A halállal sose tudtam mit kezdeni…Mert visszafordíthatatlan…Olyan pont, ami után nem könnyű új mondatot kezdeni.
Ennél csak az öngyilkosság szőrnyűbb. Főleg, ha látszólag teljesen váratlanul jön. Egy addig életvidám, kedves embert mi visz rá arra, hogy saját maga ellen forduljon ???
Mit lehet mondani a nőnek, aki rátalált kedvesére, aki önmagát hibáztatja, akinek ez az ember jelentette eddig is az élhető élet egyetlen reménysugarát, hogy lehet őt vigasztalni???
Rág belülről ez a sok kérdés…Isten veled, barátnőm kedvese. Ma délután meg kellene találnom azokat a szavakat, amik tompítják a fájdalmat. Keresem, keresem, nem találom, nem is értem, mért kellett, fogalmam sincs, hogyan lehet tovább lépni, félek, hogy nem is akar…
Zavaros és szomorú, így hagyom mindezt kisbetűkkel, mert nem akartam leírni, de nem tudom helyrerakni, pedig nem az én fájdalmam, jaj, akinek sajátja, majd hogy tudja ?, félek a találkozástól, a holnaptól, féltem ezt a törékeny kis nőt, akit annyit, de annyit taposott már az élet…
Kérlek, Uram segíts neki! én nem tudok…
Ilyenkor mit sem ér a szó Magnoli.A legtöbb amit tehetsz,az az,ha meghallgatod…
Huu, sajnos tudom, hogy milyen erzes ez!! Pokoli!!
Kedves Magnoli, nem tudod megvígasztalni, mert nem lehet. Én 29. évemben lettem özvegy, és bizony mondom neked nem emlékeztem a a körülöttem történtekre , ha az utcán mentem úgy éreztem mindenki idegen távoli , én egyedül vagyok, hosszú évekig hallottam a hangját éjjelente.Csak átugrottam hozzád, hogy bejelentsem sikerült videot feltennem, de elolvastam az írásod és csak sírtam, mert eszembe jutottak az én veszteségeim.
Nagyon sajnálom. Most csak legyél mellette, amennyire csak tudsz!
Ilyenkor “eltűnnek” a szavak, de ezt te pontosan tudod Drága Magnoli. Nem tehetsz mást, csak csendben hallgatni…