Már régen ígértem, hogy rakok be részleteket egy könyvből, amit nemrég olvastam, de azóta gyakran ajánlgatom mindenkinek, mert számomra sok kedves gondolatot találtam benne.
A történet egy szüléssel kezdődik. Egy fiatal ausztrál nő elvonul életet adni-szokásaiktól eltérően -egyedül a sivatagban. Ez volt az első dolog ami megfogott, mert szerintem így méltó fogadni egy életet.
![]()
“Az anya felnyalábolta a nyálkás újszülöttet. Maga elé emelte, belenézett a csendes gyermek fénylő fekete szemébe és ezt mondta:
– Tudd meg, hogy szeretünk és segítünk utadon! Lelkednek mondom ezt, lelkemből szólván, abból a részemből, amely örökkévaló.
Áttette a gyermeket a jobb karjára, bal kezével markolt a meleg homokból, és dörgölni kezdte a kislányt. A baba mocorogni kezdett. Az anya, miközben szelíden tovább dörgölte, szemügyre vette teremtményét, először a kerek, kopasz fejet, amely elég nagy volt, hogy elférjen benne a tanulás meg a békés természet, aztán a domborodó kis mellkast és a pocakot, amelyekben jut majd hely a meleg szívnek és az egészséges étvágynak. Futárhoz illő hosszú lába, jó széles lábujjai voltak, pici keze hevesen hadonászott az új szabadságban. A test tökéletes volt, egyetlen hiba sem szólt az élet ellen.
Az anya rátette száját a parányi ajkakra és elindította a gondolatot:
“Összevegyítem levegőmet minden élet levegőjével, hogy behatoljon a testedbe.
Sohasem vagy egyedül, kapcsolatban leszel a Mindenséggel.” Szelíd simításokkal eltávolította a magzatmázat az újszülött szeméről és orráról, miközben azt mondta: – Ma éjjel őseink sírjain alszol, és egyszer majd rajtuk jársz. Az étel,amit megeszel, nagyszüleink nagyszüleinek csontjából és véréből nőtt. – Aztán megnézte a baba nemi szervét, és azt gondolta: “Örökkévaló lélek, leány- és anyai életbe jutottál. Tisztelem elhatározásodat, hogy általam öltöttél testet.”
![]()
A történet maga nem túl vidám, hisz két újszülött ikergyermeket elszakítanak az anyától, majd egymástól is, és egyiküknek sem lesz gondtalan gyermekkora, de ezek az egyszerű emberek olyan méltósággal élik meg, hogy tanulnunk kellene tőlük.
Szimpatikus számomra az is, hogy náluk nem szokás ünnepelni a születésnapot, viszont, ha egy ember úgy érzi, hogy egy új életciklusa kezdődik, akkor választ magának egy nevet és bejelenti ezt a közösségnek, akik boldogan megünneplik a fejlődését.
A legmeghatározóbb számomra a vége, mikor levet ír az ikertestvérének. A lányt apácák nevelték, tehát tisztában van a “civilizált kereszténység” tanításaival.
Vallja, hogy a mi világunk tízparancsolata arról szól zömében, hogy mit ne tegyünk. Az ausztrál bennszülöttek népének is vannak törvényei, útmutatásai, de ezek nem tiltók, hanem ellenkezőleg, azt tanítják, hogy mit kellene tegyünk, hogy harmóniában élhessünk önmagunkkal, embertársainkkal és a mindenséggel. szívből ajánlom mindenkinek. Most részletek következnek a” mit tegyünk”-ből:
1. Fejezd ki alkotótehetségedet
Minden ember a saját körülményei prizmáján át lát, ezért egyedi kifejezésmódot kínálhat a világnak. Az alkotókészség magában foglalja a művészetet, de nem korlátozódik arra, mint ahogy a festés, a zeneszerzés vagy az írás semmilyen értelemben sem magasabb rendű azoknál az alkotó gesztusoknál, amelyekkel megnyugtatjuk a szorongatottat, elsimítjuk az ellentétet, rendet teremtünk a
zűrzavarban vagy mesét mondunk a gyereknek.
…..
2. Ébredj tudatára felelősségednek!
Vendégek vagyunk ezen a földön, ezért elvárják tőlünk, hogy olyan – vagy még annál is jobb – állapotban hagyjuk itt, amilyenben találtuk.
A mi felelősségünk, hogy gondot viseljünk a lét más formáira, amelyek nem szólhatnak, vagy nem segíthetnek magukon. Felelősek vagyunk azért, amit ígérünk, amit vállalunk és valamennyi cselekedetünk következményeiért.
…
3. Már a születés előtt beleegyeztünk, hogy segítünk másokon!
Az emberi élet nem arra rendeltetett, hogy magános vándorút legyen. Arra lettünk, hogy segítsünk másokon és törődjünk velük. Valamennyi
cselekedetünkben az a gondolat vezessen: “Mi szolgálná leginkább a létezők javát?”
…
4. Legyünk érettek érzelmeinkben!
Valamennyien kifejezésre juttatjuk az indulatokat és az érzelmeket, a haragot, a csalódást, a csüggedést, a reménytelenséget, a bűntudatot, a kapzsiságot, a bánatot, a szorongást, az örömöt, a boldogságot, a reményt, a békességet, a szeretetet és így tovább. Ahogyan felnövekszünk és megismerjük azt, ami emberi, az lesz a célunk, hogy fegyelmezzük és megrostáljuk érzelmeinket. Egy híres ember mondta valamikor: “Annyira vagy boldog, amennyire engeded magadat.”
A humor olyan fontos a jólétünkhöz, hogy addig ne
hunyjuk szemünket álomra, amíg nem találtunk valami örülni- vagy nevetnivalót, és ha nem sikerült, akkor keljünk ki az ágyból, és keressünk valamit, aminek örülhetünk.
….
5. Mulattassunk!
Igen, földi feladataink közé tartozik, hogy eltereljük a mások és a magunk figyelmét. A mulattatás tudatos tevékenység, és az a célja, hogy felvidítsuk a megfáradtat, megédesítsük az elkeseredettet, vigaszt nyújtsunk a betegnek, alkalmat adjunk az alkotásra. A magunk mulattatása elősegítheti az önfegyelmet és az érzelmi érlelődést. Ebben az a nehéz, hogy mindig meg kell maradnunk a pozitív mulattatásnál. Ne várjuk el, hogy mindig csak bennünket mulattassanak.
A mulattatást, amelynek rendkívül erős hatása lehet, nem választhatjuk el a felelősségtől.
….
(folyt köv.)
