Szóval Nagyfiammal ketten elkezdtük anno a jogosítványért folyó harcot.Kishitűen aggódtam,hogy milyen az,ha meghúznak,én meg éghetek a gyerek elött…A kressz pik-pak meglett,tehát égés nuku,sőt a nagy örömre vett nekem 1 könyvet ,amire már rég fájt a fogam…Csak úgy,mert örültünk.
De ez már a múlt.MA volt az utolsó vizsgája,és SIKERÜLT!!!Tudom,hogy talán nem olyan nagy dolog,de én úgy örülök neki.!!!! :-)))))
Most rajtam a sor,de én nehezebben tudok időpontot egyeztetni-ha az oktatóm ráér,nekem nincs pont Manóőrzőm.(Meg kissé nyuszi is vagyok 🙁 )UTálok bénázni,ezért begörcsölök és még bénább leszek…Megszoktam,hogy az ügyetlenkedéseimet csöndben,titokban végzem,nem szeretem,ha néznek.Tudom,butaság,de ezt még nem sikerült átalakítanom magamban.Sőt azt hiszem ugyanide tartozik az is,hogy nagyon nem tudok segítséget kérni,sem szivességet.Kivéve a nagyon közeli szeretteimet.Őket se nyaggatom,ha nem muszáj,próbálom megoldani egyedül.(Tapétáztatok már plafont egyedül???-nem ajánlom!)Talán még mindig túl sok bennem a félelem vagy nem tudom…Meg talán az is baj,hogy alapvetően erősnek tartanak,de lehet hogy csak önfejű vagyok,közben meg ott didereg a lelkem sarkában az ijedtnyusziönmagam.Fura…a hétköznapokban komoly dolgoknál nem habozok,döntök,és teszem a dolgom-ez a vizsgahelyzet meg előhozza belőlem azt a 14 éves bakfist,aki mindenkinek meg akart felelni,rettegett,hogy ha elszúr valamit,már nem fogják szeretni…
Kissé zavaró,hogy így kipakolom a szennyest,de ezt a fejlődést elsősorban nektek köszönhetem,akik olyan őszintén írtok a gyengeségekről is.Most berángattalak titeket a fal mögé…
Nem is ezekről akartam írni!!! DE így is jó 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: