Előszőr 16 voltam mikor rám telepedett.Úgy éreztem,nekem semmi sem sikerül,senki sem szeret igazán,nem is vagyok jó semmire,nélkülem mindenkinek jobb lenne…A SZOKÁSOS….Majdnem sikerült öngyilkosnak lennem,alig 1-2 óra kellett volna…Utána 2 hétig tanultam hogy parancsoljak a lábamnak ,ha fel akarok állni.Ettől megijedtem!rádöbbentem,hogy végződhetett volna rosszabbul is,meg szembenéztem az egészségnélküliség,a tehetelenség súlyával.
Mintha megjedtem volna,hogy bármikor végetérhet,úgy kezdtem hajszolni az életet.Tapasztalatlanságomnál csak a naivitásom volt nagyobb.Hittem a jóban,a szép szavakban,lázadtam anyum körémépített üvegháza ellen,ÉN akartam lenni a kamaszkor minden magabiztosságával.Azt hittem ledobtam láncaim,közben magamra tekertem egy sokkal súlyosabbat.Néhány hónap után jöttem rá,hogy az előző csak puha kis selyemcérnácska volt ahhoz az acélbéklyóhoz képest,ami a házasságommá vált.Férjemmel ketten nagyon bután fogtunk bele,teljesen mást vártunk,mint amit kaphattunk.Zsarnokság,agresszió,dac,vad szenvedély jellemezte inkább kaksviadalra emlékeztető kapcsolatunkat.Ostobán összeszorított fogakkal tagadtam,hogy bármi baj lenne köztünk,pedig már naponta verekedtünk,nem maradt se tisztelet ,se hűség,se szeretet.De nem mertem vállalni azt az egyszerű mondatot,hogy tévedtem.Azt hittem vállanom kell a következményeket,mert az én döntésem szűlte.Meghogy nincs jogom megfosztani a fiamat az apjától.Eszembe se jutott,hogy aki alkalmatlan társnak,az apának se jobb-mig egyszer be nem vágta őt is a kiságyba.
Ettől nyílt fel a szemem.Véresen,tépetten hazaszöktem a gyerekemmel,másnap beadtam a válást.A válóper tartama alatt megtanultam,milyen az,ha más nevét viselem-a rendőrség nem avatkozik be,amig vér nem folyik.
Közben megszületett mai énem,aki gondolkodik,mielött nekirongyolna 10000-rel a falnak.(persze ezt a faltörést még feszegettem egy ideig,csak kissebb lendülettel)
Mivel a baj nem jár egyedül,válás után belekeveredtem egy olyan munkahelynek álcázott szervezetbe,ahol nincs olyan,hogy szabad akarat.Mikor rádöbbentem mi is ez,egy megoldás maradt,el kellett hagynom az országot.Nemhivatalosan persze,mert útlevelet nekem nem adtak volna.Mostani párommal,aki más miatt volt osztályellenség-nekem a legjobb haverom,egymást segítve,támogatva átszöktük a határt.5 napig tartott.
Pol.i menedékjog,menekültszálló,talpraállás,munka,albérlet.3 hónap a fiam nélkül..Utána már hárman próbáltunk felszínen maradni.Választott hazánk több lehetőséget tartogatott,mint a régi,de alig21 évesen nem ismerve a törvényeket,lehetőségeket,figyelmen kívűl hagytunk minden segítséget.Néhány év alatt több mint húsz albérletbe laktunk.
Nem volt egyszerű,miközben magunkra kellett volna találnunk,közben kerestük a helyünket,elég viharos évek voltak…
Szóval a depi-hisz erről akartam pofázni.Jól elkalandoztam.Hát jól megismerkedtünk közben.Volt Xanax,Frontin és társai…Aztán rájöttem:-a megoldás én vagyok!JÉÉ!! Saját hajamtól fogva kivonszoltam magam a legmélyebb gödrökből is szép sorban.Mert utálom a csapdákat,ezek a műmegoldások csúszós terepre viszik ám az embert.Akkor inkább az erőlködős kikapaszkodás.
NNa annyi küzdelmes év után most már jobban megy a nyelnyújtogatás,ha depi úr magáévá szeretne tenni.Ráveszem magam és megkeresem azt a sok szép dolgot,ami örömöt okoz,azt a jónéhány embert,aki szeret,akiket én is szeretek.Sőt ez utóbbiak száma az elmúlt hónapban jól kibővült.Mert bármilyen fura,anélkül,hogy ismernélek titeket,megkedveltelek titeket,alig várom,hogy ideüljek”beszélgetni”(Na a tegnapi malőrt hagyjuk!).És olyan jó,ha veletek nevetek,ill örülök az örömeiteknek.Még a bosszuságaitok,szomorúságaitok is megtalálják helyüket.De még jobb látni,ahogy itt mászunk szépen kifele!
Jó nekem hogy ti is részévé váltatok életemnek!Pussz mindenkinek.
