Bee happy!

     Pár hónapja beköttette Nagyfiam a netet.Azóta közelharcot vívunk a gép elötti helyért.Én kissé feladtam,akkor ülök le,mikor nincsenek itthon,azóta Manó többet nézheti a mesét.Szóval…19 éve elhagytam szülőföldem és új hazát választottam.Most is vallom,hogy akkor nem dönthettem másként,tehát nem bántam meg.Igaz,nem tudtam,ha hűtlen lessz az ember,annak nagy ára van.Mióta Anyum meghalt,kevés szál köt gyönyörű szülővárosomhoz,ahova csak álmaimban látogatok gyakrabban.Itt a padló alól kezdtük el felépíteni életünket,párommal csak egymásra számíthattunk.

   Gyerekkori barátaim úgy tüntek el,hogy nem bírtam nyomukra akadni…Mostanáig.  Mert első dolgom volt őket keresni.És a technika segített.Legjobb barátnőim gyorsan,örömmel válaszoltak első jelzéseimre.Megfiatalodtam,szárnyaim nőttek,alig vártam,hogy újabb levél jöjjön.De megtanulhattam volna,minden csoda 3 napig tart.Tudom,sok a dolguk,de hetente akadna 5-10 perc…Nyomulni nem akarok,csöndesen várok…Azt hiszem többet vártam el,mint ami normális.Nem kellene panszkodni,  😉  vannak barátaim,igaziak,őszinték.Velük nincs olyan hét hogy legalább néhány szót ne váltanánk,együtt örülünk,búsulunk,vigasztaljuk,nevettetjük egymást.

   De az furcsa,hogy akikkel itt ismerkedek,azoknak akad idejük 1-1 hsz-ra…Nagyon jól esik!(pedig ti nem ismertek,nem puskáztunk,lógtunk ,buliztunk együtt-még!)A képfelpakolás tudományát még nem sajátítottam el,megyek a sámánhoz tanulni!(Hősemberképző után szabadon)Ha sikerül,rendezünk egy jó kis bográcsozást!Szeretettel várok mindenkit :-))

 Kissé tartottam attól,hogy milyen fejet vág,ha kiderül ténykedésem…Mert jól nevelt gyerek,imád engem,de 16 évesen néha nyers-őszintén mondja ki véleményét.

  Nem nagyon titkolózunk egymás elött,sőt a barátnői rázósabb ügyei is nálam kötnek ki,ha tanács kell.De könnyebb jelszó mögé bújva kiadni gyengeségeinket,mint felvállalva a szembenézést.Ugyanakkor álszentség lenne,hogy bárki tudhat róla,csak az nem,aki számít…Egy a lényeg:érdekelte minden,amit zavartan,szemérmesen,mutattam,meséltem magamról,rólatok,kik kedvenceim vagytok.Jókat vidult a sztorijaitokon,jópofa kommenteket fűzött némelyikhez.

  Ebből kiindulva nagyon jó duma.partit rendeztünk és büszkén hallgattam,hogy az én szeleburdi lányomnak az elmúlt 1 évben milyen sokat fejlődött a tisztánlátása.Mert nem könnyű ebben a felfordult világban,ahol pl anyuka verseng kamaszlányával,hogy ki megy több buliba,kinek van több pasija,vagy ki milyen szerrel hiszi magát menőbbnek, milyen álarcot erőltnek sokan magukra,hogy népszerűek lehessenek…Nem könnyű normálisnak lenni.Nehéz nem beállni a sorba,ha nem elég szilárd a háttér.Háttér meg alig van.Szülők válnak,rohannak,követelnek,idegesek,tiltanak…Csoda,hogy ezek a gyerekek lázadnak??

   A legkezelhetetlenebbnek tartott kamasz is megnyílik,ha érzi a bizalmat,az őszinteséget.Nálunk elég nagy a jövés-menés.Mert nem baj,ha kicsit többet kell takarítani,mosogatni,de én látni akarom kivel barátkoznak gyerekeim,miről beszélgetnek.Kialakult,hogy átjönnek,beülnek,majd pár perc pusmogás után behívnak,vagy kigyűlnek körém csivitelni.Mesélnek,bizalmasan.Meghallgatom őket,érdekel mit mondanak.Nem ítélkezem,de elmondom a tömör véleményem,ami nem szentírás!Meg felteszek kérdéseket,amire elég,ha csak magának felel.Nem mondom meg mit tegyen,mert nem élheti senki más helyett az életet,de elmondom én mit tennék,vagy min gondolkodnék el.

  Most meg látom,hogy lányom is képes körbejárni a felmerülő problémákat,bekukkant a dolgok mögé,hegyezi fülét a kimondott szavak mögött megbúvó érzelmekre,méregeti a tettekel a szép igéreteket.Néha okosabban gondolkodik,mint némelyik felnőtt.

  Szóval ha zajt hallotok,azért van,mert hízik a májam!!! :-)))

 Jött a bankos csaj!Segít nyakunkba rakni az újabb kötelet.,na nem mintha magunktól nem menne,de hát biztosra megyünk :-).Szóval túl az x+1 aláírnivalón,ráértünk dumcsizni.2 kis lurkója van.Tőle tudtam meg,hogy várossá avatott kis falunkban beszüntetik az iskolabuszt…Minek az,hisz a szomszéd településről és a környező tanyákról ez volt az egyetlen közlekedési mód az autónélkülieknek.Sőt az oviba már második éve nem tartanak Anyák napját,mert túl megterhelő a gyerekeknek…Nem tudom,én vagyok hülye,vagy a tükör gőrbe???Persze,mit aggódok itt ilyen apróságokon,mikor feltőrnek,meggyaláznak ismert sírhelyet!Van is visszhangja!Nem értem,mért gondolják,hogy egy halottat kérdőre lehet vonni.Már nem tud védekezni,bocsánatot kérni,jóvátenni semmit.Ugyanolyan védtelen,mint a kútba,kukába dobott újszülött.Nem értem ,hova tűnik a tisztelet az élet,a halál,Önmaguk iránt????

Valamit nagyon elrontottunk :-(((

 Május 1-re virradóan véletlenül kapcsoltam a Duna tv-re.Ott egy tucatnyi tehetséges fiatal színész a Madáchból szülinapi előadást tartott Bródi Jánosnak a művész számaiból.Megdöbbentő volt,hogy kora kamaszkoromban karcossá hallgatott szövegei nem vesztettek semmit a mondanivalójukból,sőt életem tapasztalatainak szűrőjén,még tartalmasabban rezegtek bele lelkembe…Annyi tisztaság,emberség,egyszerűség zuhant rám,hogy mire véget ért a műsor,bizony könnyes lett az arcom.(némi emlékhadjárat is bejátszott).

     Egy csomó szépet akartam írni erről,de úgy tünik az érzéseim szemérmesebbek,nem engedik utólag kiadni magukat.Az is lehet,hogy az Alf-galéria söpörte félre előző lelkesedésemet,mert tagadhatatlanul hatottak rám a képek.Nem tudom milyen érzés lehet egy művésznek útjra engedni alkotásait.Hiszen ha létrehozunk valamit,abban valónk morzsáit is benne hagyjuk…Aki nézi vagy olvassa,az közben teljesen mást is beleérez,mint ami az eredeti szándék lehetett.

  Nem tudom pl most sem rajtam kívűl érti-e valaki ezeket.

     Kösz,hogy megnéztek,az ilyen hsz.ok hízlalják a májam 🙂 (Óvatósan lányok,így is van némi túlsúlyom!!!),DE komolyan,nem olyan nagy dolog ez Manóval,többen vannak hozzám hasonló cipőben,csak többnyire mindenki teszi a dolgát,csöndben,max a dokiknál futunk össze.Ráadásul én piszok mázlista vok,mert az ő problémáival lehetne 10000-szer rosszabb is.Ebben a kisemberben annyi jóság,érzékenység van,hogy gyakran elszégyellem magam.Multkor pl beszélgetünk Kedvessel.Természetesen véleményünk szőges ellentétbe áll egymással,de annál ádázabban védjük.Már hangoskodó vitává fajul,mert érveink fogytán hangerővel pótóljuk…Manó kijőn,megáll közénk,majd mint kiscica hozzádörgölőzik Apához,majd hozzám,megkeresi kezeinket,és egymásra teszi,miközben kedvesen mosolyog ránk Egyetlen szó nélkül.Ezek után lehetetlen tovább vitázni.Miután a döbbenettől magunkhoz tértünk,ő már rég visszament a szobájába…

 Vagy átjön valamelyik barátnőm a pont esedékes bajával.Az aktuális “csomag” nehezebb a szokásostól,nem tudja,hogy kezdje el.Én figyelmetlen vagyok,kávét főzök,csacsogok.Manó kijön,megnézi magának,majd odamegy és elkezdi simogatni vagy megölelgeti.Még azt is,akit egyébként nem!Pedig nem volt honnan tudja előre.

Már 9éves,még soha meg nem ütött v. harapott mint más .Mikor még egész pici volt,a kórházban figyeltem fel előszőr érzékenységére.Álltam az ágya mellett és ugyanolyan tehetetlen voltam,mint ő, aki csak a szemét tudta mozgatni.Suttogtam neki a bátorító szavakat,miközben a kétségbeesés viharával dacoltam.Eltörött a mécses,sírni kezdtem-erre ő is.Rájöttem,ezért a köv,kitörésemnél kimentem a szobából.Jól kibőgtem magam,vissza-kiderült ő is végig sírt.(mindezt alvás közben!)Megtanultam nem sírni.Jobban sikerült,mint kellett volna:pár éve már nem tudok.Torkom elszorul,2-3 könnycsepp…ennyi.A gombóc marad,nyeldekelhetem.Ezért megpróbálok vigyorogni a hülye helyzeteken,vagy felpislogok a Nagy Öregre:ennyire ne szeress!De bárhogy is, erőmet meghaladó terhet még nem kaptam igazán,vagy ha igen,volt barát,aki segített.Na pussz.

 Most különösen készültem rá,mert ugye 4 napig itthon a teljes család.Ráadásul életem párja betervezte a”ketten megcsináljuk a fatárolót”c.progit.18 évig kellett várjak erre a mondatkezdetre :-)).Lehet,hogy perverz dolog,de én imádom,ha saját kezüleg alkothatok.

    Miközben párocskám komolykodó fejjel hegesztgette a tartóoszlopokat,én nekivetkőztem,hogy a X jel köré gödröt ássak.Az gyorsan kiderült,hogy nem vagyok túl méltó kedvenc sulim névadójához(Bolyai).Hiába koptattam anno padjait,a real tárgyak alkalmazása nem az erősségem.Lehet,hogy nem számoltam bele a Föld mozgási sebességét.Hmmm…Tény,miután eltüntettem a kedves jelét,az általam lelkesen kiásott gödör valahogy elköltözött. A méretek tökéletesek voltak,csak a középpont elmászott…az is okozhatta,hogy ténykedésem közben beindult az agyam.Milyen furcsa,hogy egy kis sufniépítésnél gondosan leásunk,tisztes alapot készítünk…Ha így tennénk a párkapcsolatainkál is mennyivel sikeresebbek lennénk…Mennyi könnyet,fájdalmat megspórolhatnánk!

   Az oszlopok azért szép lassan megtalálták helyüket,miközbe mi jókat nevettünk,mert kiderült,hogy ilyen esetben a félszavakból nem értjük egymást.”fogd meg!-fogom”:vízmérték enyhe megvetéssel lepuffan a frissen kidobált főldkupac tetejére.Kedves döbbent-kiváncsi fejjel rámnéz ???”ja!én az oszlopot fogtam!”Függöny mozog,résnyire nyitott ablak mögül sejtem drága gyerkőceim kuncogását.”romantikáznak az ősök”-vigyorogják sokat sejtetően.Fura,hogy mi így romantikázunk…azért mást is el tudnék képzelni,de a 18.as karikát nem találom..:-)A lényeg,hogy odakerűl a beton is a pontosan kicentizett oszlop köré,és mi boldog-elégedetten diadaloghatunk be pihenni.

   Most lepkeként átlibbenek más témára:Manócskám egyedűl kijött sétálni az udvarra(máskor ez csak harcok árán sikerül,és pár perc után spurizik befele)!!!Most kisétált a kapuig(50 m),szétnézett,visszajött.Nagylány gyorsan kihozta a kedvenc labdát,és Manó nevetve belement a játékba,ami eddig csak szigorúan a kis medencéjében működött.(tavaly nyáron)Miután elfáradt,leült mellénk a plédre,ahol elötte nagylánnyal napoztunk,és tök lazán,nyugodtan ott maradt velünk,meg a kis Komisszal(kutyusunk),aki szinte nálunk is boldogabban udvarolta Őt körbe.Kb.1 1/2 órát voltunk kint.!!!Tegnap meg felmászott a kisszekrényén álló játékdobozra,hogy elérje a tv kapcsolóját!…Egészséges gyereknél csak bosszankodik az ember,s rájuk szól:ne rosszalkodj!Mi meg vigyorogva lapultunk az ajtónál és boldogan lestük törekvését(ugrásra készen,hogy le ne essen)…Ezek ám az élet nagy örömei!

    Persze semmi nem tökéletes,mert kedvessel terveztük,hogy kicsit lelépünk kettesbe valahova,de ez most is elmaradt,mert Jutkáéknak kellett egy kis férfikéz nyújtotta segítség.Ők a barátaink,nem szoktunk nemet mondani egymásnak,ha szükség van .Így Tamási Áronnal utaztam Farkaslakára.Keser-édes hangjával vezetett a rég elhagyott gyerekkori kis falujába,a csavaros észjárású,konok székelyek közé.A sorokat olvasva,saját sorsom köszönt vissza,mert aki elhagyja szülőföldjét és csak hosszabb idő elteltével látogat haza,annak minden ház,minden fa különös jelentést hordoz.Az emberben feltőrnek az elfeledtnek hitt emlékek,és a mai önmaga harcolni kezd a régi,gyerekkori önmagával…Egyik sem tud győzni!A régi tisztább,a mai tapasztaltabb.Az idealista,ez alkalmazkodóbb,józanabb.