Bee happy!

 Juhhééé!!!Túl vagyok a vizsgán és olyan csuda ügyi voltam,de tényleg…Annyira boldog lehetnék.Csakhogy tegnap jól összevesztünk Kedvessel. :-(Most meg kicsit szomorú vagyok,olyat is mondtam,amit talán nem kellett volna,bánom is, de rossz,ha az emberlányán átnéznek,semmibe veszik,miközben én igyekszem,hogy minden szép legyen és jó,meg a kedvébejárni,megérteni=cserébe 00.ha adok hozzá egy hetet,az már Bond.(hihihi)Fáradt vagyok.Kedvem lenne elmenni és egy  fergetegeset bulizni,kitombolni minden görcsöt,idegbajt.Még jelentkező is akadna kísérőnek,…de kell a fenének.Azt hiszem pancsi és irány az ágy (az üres).Na sebaj…Ha ez így megy még sokáig…nagyon unom…Tudom már, én is veszek egy lottót.
Holnap meg nekiállok,kinagytakarítok.Kidobálok minden fölöslegest,meg lesikálok minden piszkot,talán még ki is festek.Na jó ,ezt már jövő héten.

 “Nem szeretem a békétlenséget,de a magam csőrtéit megvívom,mert tudom,hogy van dolgom a világban…”-ezt az idézetet tegnap tévénézés közben sajátítottam ki egy nagyrabecsült, örökös taggá választott müvész úrtól.A másik,ami már napok óta segít,az dr Gyökössy Endre boldogságmondásaiból van:”Boldogok,akik jóindulattal értelmezik mások botlásait,akkor is,ha naivnak tartják őket,mert ez a szeretet ára.”

 Nagylánnyal volt erről hosszú beszélgetésünk,mert nehezen akarta elfogadni a hozzáálásomat az apja által teremtett helyzethez.Történt ugyanis,hogy Kedves hétfőn megint vidékre utazott.(Meló)Az,hogy szülinapomkor csak telefonon beszélgettünk,nem okozott túl nagy traumát,hisz,majd pótoljuk hétvégén.Közben,mint már említettem,az oktatóm kissé felbosszantott,jó lett volna,ha itthon van és segít kicsit…de már megszokhattam,hogy ez nálunk nincs így,meg most nem is hibás,hisz a meló…Sebaj,hétvégén!Aztán felhívott habogva-hebegve:”baj van…”Jól megijedtem,komoly dologra gondoltam.”-Hát izé…kimennék tesómhoz “sógorékhoz”-Persze ,menj csak-mondtam megkönnyebbűlve,hogy nem történt semmi katasztrófa.Ugyanis tizensokéve ott élnek,még nem volt náluk,most hívták…Na azért az időzítésért volt egy kis nyűg bennem,de harag nem.És Nagylány ezt nem értette.Pedig én mindig azt mondtam,hogy egy kapcsolatban ha a párom nem szabad,nem boldog,én se leszek az.Persze fontos,hogy ez kölcsönös legyen,és a tisztelet nem hiányozhat,a szabadsággal meg élni kell,nem visszaélni.Nincs is szerintem baj ezzel az elmélettel,sőt gyakorlatilag is jó,csak a kölcsönösség mostanában kissé sántit.Nem mintha korlátozna,csak én kevésbé tudok mozdulni itthonról,túl sokat vagyok egyedül,kellene egy kis lazulás,feltőltődés,mert kissé levékonyodtak az idegeim.
A legjobban a kicsikocsi gazdija lepett meg,nagyon sok kedves ,figyelmes,bátorító szót kaptam tőle,ami úgy tünik nagyon hiányzott.Emberként,nőként kezelt,kis finom flörtöt is becsempészve a szavak közé,meg nagyokat sóhajtozva,hogy “hej, egy-egy pasi nem tudja milyen szerencsés…Persze,ő is csak akkor tud ilyeneket,mikor már késő”…Na,így, a szokásos dumák,..és akármilyen elcsépelt,felszínes,játékos dolgok ezek,mégis,megmelegszik tőle az ember lánya,visszaszökik fáradt szemembe egy kis pajkos csillogás…Csakhogy belesajdúlt a lelkembe,hogy Kedvestől kéne…Meg az is,hogy de rég nem mondott senki ilyeneket nekem…Félreértés ne essék,nem feldobott labda volt,csak könnyű kis lufi,és mégis,micsoda gondolatok indultak el!Azt hiszem,így kezdődhetnek a félrelépések…Pedig számomra ez a kizárt kategória.Köt a saját szavam,az általam anno meghozott döntés,meg az hogy nem egy-két személyes a tét..Meghát kedvessel mi  jól megvagyunk vagy lennénk,vagy ilyesmi.
Szóval itt az idő,hogy lelépjünk kettesben Kedvessel,és helyre kell rakjuk kicsit az életünket.Mert nekem kicsit több kell annál ami van.Csendben,szép szóval,figyelemmel.Hogy ne maradjon hely, ahol a harag megvetheti a lábát,ahol a csalódottság bosszút szűlhet..Mert a melegséget adó tűz hamar átcsaphat pusztító égő pokollá,ha nem tartjuk be a szabályokat.

 Önmagában nem nagy ügy.Már annak aki tud vezetni.Na ez még nem én vagyok.Én az vagyok,aki akar.Első nap még kőkeményen,összeszorított fogakkal,gőrcsösen.Hát nem csoda,az eredmény siralmas lett.Nálam jobban csak a hiper-szuper oktatóm akadt ki.És minél jobban kiakadt,én annál jobban bekavarodtam,lassan azt se tudtam hol a lábam,hát még a másik bal.Ciki,de ez van.Nem tudok úgy bénázni,hogy valaki mellettem NEM ÉRTI MÉRT NEM ÉRTEM.Mert értem én,csak …nem fogadott szót egyetlen végtagom se-csoda hogy az autó se értett???Oktatóm pedagógiai érzékenysége a negatív tartomány végén kullog,alig megelőzve az általa gerjesztett népszerűségi indexemben elfoglalt helyét.Magyarul nem nagyon szeretem szegényt.Szabályosan feláll a hátamon a szőr az ürgétől(már rejtett macska mivoltomból fakadóan is).Nem szeretem a hangját,a stílusát,a nyomulását.Mert boldog kéne legyek ám,mert már megint 2=1( T.gazdaságos )csomagot kaptam : befizettem a tanfolyamot,az autóvezetés nemes tudományának elsajátítása érdekében,erre kapok bónusz szexuális továbbképzést.Megtanultam,hogy a lükverc=elöbb lehúzzuk a bugyit,csak utána lehet betenni!Már az is képzavart okozott,hogy itt egyébként fel kellett húzni-na én nem a bugyiról beszélek.Megyünk,váltok,gyorsítok…Lábam a kuplung felett,készenlétbe(jó, értem én, hogy ez hiba volt)
-Hol a lábad? -Csak itt,nem érek hozzá!-Képzeld el,ha én lógatom a himbilimbimet a szomszédasszony felett jön a férje:én nem,csak itt,de neeem…Na, megmagyarázta.Hatásos,azóta úgy rakom mellé a lábam,mintha valami féltékeny szerető kergetne..Nem vagyok prűd,szeretem én a viccet,az évelődést,de ezektől a dumáktól ellenálhatatlan vágyat érzek függőleges felületek meghódítására.
Kétségbeesésem saját alkamatlanságom és erősödő ürgeundorom a harmadik óra végére akkora méretet öltött,hogy úgy kellett kényszerítenem magam,hogy ki ne szálljak és el ne küldjem ürgécskét családlátogatni.Hazáig dohogtam: ez így nnnem jó.Délutánra találtam egy áldozatot,aki nem féltette idejét,idegeit és a kocsiját tőlem .És láss csodát!bénaság meredek ívben csökkenő tendencia,Megkerültek a végtagjaim,öreg,kicsi kocsi szót fogad,sőt Én irányítom!Szóval a görcs szépen megszökött,remélem,oktatóürgémet látogatja.

 Azt hiszem,aki el tud menni egy kivilágított ablak elött,anélkül,hogy benézne,az nem olvassa most ezeket a sorokat.Az sem,aki nem kérdi meg mért sírsz…az sem aki kikerül,ha elesel…
Mert kell kiváncsiság,empátia,segíteni-akarás…Aki nem ér rá ilyenekre,az nem olvas blogot,sőt mást se nagyon.

Miért írunk?Na ez érdekes lehet…Egyéne válogatja.Van aki választ keres,van aki önmagát.Van aki gyónás helyett,van aki feloldozásért,van aki ajándékba,vagy csak úgy..Mert van ilyen is,mint én,akinek az írás úgy kell,mint a víz,a kenyér,az olvasás…Nem mondom,volt ebből már bajom is,de hiába,csak ideig-óráig tudtam meglenni nélküle.Ez a blog egy többtényezős kísérlet.Tanulgatom a szövegszerkesztést,próbálgatom önmagam,hogy mennyire válnak olvashatóvá az érzéseim és kiváncsiskodom,te,kedves olvasóm,hogy fogadod mindazt,amit még óvatosan,kissé szégyenlősen megmutatok magamból.Mert a visszajelzés nagyon fontos.Mert kissé még bizonytalan vagyok.Tudom,hogy van bennem pár könyv,amit meg kell írnom,csak szeretném jól csinálni…úgy,hogy másnak is élvezhető legyen.Miért kell???Mert muszáj!Enélkül,úgy érzem meghalnom se lehet,meg élni se érdemes és a gyomrom szorult remegése jelzi,hogy egyre közelebb az idő mikor elkezdhetem,hiszen a virágzáson túl vagyok,most már alakulóban van a gyümölcs.
A lényeg régóta érlelődik,de sokáig éreztem,hiányzik belőle(m) valami.Most már kezd megfoghatóvá válni mindaz,amiről eddig csak homályos elképzeléseim voltak.”Szeretném magam megmutatni,hogy látva lássatok”

  Köszönöm nektek,kik barátként álltok mellém,hogy figyeltek,írtok,olvastok,kishitűségem  ékes bizonyítéka,hogy én nem reméltem túl sokat,de amit kaptam,az szinte hihetetlen.Néha némi kritikát azért hiányolok. 🙂
Gyerünk,kávézni!

A vihar készülőbe volt… Most is,mint a nyári égiháborúknál szokott,pillanatok alatt elsötétedett minden.Súlyos,gondterhelt felhők tolakodtak a nap elé,mint vídámkodó emberke agyába a valóság megoldandó feladatai.A levegő megtelt feszültséggel,szinte tapintani lehetett,a madárdal úgy elcsöndesedett,mint mikor előadás közben kiderül,meghalt a szerző.Az addig békés ,kis ,faluszéli házacskába valami megmagyarázhatalan nyugtalanság ütötte fel a fejét.Anya gyomra összeszorult.Ismerte jól ezt az érzést és tudta,hogy másodpercek kérdése,már a torka fele kapirgál,azt szorongatja,előbb csak finoman,majd fintorrá torzult mosollyal egyre erősebben.A szorongató látogatót nem látta más,csak anya,neki régi ismerőse ez úr,mások félelemnek hívják.
-Jó lenne,ha hátat tudnék fordítani neked!…már megint valamit kitaláltál ,pedig most nincs kedvem hozzád!Kicsi lányom,ma nagyon jól volt,és én nem hagyom elrontani jókedvemet,még a te kedvedért sem.Az se baj,ha percek,órák vagy napok múlva jön a következő nemszeretem feladat.-Anya keze előbb ökölbe szorult,mert jól tudta,vége a nyugalomnak,megint közeleg a baj.Csakhogy most elmosolyodott,és jóleső meleg biztonság-tudat hullámzott végig rajta,szinte lemosva az izmok feszülő görcsösségét…Jöjjön,csak,aminek jönni kell..Sebaj,már olyan nagyot nem tud ütni,aminél nagyobbat nem kaptam  volna eddig…Nincs mitől félnem,eddig kibírtam,most,hogy már nem vagyok egyedül,még könnyebb lesz!
A félelem eltünt.Anya az ablakhoz ment,kinyitotta,mintha kiszellőztetné a nyomát is .A konyhaablakból a diófára látott.Szegény,csak úgy hajladozik a szélben.Anya nagyon szerette ezt a diófát,még metszeni se nagyon engedte,nem akart fájdalmat okozni,cserébe a fa évről-évre szebben terebélyesedett.Most is küldött neki egy bátorító mosolyt…
   És ekkor történt valami,ami feledhetetlenné tette ezt a napot.A nagy sötét felhők szürke paplanán kis lyuk lett.A nap észrevette,és átkukucskált.Pont anya diófáját látta Hipp-hopp megajándékozlak!-és körbesimogatta.A diófa aranyszínben játszott,fürdött a fénybe,ragyogott,csillogott.mosolygott minden ága,levele.Mint sötét színpad közepén a megvilágított primadonna,úgy hajlongott…Anya döbbbenten csodálta ezt a lélegzetállító látványt,ami örökre belevésődött a lelkébe,mintegy válaszként az elnemhangzott fohászára.

 Van úgy ,hogy a dolgok nehezebben indulnak el…De itt a tanév utolsó napja,kitőr a nyári szünet!Szívből kívánom mindenkinek,hogy használja ki a nyarat,töltődjön fel.Járjon nyitott szemmel és szívvel,hogy minél gazdagabb lelkivilággal tudja magát újra tanulásba,munkába vetni.
 Aki meg( sajnos) nem mehet vakációzni,az is keresse meg azokat a kis szabad perceket,amitől vídám,boldog mosolygós önmaga lehet.
Próbáljuk meg elkényeztetni magunkat,és másokat is.Ha kicsit nehéznek tünne,akkor megtanulhatunk varázsolni is!Hipp-hopp…Csak hinni kell és sikerül!

 Volt egyszer,hol nem…Régi mese.

Volt egy kétségbeesett,félős lányka.A felnöttség küszöbét csak alig lépte át,de már egy életre való szenvedést kiharcolt magának,röpke 3 év alatt.Megbántott mindenkit akit szeretett,fájdalmat okozott minden tettével.Másnak is de főleg saját magának.Pedig nem ez volt a célja,de ez lett az eredménye.A fizikai,lelki sérelmeken túl a lelkiismerte volt,amit nehezen tudott elviselni.Mert akármilyen zajosan élte az életét,ami az övé volt,és ezért persze,hogy volt joga elrontani,az a csöndes hang,mindenhova befurakodott,és ijedten csilingelt.Küldözgette a vészjelzéseket,mert az az őrült egyre gyorsabban száguldott egy olyan lejtőn,amit szabad önrendelkezésnek hitt.A jelek jöttek szépen sorban,ahogy az lenni szokott,de a lánykának nem volt ideje szembenézni velük,sőt nem mert rájuk hallgatni,mert mint a dohányos,aki tudja,hogy árt minden szál,azért csak rágyújt a következőre,ő is önpusztítóan, maga ellen élt.És elkezdett veszíteni.Előbb csak pótolható dolgokat,később szép sorban a fontosakat,meg a pótolhatatlanokat is…A megvilágosodás pillanatát nem lehet megfogni.Mert nem jön magától.Hosszas vívódás eredménye,mire ki merte mondani,halkan,csak önnmagában : “tévedtem”…

Mert bármilyen jól hangzik,hogy mi alakítjuk életünket,csak magunknak tartozunk elszámolással,ez azért nem egészen csak erről szól.Mert nem élünk elszigetelten,minden tettünk olyan,mint a vízbe dobott kő.Ahogy beesik,koncentrikus körök keletkeznek,és terjednek,elérnek mindent,ami a közelbe van,hatnak rájuk. Miután elülnek,a viz tükre elsimul,látszólag helyreáll a rend.De csak látszólag,mert már semmi nem olyan,mint elötte.A kő ottmarad.Ezért nem mindegy,milyen köveket dobálunk…

A tetteink nem maradnak következmény nélkül.Hatnak másokra,és vissza ránk.Számla rendezetlenül nem marad.A rossz döntéseink által másnak okozott fájdalmat attól kapjuk vissza,aki szívünkhöz legközelebb áll,így fáj a legjobban…de a fordítottja is igaz.Mert az embernek kötelessége jót tenni!És a jó dolgok is visszaköszönnek.Nem rögtön,és nagyon ritka esetben attól,akitől várjuk.De jön…amikor a legnagyobb szükségünk van rá-néha teljesen ismeretlen személytől és a legkülönösebb helyzetben.Mert így a leghatásosabb!

A mesebeli lányka,mára már lecsendesedett…Most is hoz néha rossz döntést, mert nem tévedhetetlen ő sem,de kissé megfontoltabb,többet mérlegel,és igyekszik mások szempontjából is vizsgálni a döntései következményeit.Nem önfeláldozóan,hanem szívből,szeretetből,mert így könnyebb.Már nem fél.És figyeli a jeleket,a lelkiismerte már csak apró rezdülésekkel is eléri a célját.Az út hosszú volt és nehéz,de nem baj,minden kanyarnak,zsákutcának megvolt az értelme.És nincs vége…

  Ma reggel bedühödtem Nagylányra,mert rendetlen,felesel,meg kamasz…Nyakába borítottam a vizet a poharamból…Öltözhetett át…Elrohant,mert a vonat nem vár…Aztán suliból feljött msnre és bocsánatot kért …én is…Akkor tolakodott be a régi Fonográf-szám,azóta itt kísért a fülembe…

JŐJJ KEDVESEM!

Jőjj,kedvesem,gyere, mondd el mit érzel,
Titkolni kár,hisz látom én.
Jöjj, kedvesem,gyere,mondd el mit érzel,
Az élet nem lányregény..

Jöjj, kedvesem,hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem,mást akartál.
Jöjj kedvesem,hiszen szép szemed könnyes,
Úgy érzem,most csalódtál.

Ne legyél bánatos,én komolyan gondolom
Hogy te hozzám tartozol,és én hozzád tartozom.
Meglátod,rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink…

Nos,van tovább is,de nekem ennyi is elég…Ha van,aki odahívjon,átöleljen,meghallgasson,már olyan nagy baj nem lehet.Mert kell egy sziget néha,távol mindentől..


Ha gondoljátok,evezzetek ide,szívesen látlak!

 Kérlek segítsetek! hogy kell okosan gyereket nevelni????Mert velem szigorúak voltak,nem láttam más utat,hazudtam.Én megértő vagyok,engedékeny,figyelek beszélgetek.Eredmény: hazugság!Pedig azt úúútálom,nagyon…Most kínomban büntetek.Nem azért,mert,…hanem,mert szembehazudott…Hogy lehet ezt jól???Nagyfiam a “kiborult bili” hallatán közölte,neki nem lesz gyereke!Mondtam,dehogynem.Legalább 1,de a húgodnak min 2!Pedig nem fenyegetni akartam,csak fáradt voltam,csalódott,meg minden…Egész egyszerűen nem értettem…

Na,szóval az ember összerakosgatja magát,túllép a kishitűségén(bár árnyéka azért vissza-vissza köszön),rendbepakolja a sérelmeit,megreformálja a szemléletét,sőt,azt hiszi 2 lábbal a földön már ismeri az Útját…Aztán kibillen az egyensúlyából.mert kiderül,hogy már megint elrontott valamit.Mert mit ér a tapasztalat,a felismerés,ha nem tudod átadni?Csak mondod,mutatod,bizonyítod,húzod a fejét a padra,de dugja  a pad alá.Mikor meg vállalni kellene a nyílvánvaló bakit,hááát aaaazt neeem!Inkább szemrebbenés nélkül hazudunk,úgy hogy nekem csak úgy nyílik az a bizonyos bicska…De nem,nem ütöm meg…2 hétig nincs pasi!se te oda,se ő ide…Szívem mélyén tudom,hogy az ominózus mondat óta,már sok szép fúróterv született…Na gyerünk lányok,asszonyok,diákok,tanárok,mondjátok meg mit és hogyan???