Volt egyszer,hol nem…Régi mese.
Volt egy kétségbeesett,félős lányka.A felnöttség küszöbét csak alig lépte át,de már egy életre való szenvedést kiharcolt magának,röpke 3 év alatt.Megbántott mindenkit akit szeretett,fájdalmat okozott minden tettével.Másnak is de főleg saját magának.Pedig nem ez volt a célja,de ez lett az eredménye.A fizikai,lelki sérelmeken túl a lelkiismerte volt,amit nehezen tudott elviselni.Mert akármilyen zajosan élte az életét,ami az övé volt,és ezért persze,hogy volt joga elrontani,az a csöndes hang,mindenhova befurakodott,és ijedten csilingelt.Küldözgette a vészjelzéseket,mert az az őrült egyre gyorsabban száguldott egy olyan lejtőn,amit szabad önrendelkezésnek hitt.A jelek jöttek szépen sorban,ahogy az lenni szokott,de a lánykának nem volt ideje szembenézni velük,sőt nem mert rájuk hallgatni,mert mint a dohányos,aki tudja,hogy árt minden szál,azért csak rágyújt a következőre,ő is önpusztítóan, maga ellen élt.És elkezdett veszíteni.Előbb csak pótolható dolgokat,később szép sorban a fontosakat,meg a pótolhatatlanokat is…A megvilágosodás pillanatát nem lehet megfogni.Mert nem jön magától.Hosszas vívódás eredménye,mire ki merte mondani,halkan,csak önnmagában : “tévedtem”…
Mert bármilyen jól hangzik,hogy mi alakítjuk életünket,csak magunknak tartozunk elszámolással,ez azért nem egészen csak erről szól.Mert nem élünk elszigetelten,minden tettünk olyan,mint a vízbe dobott kő.Ahogy beesik,koncentrikus körök keletkeznek,és terjednek,elérnek mindent,ami a közelbe van,hatnak rájuk. Miután elülnek,a viz tükre elsimul,látszólag helyreáll a rend.De csak látszólag,mert már semmi nem olyan,mint elötte.A kő ottmarad.Ezért nem mindegy,milyen köveket dobálunk…
A tetteink nem maradnak következmény nélkül.Hatnak másokra,és vissza ránk.Számla rendezetlenül nem marad.A rossz döntéseink által másnak okozott fájdalmat attól kapjuk vissza,aki szívünkhöz legközelebb áll,így fáj a legjobban…de a fordítottja is igaz.Mert az embernek kötelessége jót tenni!És a jó dolgok is visszaköszönnek.Nem rögtön,és nagyon ritka esetben attól,akitől várjuk.De jön…amikor a legnagyobb szükségünk van rá-néha teljesen ismeretlen személytől és a legkülönösebb helyzetben.Mert így a leghatásosabb!
A mesebeli lányka,mára már lecsendesedett…Most is hoz néha rossz döntést, mert nem tévedhetetlen ő sem,de kissé megfontoltabb,többet mérlegel,és igyekszik mások szempontjából is vizsgálni a döntései következményeit.Nem önfeláldozóan,hanem szívből,szeretetből,mert így könnyebb.Már nem fél.És figyeli a jeleket,a lelkiismerte már csak apró rezdülésekkel is eléri a célját.Az út hosszú volt és nehéz,de nem baj,minden kanyarnak,zsákutcának megvolt az értelme.És nincs vége…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: