A diófa

A vihar készülőbe volt… Most is,mint a nyári égiháborúknál szokott,pillanatok alatt elsötétedett minden.Súlyos,gondterhelt felhők tolakodtak a nap elé,mint vídámkodó emberke agyába a valóság megoldandó feladatai.A levegő megtelt feszültséggel,szinte tapintani lehetett,a madárdal úgy elcsöndesedett,mint mikor előadás közben kiderül,meghalt a szerző.Az addig békés ,kis ,faluszéli házacskába valami megmagyarázhatalan nyugtalanság ütötte fel a fejét.Anya gyomra összeszorult.Ismerte jól ezt az érzést és tudta,hogy másodpercek kérdése,már a torka fele kapirgál,azt szorongatja,előbb csak finoman,majd fintorrá torzult mosollyal egyre erősebben.A szorongató látogatót nem látta más,csak anya,neki régi ismerőse ez úr,mások félelemnek hívják.
-Jó lenne,ha hátat tudnék fordítani neked!…már megint valamit kitaláltál ,pedig most nincs kedvem hozzád!Kicsi lányom,ma nagyon jól volt,és én nem hagyom elrontani jókedvemet,még a te kedvedért sem.Az se baj,ha percek,órák vagy napok múlva jön a következő nemszeretem feladat.-Anya keze előbb ökölbe szorult,mert jól tudta,vége a nyugalomnak,megint közeleg a baj.Csakhogy most elmosolyodott,és jóleső meleg biztonság-tudat hullámzott végig rajta,szinte lemosva az izmok feszülő görcsösségét…Jöjjön,csak,aminek jönni kell..Sebaj,már olyan nagyot nem tud ütni,aminél nagyobbat nem kaptam  volna eddig…Nincs mitől félnem,eddig kibírtam,most,hogy már nem vagyok egyedül,még könnyebb lesz!
A félelem eltünt.Anya az ablakhoz ment,kinyitotta,mintha kiszellőztetné a nyomát is .A konyhaablakból a diófára látott.Szegény,csak úgy hajladozik a szélben.Anya nagyon szerette ezt a diófát,még metszeni se nagyon engedte,nem akart fájdalmat okozni,cserébe a fa évről-évre szebben terebélyesedett.Most is küldött neki egy bátorító mosolyt…
   És ekkor történt valami,ami feledhetetlenné tette ezt a napot.A nagy sötét felhők szürke paplanán kis lyuk lett.A nap észrevette,és átkukucskált.Pont anya diófáját látta Hipp-hopp megajándékozlak!-és körbesimogatta.A diófa aranyszínben játszott,fürdött a fénybe,ragyogott,csillogott.mosolygott minden ága,levele.Mint sötét színpad közepén a megvilágított primadonna,úgy hajlongott…Anya döbbbenten csodálta ezt a lélegzetállító látványt,ami örökre belevésődött a lelkébe,mintegy válaszként az elnemhangzott fohászára.