“Nem szeretem a békétlenséget,de a magam csőrtéit megvívom,mert tudom,hogy van dolgom a világban…”-ezt az idézetet tegnap tévénézés közben sajátítottam ki egy nagyrabecsült, örökös taggá választott müvész úrtól.A másik,ami már napok óta segít,az dr Gyökössy Endre boldogságmondásaiból van:”Boldogok,akik jóindulattal értelmezik mások botlásait,akkor is,ha naivnak tartják őket,mert ez a szeretet ára.”
Nagylánnyal volt erről hosszú beszélgetésünk,mert nehezen akarta elfogadni a hozzáálásomat az apja által teremtett helyzethez.Történt ugyanis,hogy Kedves hétfőn megint vidékre utazott.(Meló)Az,hogy szülinapomkor csak telefonon beszélgettünk,nem okozott túl nagy traumát,hisz,majd pótoljuk hétvégén.Közben,mint már említettem,az oktatóm kissé felbosszantott,jó lett volna,ha itthon van és segít kicsit…de már megszokhattam,hogy ez nálunk nincs így,meg most nem is hibás,hisz a meló…Sebaj,hétvégén!Aztán felhívott habogva-hebegve:”baj van…”Jól megijedtem,komoly dologra gondoltam.”-Hát izé…kimennék tesómhoz “sógorékhoz”-Persze ,menj csak-mondtam megkönnyebbűlve,hogy nem történt semmi katasztrófa.Ugyanis tizensokéve ott élnek,még nem volt náluk,most hívták…Na azért az időzítésért volt egy kis nyűg bennem,de harag nem.És Nagylány ezt nem értette.Pedig én mindig azt mondtam,hogy egy kapcsolatban ha a párom nem szabad,nem boldog,én se leszek az.Persze fontos,hogy ez kölcsönös legyen,és a tisztelet nem hiányozhat,a szabadsággal meg élni kell,nem visszaélni.Nincs is szerintem baj ezzel az elmélettel,sőt gyakorlatilag is jó,csak a kölcsönösség mostanában kissé sántit.Nem mintha korlátozna,csak én kevésbé tudok mozdulni itthonról,túl sokat vagyok egyedül,kellene egy kis lazulás,feltőltődés,mert kissé levékonyodtak az idegeim.
A legjobban a kicsikocsi gazdija lepett meg,nagyon sok kedves ,figyelmes,bátorító szót kaptam tőle,ami úgy tünik nagyon hiányzott.Emberként,nőként kezelt,kis finom flörtöt is becsempészve a szavak közé,meg nagyokat sóhajtozva,hogy “hej, egy-egy pasi nem tudja milyen szerencsés…Persze,ő is csak akkor tud ilyeneket,mikor már késő”…Na,így, a szokásos dumák,..és akármilyen elcsépelt,felszínes,játékos dolgok ezek,mégis,megmelegszik tőle az ember lánya,visszaszökik fáradt szemembe egy kis pajkos csillogás…Csakhogy belesajdúlt a lelkembe,hogy Kedvestől kéne…Meg az is,hogy de rég nem mondott senki ilyeneket nekem…Félreértés ne essék,nem feldobott labda volt,csak könnyű kis lufi,és mégis,micsoda gondolatok indultak el!Azt hiszem,így kezdődhetnek a félrelépések…Pedig számomra ez a kizárt kategória.Köt a saját szavam,az általam anno meghozott döntés,meg az hogy nem egy-két személyes a tét..Meghát kedvessel mi jól megvagyunk vagy lennénk,vagy ilyesmi.
Szóval itt az idő,hogy lelépjünk kettesben Kedvessel,és helyre kell rakjuk kicsit az életünket.Mert nekem kicsit több kell annál ami van.Csendben,szép szóval,figyelemmel.Hogy ne maradjon hely, ahol a harag megvetheti a lábát,ahol a csalódottság bosszút szűlhet..Mert a melegséget adó tűz hamar átcsaphat pusztító égő pokollá,ha nem tartjuk be a szabályokat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: