Bee happy!

  A várossá avatott ..fészkünkben búcsú volt.

Kislány koromban,református család gyerekeként,és szigorúan ellenörzött nagyvárosi lakósként nem is hallottam ilyesmit.Anyumnak volt ugyan egy sztorija egy képes pogácsáról,amin jókat vidultunk,de az a vásárról szólt.Idetelepedve,bambán bámultam,mikor izgatottan kérdezték először-Jöttök a búcsúba?-mi van???-milyen búcsú,kitől,miért?Na persze ekkor meg a kérdezőmön volt a sor,hogy megdöbbenjen-Te nem tudod mi az???-Mér,kéne?-Hát persze,mindenki tudja.!..Hát amikor vásár van,meg lánchinta,meg ilyenek…-Akkor meg mitől BÚCSÚ???-Há így híjják!….Na nesze semmi, fogd meg jól!E témába való tájékozatlanságom még eltartott pár évig,mire sikerült kiraknom a képet,hogy ez is a búcsújáráshoz tartozik,csak a vallásos részt kihagyva csupán egy elkorcsosodott zajongás maradt.Bocs,ha valakit sértenének szavaim,de nem tudom tisztelni az olyan hagyományt,ahol pont a lényeget felejtik el,viszont az szinte kötelező,hogy megjelenj,szórd a pénzt a vursliban,mert különben kinéznek…Na ,én idén bátran hagytam volna,hogy bárki is nézzen,ahogy csak Úri kedve tartja :ki,le, be ,vagy akár össze-vissza,mert feltett szándékom volt csendes otthonomban kivárni e vásári haccacáré végét.Na persze,amilyen az én formám,még egy kiadós fejfájás is besegített.De hát…ember tervez…Kedves meg hazajön(szegénykém már vasárnap is dolgozóba volt 🙁  )és vídám-kedvesen noszogatni kezd…Mit tehet az ember lánya?

  Ha menni kell,hát menni kell..Ja ,és vágjunk jó képet,ha már másnak jó kedve van..De milyen furcsa az élet!Úgy tünik mégis fontos volt,ez az elmenetel,mert néhány rövid körbebambulós mászka után összefutottunk Kedves munkatársával és nejével,akit én Katinak hívok ,kizárólag magamban,mert bár ismerjük egymást néhány éve,sose tudom mi a neve,az meg ciki ennyi idő után megkérdezni.Nos Kati már jó pár éve gondozza a most már magatehetetlen anyukáját,aki világéletében utálta őt.De olyan megható,gyöngéd szeretettel,símogatva,cirogatva,hogy azt elmesélni nem lehet.Már konkrétan 3-szor hozta vissza a halálból,dokik nagy döbbenetére..Most anyuka pont korházba van,pénteken vitték be,Kati ott maradt vele éjszakára,ma is volt bennt nála(mármint vasárnap),de ereje már végét járja,mert nem gyerekjáték ez a feladat.Se fizikailag,se lelkileg.Így hát otthagytuk a zajos dínom-dánomot,és beültünk négyesben Kedvesék törzshelyére,ahol egy-egy sőr mellett,elkezdtünk beszélgetni.Mondjuk én nemsokat,mert inkább hallgattam,figyeltem,bólogattam.Néha pár szóval továbbsegítettem,vagy a könnyesebb helyzeteknél,meg-megsímogattam a kezét.Látszott rajta,hogy nagy szüksége van arra,hogy elmondhassa.Mert a legfontosabbat is nagy nehezen kimondta,hogy most már tudja,hogy nem sok van hátra,felkészült,el tudja engedni.Mikor már lepakolta súlyos terhét,áteveztünk békésebb vizekre:gyerekek,táncfellépés,bulikéne…Már tiszta szemmel vigyorgott a hülyeségeimen,mikor a pasijaink,beraktak pár pőrgős,Katikedvenc számot.Mondanom sem kell,felrángattam táncikálni,amihez pasijaink is csatlakoztak.Mielött még azt hinnétek,hogy én vagyok a kalkuttai Szent Teréz legújabb földi reinkarnációja,ki kell ábrándítsalak…Nekem is jótt tett a beszélgetés,mert,ha látjuk,hogy más terhe súlyosabb,a mienk könnyebbé válik,meg az azt követő ugra-bugra kisimította az én lelkem gyűrődéseit is.Majdnem éjfél lett mire jókedvűen hazamentünk.Fiam remekül ellátta Manót,aki békés szuszogással fogadott.

Nem voltak hülyék az elődeink,akik pontosan tudták,hogy van ideje a vetésnek,aratásnak,pihenésnek,mulatozásnak,,,

  Tegnap mondta Kedves,hogy a mami elment…Nyugodjék békében!

  Helló mindenki!!!!!

       Wass Albert :

                             ÚTTALAN UTAKON

Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatatlan cél felé .

Úttalan útakon
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell,mert vissza nem lehet :
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.

Úttalan útakon …
De túl lélek-határon,
túl gondolaton,túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon: 
talán egy “mindent felejtés”.
Talán egy “minden újrakezdés”
a végső sziklaszálon.

Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma,holnap,vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!                            

Ez meg itten a Gyilkos-tó   🙂

    “Nagy bátorság kell ahhoz,hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát.Bátorság,csaknem hősiesség.A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni,mert gyáva és hiú,fél a bukástól.Szégyelli,hogy odaadja,s még sokkal inkább szégyelli,hogy kiadja magát a másiknak,elárulja titkát.Azt a szomorú,emberi titkot,hogy szüksége van gyengédségre,nem tud meglenni nélküle.”

Márai Sándor

   Tőle ez az egyik kedvencem.Nos, én is évekig építettem védőbástyáimat,mígnem kompakt fallá álltak össze.Persze kedves voltam ,barátságos,de csak szigorúan felszín közelben.Dehogy mertem beengedni bárkit is a fal mögé!Néha még önmagam is kizártam…De most úgy tünik,bomlik.(Mármint a fal!)Be-betolakodom emberek életébe,így-úgy, hívás nélkül is.Mert mi baj lehet?legfeljebb nem nyitnak ajtót!De tök fura!Még nem csaptak az orromra 🙂

 Nincs helye semmi nyafogásnak!Azt még nem tudom,hogy ha kép alapján megkérdeznék melyik vagyok én,mit válaszolnék,mert bármelyik is lehetnék,vagy teljesen más is,de jókedvem nyara visszatért,és akár erdei nimfa is lehetnék,aki körültáncol az erdőben,virágfüzérekkel a hajában,mert ott se lennék egyedül.

   Innen üzenem minden kishitünek,kétkedőnek,félősnek,szomorúnak,kiábrándultnak:

  EMBEREK NE FÉLJETEK,KESEREGJETEK !!!!MINDEN LÁTSZAT ELLENÉRE,AZ ÉLET SZÉP,ÉLNI JÓ,AZ EMBEREKBŐL NEM VESZETT KI AZ ISTENI SZIKRA,KÉPESEK SZERETNI,TENNI,KERESNI A JÓT,AZ IGAZIT,A FONTOSAT!

 Mert amig csak egyetlen emberben megmarad a jó,addig nem veszhet el a világ.És én nem csak egy ilyen emberről tudok,sőt egészen sokat ismerek!!!