Bee happy!

  Nehezen tudom utolérni magam,de most igyekszem.

Hogy tiszta és érthető legyek,kezdem a legelején.Többek közt azért vallom magam boldog embernek,mert hosszú évek óta van két igazán jó barátnőm,ez az írás az ő tiszteletükre született,meg egy kicsit bocsánatkérés is .Mert ők ketten azok,akik akkor is mögém állnak,ha nem kérem.Hosszú évekig nem tudtam kérni.Szégyelltem és féltem.Mert kiderült volna,hogy én is csak emberből vagyok,gyenge és esendő.Ez nem fért össze az akkor rólam élő képpel,miszerint erős vagyok,megoldok bármit.Féltem,ha engedem leesni az álarcot,kiderül,hogy ijedtnyuszi kuporog a sarokban,remegve.Ha más is meglátja,nem lesz erőm összeszorított fogakkal továbbmenni.És hogy segítenék másoknak,ha saját magamtól félek???Aztán kezdtem szép lassan leszedegetni az álarc darabjait és rájöttem,mennyivel könnyebb így-kiszolgáltatva,de szerethetőbben.Ennek a két nőnek nagyon sokat köszönhetek,mert mellettük mertem igazán önmagamat mutatni,és ők nem fordultak el,sőt…A megfelelési kényszer gyengült,mert kiderült,nem azért szeretnek,hogy erős vagyok,hanem mert vagyok.Olyan, amilyen.
  Most,hogy Manóval történt ez a kis gond,én ide írtam pár sort,meg az iwiwre,nem is jutott eszembe felhívni senkit,azt hittem,majd megtudják,akiket érdekel.Csak az nem jutott eszembe,hogy netán nem tudnak csatlakozni-a technika ördöge pimaszul,nyelvnyújtogatva fityiszt mutatott nekik.
 Mivel kisfalum város ugyan,azért a pletyiposta pont úgy működik,ahogy szokott,tehát kedves barátnőimhez eljutott a hír,meg a rémhír is,mert lehet,hogy azért kell műteni a Manót,mert nyaka tőrt,elvertük(még mindig nem tudom ki volt a forrás,de lehet,hogy neki tényleg kitekerném,libának nézve,ilyet még úgyse,eddig)Szóval,el se akarták hinni,hogy baj van,csak a telom ki lett kapcsolva,elérhetetlenségem szöget ütött aggódó buksijukba.Hát szó ami szó,bizony ölelgetés után lelettem kissé szidva,igen jogosan,mert ugye egy barát szól…Szánom,bánom,de tényleg.

 Mert ők ismernek,tudják,ha bajom van,hallgatok,elbújok,mikor már nem fáj annyira,csak utána tudom elmondani,bár ez a reakcióidő csökkenő tendenciát mutat.És most térek rá a dolog másik oldalára,amit itt a blogolás közben tanultam meg magamról,hogy írni könnyebb,mint beszélni.Főleg,ha ismertlenül,vagy alig ismerten is olyan elfogadó ,szerető közeg veszi körül az embert,mint ez a kis baráti társaság,amibe belebotlottam,belekérezkedtem,beleírtam magam.Mert lehet kivűlállónak furcsa,hihetelen,de én úgy gondolom,hogy itt őszintén érdeklődünk egymás iránt,nincs értelme semmiféle játszmának,nem is hiszem,hogy bármelyikünk is élne vele,mert az már az önámítás olyan foka lenne,ami már abszurd.Én boldog vagyok,hogy megismertelek titeket,és hiszem hogy itt ami látszik,az az,ami.
 Ezért hoztam még egy idézetet,Hamvas Bélától:

     “Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik,hogy valahol már találkoztunkMintha régen testvérek lettünk volna,még inkább mintha ikrek lettünk volna.S ezért a találkozás csak viszontlátás.Amikor az ember  a barátjától elszakad,tudja,hogy ez a távozás csak látszat.Valahol együtt marad vele úgy,ahogy volt vele a találkozás elött.”

 Először is köszönöm Popper Péter írását…Jól esik olvasni,tetszik,ahogy boncolgatja a kérdéseket,megmutatja a nézőpontját,de közben érezzük,hogy nem vési kőbe,nem sértődik meg,ha más nem így,nem ezt látja.Számomra a legfontosabb pont az,ahogy körbejárja,más-más oldalról megvilágítja.Így szeretem én is,mert egy aprócska kő is tud különböző képet mutatni magáról,attól függően,melyik oldalát látjuk.
  Számomra a szabadság az egyik legfontosabb dolog az életben.Nézhessem,úgy ahogy tetszik,gondoljam,mondhassam azt amit igaznak hiszek,és közben más is,mert ez csak akkor szép,ha mindenkire érvényes.Pesze,az együtt-és egymásmellett élés megköveteli a kompromisszumokat,de ha ezt szereteből kötjük,nem sért senkit a kötelék.Az a négy nap nyaralás kedvessel is erről szólt.
 Nem volt egymásnak egyetlen rosszalló pillantásunk sem,úgy tudtunk együtt lenni,hogy az mindkettőnknek jól esett,de közben voltak percek-vagy órák,amikor külön -külön élvezkedtünk.Ő horgászott,én úszkáltam,vagy napoztam, ,mindketten kerestük néha finoman a másik kedvét,pillantását,érintését.Beszélgettünk,nevettünk -mintha a világ elzárta volna az összes gondját,baját előlünk.Számomra az ,hogy igazi élő vízben,félelem nélkül pancsolhatok,úgy, hogy a lábam a stégnél sem éri az alját-hát ez maga volt a szabadság csodája.Átúszhattam a túlpartra tavirózsacsodálásra,vagy csöndesen lebeghettem a vadkacsa mellett,figyelve,hogy keresi a táplálékát,visszafintoroghattam a békáknak,nekem mosolygott a kék ég,és integettek a fűzfalevelek,miközben a Kőrős vize símogatott…Feledhetetlen csoda volt.Vagy amikor kézenfova bámultuk az arborétum többszázéves fáit,némelyiket gyengéden meg-megsímogatva.Ha találkoztok Jótündérrel,szóljatok,neki,hogy köszönöm,és ha lehet érezhesse át mindezt minél több ember,mert nagyon jó volt.

 Nem tudom,ki hogy van vele,de nálam gyakran előfordul,hogy persze utólag vagyok csak okos.Most is,kellett az,hogy hazaérjünk,lehiggadjak,vagy a barátnőm ölelése,vagy nem is tudom mi,de lefekvés elött volt időm mozizni a lelkemben.És rájöttem,hülye vagyok.Mert itt van ez a kislány,akiről írtam.Mikor eljöttünk a kórházból,sok sikert kívántam,megsimiztem őt is,anyukáját is,mondtam,hogy segítenék,de azt hiszem,csak imádkozni tudok értük.Anyuka azt mondta,ez a legtöbb.De ez nem igaz,megadhattam volna a tel.számom,ha baja van,hívjon,lehet a nettel is tudnánk segíteni,én meg kuka…Pedig szőrnyű lehet a tudat,hogy eddig csupa egészség kismanó most csontrákkal kell várja a napok múlását,távol otthontól,családtól.

    Gyerekkoromban,ha fogyatékos,vagy más, láthatóan nagybeteg embert,gyereket láttam,mindig csupa libabőr lettem.Nem azért mert írtóztam tőlük,inkább valami fucsa félelem szaladgált a gerincemen,hogy milyen lehet így élni,ha nem lehet meggyógyúlni.Ma Tűznél olvastam idézetet abból a könyvből,aminek a címére ,mint kiderült,rosszul emlékeztem(nekem a gyermekszív ugrott be szív helyett),pedig többszőr is olvastam,sírtam végig.Meg a másik kedvencem,Hugo: Nevető ember-e,ami szintén facsargatta szívemet.Így utólag olyan,mintha tanítottam,készítettem volna fel magam a Manóelfogadásra.Ez azért jutott így eszembe,mert Nagylány a fenti eset második felvonását látta csak,és hazafele az úton fura bezsélgetésbe kezdett.Azt mondta,hogy olyan érzése van,mintha nem lenne véletlen,hogy ennyi fájdalmat,betegséget lát,és az érintettek hozzá fordulnak.Olyan,mintha útmutatás lenne,hogy az lesz a dolga,hogy betegeken segítsen.Nem orvosilag,hanem lelkileg,mert az talán még többet jelent nekik.Saját tapasztalat is,talán kicsit az én viselkedésem is…Nem erősítettem meg,de nem is cáfoltam-honnan tudnám mi az ő feladata,mikor a magamét se ismerem igazán.Meg féltő-óvón tudom,nehéz út lenne.Persze,büszke vagyok rá,hogy ilyen mélyérzésű,komoly dolog eszébe jutott.De hát enélkül is büszke vagyok rá. 🙂
 Hétfőn be kell   mennem bankba,hát beugrok a kórházba  és helyrehozom a butaságomat is,mert azt hiszem ez így jobb lesz,nyugodtabban alszom majd.
 Manócskám  még mindig alszik! Jó itthon a saját ágyacska,bár kissé furcsa neki,hogy megfordítottam és a háttámlától,ami elölre került,nem tud felállni-dehát ez a cél,nem szabad terhelni a lábát.Na megyek felforgatom a fagyasztót,valamit főznöm kell.

  Olyan békés megint minden.Az elmúlt hét napjai azzal teltek,hogy próbáltunk új-és újabb játékokat,mondókákat kitalálni,hogy Manó ne hisztizzen.Mert ment ám a hisztigép!ezerrel.Mindenért.Az én kedves,nevetős huncutkám egy kegyetlen kis zsarnok volt, aki személyes sértésnek élt meg mindent,ami a kórházi léthez kötötte,és ezért nekünk lakolni kellett.Estére igencsak facsartcitrom állapotban zuhantam az ágyba,majd pár óra mélyalvás után jött a többórás forgolódás,nyugtalankodás,meg a mikor lesz már reggel.
  Most viszont hoztam nektek egy kis kórházi pletyit,egy sztoriról,ami teljesen rányomta bélyegét a tegnapi napunkra.

Szokásos reggelnek indult,egyik gyerek ment,egy másikat hoztak a kórterembe.Mi többiek-szülők,gyerekek,már összeszokott csapatként pislogtunk kíváncsiakat a kis jövevény fele.A terem alaposan tele volt,folyt a reggelizés,hőmérőzés,ébredező nyüzsizés.(Kb 5-6 felnőtt,ugyanennyi gyerek,meg ,ugye ,az ottdolgozók.)Az új kislány négy-ötévesforma,minden mozdításra fájdalmasan felsíró,széparcú,kisírtszemű beteg.Három felnőtt nő ugrálja körbe,aggodalmasan,a legcsendesebb az anyuka.A szobában még a nemrég ricsajozó gyerekeink is lehalkultak,szinte tapintható volt a fájdalom.
Belépett a főorvos(Manót ő műtőtte,de nekem mindig hideg futkározik tőle a hátamon).Határozott léptekkel az ágynál termett,és miután meggyőződött róla,hogy ők az újonnan érkezettek,emelt és ingerűlt hangon mondani kezdte,hogy neki semmi baja a határon túliakkal,sőt!de hogy képzelték,hogy csak úgy idejönnek???
-Az alapítványtól mondták,hogy ide kell jönni-habogta megréműlve az anyuka,és valami doki nevet is mondott,aki ígérte,hogy minden rendben lesz.
-Hol van?-a telefonja is ki van kapcsolva!-dühöngött egyre hangosabban a dokink,majd elkezdte mondani,hogy most már az ilyesmi nem megy,ki fogja ezt finanszírozni,mert ez bizony sokba kerűl,nem lehet,ő aztán be nem nyeli.

Megszeppenve sündörögtünk ki a szobából,ő meg válaszra sem méltatva a ledöbbent érintetteket,csak mondta a magáét a pénzről,meg reformokról még hosszú percekig,úgy,hogy a folyosóról is tisztán hallottuk-csak nem értettük.Na nem azt amit,hanem ahogy mondta.Mert persze,igaza volt ugyan…de mért így kell???MIÉRTmindenki füle hallatára,ebben a stílusban,a gyerek elött…
 Kiderűlt,hogy a csöpp lány hétfőn eltőrte a lábát.RTG kimutatta,hogy a törés egy rákos daganat mellett van,ott nem mertek hozzányúlni,mert nem volt megfelelő műszerezettségük.Felvették a kapcsolatot egy alapítvánnyal,aki azt mondta,induljanak,majd itt segítenek.Szerda reggelre értek ide,egész éjjel utaztak Első látásra az alapítványiak ígéretei,( mivel reggel nyolckor még nem voltak elérhetőek),bundának látszottak,később előkerültek és kiderült,hogy minden rendben,csak a rengeteg intéznivaló mellett a kórházba dolgozó kolléga nem tudott időben egyeztetni,mivel ő is sebész,sokat volt műtőben,kikapcsolva…

Dél körül bejött hozzájuk egy civilruhás,idősebb férfi és olyan szívhezszólóan,kedvesen beszélt anyukával,gyerekkel,hogy elszorult a torkunk,most is könnyesedik a látásom.Ha nem magázódik,azt hiszem apuka,vagy rokon,vagy földreszállt álruhás angyal.Kislánynak ígért színesceruzát,kifestőt,csakhogy mosolyogjon egyet(ma reggelre meghozta),szerződést kötöttek,nagykomolyan: -Én segítek meggyógyulni,te bátor leszel,és anyának sokat mosolyogsz,hogy ne sírjon…

Miután elment megtudakoltuk ki volt-hát a másik doki-Bár csak több ilyen ember lenne!,legyen áldott!.Mert lehet így is.Szépen,emberséggel.Jövő hétfőn lesz a műtét!Szívből kívánom,hogy sikerüljön.
    Na sziasztok,megyek Manózni!

 MANÓ RTG-JE JÓÓÓ!!! CSÜTÖRTÖKÖN JÖHETÜNK HAZA!!!Igaz utána még 3 hét pihi,nem szabad ráállni,majd utána tanulunk újból járni.Kicsit kemény lesz,de még így is ez a lehető legjobb,ami történhetett.
 Mint a címben is, csak köszönni tudom a sok kedves bátorítást,szívem szerint személyesen,de időhiány miatt csak így ömlesztve,de igazán szívből mindenkinek.Bocs,hogy senkinek nem írtam kommentet,pedig sajdult a szívem,de fel-fel szökök,és olvasgatlak,írni meg majd péntek után,remélem.Addig is millió puszi mindenkinek és kívánom,ha bármilyen nehézség érne titeket,álljon mellétek ennyi jóember,meg Jótündér,meg áldás ,békesség.Mert akkor már baj nem lehet.

 Ma rtg lesz Manónak,és ha nem úgy állnak a csontok,ahogy kell,sajnos jön a gipszelés.Nem is akármilyen : medence és comb.Kérdem én-mi lesz így a pelenkával,meg különben is????Szó ami szó,úgy be vaggyok tójva,hogy csak na!Tehát,ha ráértek délelött,szorítsatok,esetleg egy fohász ,vagy ima, vagy bármi ilyesmi(Jótündér!)elkell a segítség!!!Manó amúgy remekűl van,és tegnap kellemesen megdöbbentem,az egyik szobatárs szülei ajándék-játékokat hoztak a benntfekvő gyerekeknek!!!Vadi újakat,és olyan egyszerű szeretettel adták oda a vigyorgó gyerkőcöknek,hogy az ember szeme,hirtelen elkezdte a nem kis mennyiségű elfogyasztott folyadékot leengedni.Értitek,van még ilyen is!Meg a nővérke nem fogadta el a hála pénzt,de segítőkész és kedves!Szóval,ha a mai nap is ilyen lesz,mint a tegnapi,akkor,nagyon szuper minden. 🙂

   A nyaralás kedvessel fantasztikus volt.Mintha kiléptünk volna térből és időből.Ott volt az a csodaszép  Kőrös-part,a kert végi stégnél kezdődött a Víz.Így nagybetűvel,mert bár úszástudásom nem igazán mondható jónak,a vizet imádom.És mivel volt mentőmellény,ott úszkálhattam mint egy sellő(na jó ilyen bénább,mellényes,nagydarab),meg horgászat,meg arborétum,vadvirágcsokor kedvestől,meg más is,ami már 18-as,karikás.Majd írok erről bővebben is.
 Csakhogy hazajöttünk.Itthon szép rend és kedves gyerekeim.Minden ok-nak tünt.Még másnap délután is,mikor jött egy sms a nővéremtől,hogy mizu,hogy vagyunk,mi van a Manóval,mert rosszat álmodott.Hi-hi boszi,ez nem jött be,vigyorogtam.De félóra nem telt el,Manó megbotlott,elesett.Lába feldagadt,ügyelet ki,mentő,röntgen:combcsonttörés.Éjfél után műtét-2 platina rúd a csontba,így nem kell gipsz.Most meg bennt fekszik,és várjuk,hogy forrjon.Legalább egy hétig bennt leszünk.Manó egész jól viseli,én meg szinte beköltöztem a nem túl vendéglátó korházba.Ennyi dióhéjban,majd folyt.köv.,rohanok a buszhoz,pá!

  Azt se tudom mivel is kezdjem,talán a legfontosabbal:egy szemét kis önző dög vagyok.Holnap reggel ugyanis indulunk 4 napra nyaralni.Én meg képes voltam úgy dönteni,hogy csak ketten megyünk Kedvessel,aki tegnap este végre hazajött.Nem viszek magammal egy darab gyereket sem!!!Ők szépen itthon sűlnek majd,ugyanis állitólag szőrnyű meleg lesz.Mi meg majd romantikázunk.Mert kettesben már nem is tudom mikor töltöttünk 24 órát együtt,talán 17-18 évvel ezelött.A dolog szépséghibája,hogy egy baráti házaspár vett rá,hogy menjünk velük,béreljük közösen a nyaralót,de azt hiszem ez nem okoz túl nagy zűrt.Csak kibírjon a kedvesem,mert most olyan tizenéves lendületem van,hogy csuda,és én ilyenkor egészen őrűlt öröknyűzsiző leszek,mert a kissé higgadt felszín alatt az az igazi énem,bár kissé aggódom,mert párom ebből mostanában nem sokat látott.Azért ígérem nektek,nem fogom teljesen leamortizálni! 🙂
 A másik szépséghiba a dolog anyagi része,de most az se izgat,majd megoldjuk valahogy jövő hónapban.Meg nem akarok az itthon maradókért sem aggódni!Mert nagyok,ügyesek.NNa jó azért pici önvád mocorog,de tudatosan hesssegetem,mert mindenkinek jobb lesz majd,ha hazatérve kicsit föld felett két centivel lebegünk-mi az ősők.És ha a számításaim bejönnek,talán majd velük is sikerül pcit elszökni,föleg ha eltalálnák azt az alig pár számot,vagy ha végre megérkezik a számlámra a már várt és sokkal valószínűbb összeg.Hát ez van.Ha tudnám,hogy kell idepakolni őket,ez a bejegyzés tele lenne vigyorgó fejekkel.
EZ MOST NEM SIKERÜLT,majd pótolom,de lehet az a baj,hogy nem is kávéztam még,úgyhogy mindenkinek nagyon szép napokat,én bekészítem a kávét,és vissabújok apus mellé. 🙂

Ui. :Azért felháborító,most Manó is képes aludni,máskor meg 6 előtt ébreszt!

A mese varázsszőnyege most messze repít,térben és időben is egyaránt,ha van kedvetek,gyerünk,kuporodjatok ti is ide,mert akad még szabad hely.Az úticélunk a számomra ma is szenthegyként tisztelt Kárpátok egyik árnyékos ,szelíd ,eldugott kis települése.
  Élt itt,egyszer rég,az 1800-as évek elején,egy nagyon ügyeske kis székelyfiúcska.Éles eszére hamar felfigyeltek a körülötte lévők,mert hiába kapja minden székely az önérzete,hűsége mellé útravalónak a kacifántos fifikát,ezt a fiút,nagyon kedvelhették az adakozó tündérek,bőven telemerték neki a tarisznyáját.Rengeteg esze volt hát és ehhez ügyes keze,csudadolgokat fabrikált már gyerekkora óta.Híre vásárról- vásárra,házról-házra szállt,gyorsan eljutott az Úr fülébe is.Aki,miután meggyőződött a valóságról,rögtön tudta,hogy kiválasztott ez a gyermek,nagy dolog vár rá.Így hát pártfogásába vette,és ahogy eléggé felserdűlt,hát kűlhonba kűldte,hogy ott neves mesterek csíszolják gyémánttá a tehetségét.
Nem is volt ebben semmi hiba,a gyerekből szorgalmas,kapaszkodó ífjonc lett.Gyerekkori kis tarisznyája kezdett szűkös lenni a sok ajándéknak,amit mestereitől kapott.Ezért bátor kézzel kidobott belőle ezt-azt,mert minek hűség,ha van tudás,minek önérzet,ha van hírnév.
    Nem tudni,hogy ami ezután történt,az a tündérek bosszúja,vagy csak a sors irónikus kezemunkája,de főhősünk belehabarodott egy nagyon szép,gazdag lányba(ez a lány a mai szőke plazacicák elődje volt).Neki nem sokat jelentett a kis székelyfiú,sem az a sok mestermű ,amit csinált.Pedig szegény bármit megtett volna,hogy lenyűgözze,elvarázsolja.Így született az első magyar orgona,majd utána a zenélő kút,amit a Maros vize szólaltatott meg,és csodaszép dallamaival betöltötte az egész környéket.A világ minden tájáról csodájára jártak.
     Nagy nehezen eljött a kisasszony is megnézni.Szép,szép…mondogatta lebiggyesztett szájacskájával,-de ettől még senki vagy,üres a zsebed,egy fia bankót sem tudsz felmutatni,hogy mennék így hozzád???
      Felháborodott ezen a fiú-Bankó kell???!!!Hát csinálok!-És csinált!Pénzhamisító lett,csakhogy kedvére tegyen szerelmének,de a lány mégis máshoz ment férjhez.Az esküvője napján,Erdélyen szőrnyű hóvihar söpört végig,eltőrte a kút tetejét.Aznap zenélt utoljára a kút …De azt is rebesgetik,hogy a fiú kérezkedett ki a bőrtönből és egyetlen pici csavart vett ki belőle,ő hallgattatta el örökre…

 Kissé szétszórt vagyok,úgy tünik.Tegnap,nagyokat vigyorogva elküldtem lányomékat sétálni,miután fiamék leléptek,mert persze ide akartam ülni,csendben,nyugalomban,hogy arról írjak,amit egész héten írni akartam.Aztán…abból semmi sem lett,helyette kaptatok egy jó kis vegyessalátát(zöldségeket) virággal.
Hi-hi…Hát ilyen vagyok,na…
 Igaz,a képet kicsinyíteni akarván ,előszőr sikerült úgy feltenni,hogy látszott belőle a fal,meg a fél karom-azt is nektek adom!,de azon kívűl semmi más.Mondanom sem kell,igen hülyén mutatott.Szerencsére fiam hazajött,és továbbképzést tartott,kijavította,de az eredeti méretbe hagyta-nem mer lekicsinylő képet festeni (rakni)rólam! 🙂 Sőt rendelt pizzát,és abból is akkora darabot kaptam,hogy majdnem azt használtam takarónak,csak közben kissé rongyosra rágcsáltam a szélét. 🙂 ,ami nem biztos,hogy sokat segít a nem éppen modell-alkatomnak,főleg,hogy már igencsak szépen pislogtak kinnt a csillagok.
  Milyen furcsa az élet!!!

Mikor elkezdtem ezt a blogírást,az volt nagyon bátorító,hogy arc nélkül lehet irogatni,bármit,bármiről-és lám,most meg teljesen természetes,hogy megmutatom képes felem,mert nem szeretek barátok elől bújkálni,hisz úgy érzem,sokat gazdagodtam:barátaimnak érezlek titeket,és nagyon örülök,hogy így alakult.Meg különben is,nincs mit titkolnom,ez van,ez vagyok,meg ő mellettem Manócskám,akinek nem ez a legjobb képe,mert ezen alig mosolyog,pedig,ha nem hisztizik éppen,akkor fülig ér a szája.Na szép napot mindenkinek!