Olyan békés megint minden.Az elmúlt hét napjai azzal teltek,hogy próbáltunk új-és újabb játékokat,mondókákat kitalálni,hogy Manó ne hisztizzen.Mert ment ám a hisztigép!ezerrel.Mindenért.Az én kedves,nevetős huncutkám egy kegyetlen kis zsarnok volt, aki személyes sértésnek élt meg mindent,ami a kórházi léthez kötötte,és ezért nekünk lakolni kellett.Estére igencsak facsartcitrom állapotban zuhantam az ágyba,majd pár óra mélyalvás után jött a többórás forgolódás,nyugtalankodás,meg a mikor lesz már reggel.
Most viszont hoztam nektek egy kis kórházi pletyit,egy sztoriról,ami teljesen rányomta bélyegét a tegnapi napunkra.
Szokásos reggelnek indult,egyik gyerek ment,egy másikat hoztak a kórterembe.Mi többiek-szülők,gyerekek,már összeszokott csapatként pislogtunk kíváncsiakat a kis jövevény fele.A terem alaposan tele volt,folyt a reggelizés,hőmérőzés,ébredező nyüzsizés.(Kb 5-6 felnőtt,ugyanennyi gyerek,meg ,ugye ,az ottdolgozók.)Az új kislány négy-ötévesforma,minden mozdításra fájdalmasan felsíró,széparcú,kisírtszemű beteg.Három felnőtt nő ugrálja körbe,aggodalmasan,a legcsendesebb az anyuka.A szobában még a nemrég ricsajozó gyerekeink is lehalkultak,szinte tapintható volt a fájdalom.
Belépett a főorvos(Manót ő műtőtte,de nekem mindig hideg futkározik tőle a hátamon).Határozott léptekkel az ágynál termett,és miután meggyőződött róla,hogy ők az újonnan érkezettek,emelt és ingerűlt hangon mondani kezdte,hogy neki semmi baja a határon túliakkal,sőt!de hogy képzelték,hogy csak úgy idejönnek???
-Az alapítványtól mondták,hogy ide kell jönni-habogta megréműlve az anyuka,és valami doki nevet is mondott,aki ígérte,hogy minden rendben lesz.
-Hol van?-a telefonja is ki van kapcsolva!-dühöngött egyre hangosabban a dokink,majd elkezdte mondani,hogy most már az ilyesmi nem megy,ki fogja ezt finanszírozni,mert ez bizony sokba kerűl,nem lehet,ő aztán be nem nyeli.
Megszeppenve sündörögtünk ki a szobából,ő meg válaszra sem méltatva a ledöbbent érintetteket,csak mondta a magáét a pénzről,meg reformokról még hosszú percekig,úgy,hogy a folyosóról is tisztán hallottuk-csak nem értettük.Na nem azt amit,hanem ahogy mondta.Mert persze,igaza volt ugyan…de mért így kell???MIÉRTmindenki füle hallatára,ebben a stílusban,a gyerek elött…
Kiderűlt,hogy a csöpp lány hétfőn eltőrte a lábát.RTG kimutatta,hogy a törés egy rákos daganat mellett van,ott nem mertek hozzányúlni,mert nem volt megfelelő műszerezettségük.Felvették a kapcsolatot egy alapítvánnyal,aki azt mondta,induljanak,majd itt segítenek.Szerda reggelre értek ide,egész éjjel utaztak Első látásra az alapítványiak ígéretei,( mivel reggel nyolckor még nem voltak elérhetőek),bundának látszottak,később előkerültek és kiderült,hogy minden rendben,csak a rengeteg intéznivaló mellett a kórházba dolgozó kolléga nem tudott időben egyeztetni,mivel ő is sebész,sokat volt műtőben,kikapcsolva…
Dél körül bejött hozzájuk egy civilruhás,idősebb férfi és olyan szívhezszólóan,kedvesen beszélt anyukával,gyerekkel,hogy elszorult a torkunk,most is könnyesedik a látásom.Ha nem magázódik,azt hiszem apuka,vagy rokon,vagy földreszállt álruhás angyal.Kislánynak ígért színesceruzát,kifestőt,csakhogy mosolyogjon egyet(ma reggelre meghozta),szerződést kötöttek,nagykomolyan: -Én segítek meggyógyulni,te bátor leszel,és anyának sokat mosolyogsz,hogy ne sírjon…
Miután elment megtudakoltuk ki volt-hát a másik doki-Bár csak több ilyen ember lenne!,legyen áldott!.Mert lehet így is.Szépen,emberséggel.Jövő hétfőn lesz a műtét!Szívből kívánom,hogy sikerüljön.
Na sziasztok,megyek Manózni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: