-Dr. Úr ! Jónapot kívánok , én vagyok X Y Manó anyukája. Bocsánat, hogy előbb jelentkezem, mint megbeszéltük, de Manó lábából bőrön kívűl kukucskál 1 cm csavarvég !!!.(Magyarul a beletett rögzítőten elmozdult,kiszúrta a bőrt és kintt ficeg)
– Hmm…Mikor tudnak bejönni ?
– Mikor menjünk??? akár most???
– Jöjjenek holnap,egész nap itt leszek!
– Rendben,reggel jövünk!
A holnap ma van…Majd jövünk!
“Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Egy kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, és nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát embermódra és az emberek között kell élned.
Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van: nem ártani az embereknek. Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül – segíteni az embereket. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el, az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal, hogy nem mondasz igent, amikor mindenki kiabál: “Igen, Igen!” Egy életen át, következetesen, nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, hangosan és mellveregetve tiltakozni ellene. A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke. “
Reggel óta kerülgetem a gépet . Meg-megnyitok ezt-azt , készíteném a mondataimat, csak nem tudom düh nélkül összeszedni az érzelmeimet.
Azt hiszem, aki olvasta régebbi írásaimat is, vagy csak kicsit is ismer, annak egyértelmű, hogy talán szorult belém némi tolerancia. Viszont van pár dolog, amiben nem ismerek tréfát . Ilyen a gyerek iránti felelősség . Mert számomra az szentírás, hogy aki vállalja, megszüli, az gondoskodjon róla.
Hétvégén, mikor már a lépcsőnk kezdett egész felismerhetővé válni, átjött a kis hugi-barátnő. Hogy tisztába tegyük,mi volt ez a szünet…
Lányának van egy osztálytársa, barátnője . Hugiék -nevezzük így- hamar megkedvelték a kis csajt, függetlenül attól, hogy a családjával nem akartak igazán baráti kapcsolatot kialakítani .A kislány (13 éves) egyre több időt töltött náluk és kiderült, hogy vannak otthon gondok..persze, hol nincs…Csakhogy itt apuka a játékgépet többre tartotta a 4 gyereknél, anyuka se ugrált kétségbeesve,ha esti fürdetés idején csökkentett létszámba jelentkeztek ( vagy nem) az aprónépek.Szívesen hagyták a nagyobbakat bárhol csavarogni,sőt akár segítettek is elvinni,csak hogy ne legyenek otthon.Volt olyan , hogy semmi előzetes megbeszélés nélkül megálltak a kapu elött, gyerek kiszáll, kocsi padlógázzal jobbra el. Még azt se várták meg, hogy egyáltalán otthon van-e valaki. Ámultunk is tágra nyílt szemekkel, de hát a gyereket senki se akarta bántani, mit lehet ilyenkor szólni.
Nos a lányka úgy töltötte ott a nyarat, hogy egy rend váltóruhával ment át “játszani”. Szülők kissé eltüntek a képből. Előszőr azért, mert a házat elvitte a végrehajtó, nehéz volt albérletet találni. Utána meg …hosszas csönd után kiderült, hogy apuka megtudta anyuka netes szerelmének beteljesedését, 2 nagy gyerekkel lelépett . Anyuka meg a hazalátogató kiscsajt visszazavarta,”hogy minek jöttél, se pénzem,se időm rád”. Aztán telefon kikapcsolva, albérlet látszólag lakatlan. Mivel Hugi boltban dolgozik, anyuka néha benéz és igéri, hogy délután, vagy este átmegy megbeszélni . Aztán mégse…
Persze , nyáron még nem nagy gond, mert ahol egynek kikerül, ott még egynek is jut , sőt nem is baj, ha együtt ökörködnek, nem kell egyedül unatkozni. Meghát egyke gyereknek se árt, ha látja, milyen is ez a ketten vagyunk dolog…Hiszen nyöszörgött eleget, hogy tesó kell…Sajnos, Hugi ezt a vágyát már nem tudta teljesíteni. (Bár párjával már beszélték : talán örökbe kellene egyet fogadni)
Csakhogy elmúlt a nyár. Itt a beiskolázás, a tankönyvvásárlás ideje. Pótgyerek sír, fél . Felfogja, hogy nem egyszerű a helyzete. Hogyan tovább ???Kinél???Miért???Átlátja, hogy a család szétesett és egyértelmű, hogy ő nem kell senkinek. Nem emós látszatsirám nála, hogy legjobb lenne meghalni. Hugi meg kétségbeesett. Szíve szakad meg a kiscsajért, de nem tudja mit tegyen. Próbálja felkutatni a szülőket, hogy megbeszélhesse velük a dolgokat. Tart attól, hogy hivatalosan segítséget kérjen, mert félti a kiscsajt, hogy ripsz-ropsz állami gondozásba kerülne. Persze minden egyes nappal szorongatóbb a kényszer. Hogy kell okosnak lenni???
Segítsetek!
– részlet Erma Bombeck írásából
1988-ban csaknem 100 000 asszonynak született fogyatékos gyermeke. Gondoltak már arra, hogy vajon az Úr hogyan választ anyát a fogyatékos gyermekeknek?
Látom magam előtt az Urat, ahogy a magasból letekintve nagy gonddal és körültekintéssel válogatja ki eszméinek megtestesítőit, és utasítja az angyalokat, hogy jegyezzenek be mindent egy nagy könyvbe.
– Arnold Elizabeth: fiú, védőszentje: Mátyás.
– Frederick Marjorie: leány, védőszentje: Cecília.
– Martin, Caroline: ikrek, védőszentjük: adjuk nekik Gellértet. Ő már hozzászokott a közönségességhez.
Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik:
– Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
Az angyal kíváncsiskodik:
– Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
– Éppen azért – mosolyog az Úr. – Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
– De lesz-e hozzá elég türelme? – kérdezi az angyal.
– Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel.
Figyeltem ma ezt az asszonyt. Megvan benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együttélnie, és ez nem könnyű dolog.
– De Uram, talán nem is hisz benned!
Az elmosolyodik:
– Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
Az angyal levegőért kapkod:
– Önzés??? Hát az önzés erény?
Az Úr bólogat:
– Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy ,,mama!”, csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli vak gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
– És ki legyen a védőszentje? – kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
Az Úr elmosolyodik:
– Elég ha adunk neki egy tükröt…
Minden kedves idelátogatónak jó hétvégét !
Mi kicsit dolgozgatunk,talán végre elkészűl a kinti lépcső, amivel majd gyerekeim megközelítik a “bűnbarlangjukat“(lásd régi bejegyzésnél),mert újra beindítom ,életre hívom és remélem, befejezem az “új lakás a nagyoknak” projektemet… 🙂
JMN{79}
“Senki nem gyújt gyertyát azért, hogy aztán az ajtó mögé zárja: a fény célja, hogy még több fényt gyűjtsön maga köré, hogy felnyissa a szemeket, hogy megmutassa a körülötte rejtőző csodákat. Senki sem áldozza föl azt, ami számára a legfontosabb: a szeretetet. “
P. Coelho
Sajnos , úgy tünik , elveszítek egy számomra fontos embert . . . Illetve őt nem , csak egy barátság kezd haldokolni – csak tudnám miért ? ? ? pedig próbálom én élesztgetni…ettől elég szomoru vagyok…
Ugyanis a baráti kör szereti a főztünket . Az enyémet is , de , ha bográcsról van szó , abban a párom verhetetlen . Olyan érzékkel pakolja bele a hozzávalókat és a fűszereket , mintha világéletében ezt tanulta volna (pedig nem) . Tegnap pacalt főzött , amit én speciel nem szeretek , úgyhogy nem volt meglepő , hogy csak 3 körül mentem át , és krumpli-szaftra korlátoztam (az is bébi-adag) a kaja fogyasztásomat . Hogy sértődés ne essék , hát ezek után (legalább) inni kell ! csatakiáltást illett meghallanom .
Szeretem ezt a boszit , bár kissé zajosan , olaszosan éli az életét . A család mindenek elött , de ez nem zárja ki a hangosabb , de mélység nélküli szóváltásokat . Persze , haragtartás nincs és olyan frappánsan tud kijönni minden helyzetből , hogy könnyek csak a nevetés miatt csordogálnak , de azok bőven . Az elmúlt hónap minden feszültségét kiröhögtem magamból (igaz , a Garrone is segített ) . Szóval azt hiszem egy ilyen barátnőt , egy-egy ilyen beszélgetős , röhögős délutánt depi ellen símán receptre kellene írni , többet ér hathavi gyógyszernél !
Sajnos az élet nem meseutazás . Míg van olyan barát , aki hosszú évek óta ,100 %-ig kitartó , akad olyan is , aki érthetelenül megváltozik , elfordul . Azt hiszem ezt kissé árulásként élem meg és nagyon tud bántani…
Ehelyett persze , főzök . Ami nem baj , mert elvileg szeretek…De mikor legalább 2-3 fajta kell , hogy mindenki elégedett legyen??? Mert persze , az egyik azt kéri , amit a többiek nem szeretnek…Ki hallott már ilyet : töltött káposzta töltött paprikával???Ilyenkor persze magamra vagyok dühös , mert rendet tehetnék köztük és mondjuk csinálnék egy görögsalátát , mert én szeretem és pont . Ehelyett most dugom a paprikát és csavargatom a káposztát…De sebaj , mert pici adagot kinnt hagyok , a többit lefagyasztom és jövő héten láblógatok…Sőt , bepácolom a husit holnapra , és aki enni akar , majd megsüti magának . Vagy eszik , hideget…
Az az igazság , hogy most nincs kedvem egyikhez se . Ez a front vagy mi , de olyan feszült , robbanékony , ingerlékeny vagyok . . .Azt hiszem elbújnék inkább egy jó könyvvel . És csak olvasnék ,olvasnék , sőt , ha nem zavarnának meg , talán még tüzet-okádni is elfelejtenék .
