Nyekk…

   Nos a tegnapi napot túléltük. Köszönöm a szurkolást, meglett az eredménye, Manó a doki szerint szépen gyógyul. Most elkezdhetünk újra járni tanulni, fokozatosan terhelve a lábát. Nagy vidáman caplattunk hát a kijárat fele. Nagylánynál a batyu, benne a háromnapos túlélőkészlet. Manó nem volt túl jó hangulatban és ezt tudatta az egész kórházzal, mert tud úgy üvölteni, hogy azt több emeleten is hallják!,de így legalább nem váratnak fölöslegesen. Szóval, Manó üvöltözik, és ugrál, én hősiesen  cipelem csekély harminc kilóját, majd ő ugrik mégegyet,én mozdulok utána   ….Éss nyekk…  Vagy valami ilyesmit csinált a derekam. A baleseti korház kellős közepén hirtelen csillaghullás.
   Nagylány ugrik : -Viszem én ! -Nem kell,- mondom öntudatosan, mert bevillan, hogy neki is baja eshet, aztán letáborozhatunk családilag .De közben a bal lábam sztrájkolni kezdett, jobbnak láttam leülni.
   Hagyjuk a részleteket, hazaértünk, bár az úton a kátyúknál ismét ugráltak a csillagok, tényleg, augusztus van itt a hullócsillagok ideje.Nade nappal ???
   Itthon meg átmentem mozgásművészbe, mert olyan lasított leülési, lefekvési mutatványokat adtam elő, hogy a robotkészítők is megirigyelhettek . Hát még a    “Feküdj hasra, bekenem” után ! Teljes szívemből átéreztem a partra vetődött bálnák  nyomorúságát . Kínomban röhögőgörcsöt kaptam, de a nevetés is fájt, tehát folytak a könnyeim , röhögtem és néhány perc után sikerült átfordulni . De családom tündéri, aranyosan segítenek , én meg próbálom elhinni , hogy hat a kence , meg a párom derékre csatolható, agyonreklámozott csodaőve . Mert sűrgősen helyre kellene jőjjek. Hiába vicces a vergődésem, jobb lenne ismét normálisan mozogni .
    Ja, és tudtátok, milyen hosszú az éjszaka???