Csak a mai napon – töltsön el a hála érzése.
Csak a mai napon – hagyd az aggodalmaskodást.
Csak a mai napon – hagyd a haragot.
Csak a mai napon – tisztességes munkával keresd kenyeredet.
Csak a mai napon – érezz szeretetet és tiszteletet minden élő iránt.
A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:
– Valóban meg akarsz gyógyulni?
– Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
– Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
– Ugyan miért?
– Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
– Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.
Anthony de Mello
Vehetsz házat,
de otthont nem;
vehetsz ágyat,
de álmot nem;
vehetsz órát,
de időt nem;
vehetsz könyvet,
de tudást nem;
vehetsz pozíciót,
de tiszteletet nem;
megfizetheted az orvost,
de az egészséget nem;
megveheted a lelket,
de az életet nem;
megveheted a szexet,
de a szerelmet nem.
Kínai tanítás
Csak a mai napon – töltsön el a hála érzése.
Csak a mai napon – hagyd az aggodalmaskodást.
Csak a mai napon – hagyd a haragot.
Csak a mai napon – tisztességes munkával keresd kenyeredet.
Csak a mai napon – érezz szeretetet és tiszteletet minden élő iránt.
“Ha répát akarunk, répát kell ültetnünk.
Ha retket akarunk, retket kell ültetnünk.
Ha szeretetet akarunk, szeretetet kell ültetnünk.
Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk.
Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat.
Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat.”
(Dan Millman)
A visszaszámlálás véget ért, a nyár véget ért, az ősz belépett, az iskola elkezdődött. Kedves diákok, tanárok és szülők, nincs mese, itt az új tanév. Kezdődnek hát korán keléssel, izgalommal, tanulással, barátságokkal, gondokkal, örömökkel a dolgos hétköznapok. Én bevallom, szerettem iskolába járni, tanulni mai napig élvezek (tudom,elég lúzer vagyok,de hát e van).Szeretettel gondolok vissza iskoláimra, tanáraimra. Mert én szerencsés gyerek voltam, remek Emberek voltak az oktatóim,és kíváló Pedagógusok. Nem, nem , ezt most nem tévesztettem, megérdemlik a nagybetűt. Szigorúak voltak, magasra tették a mércét, de olyan szívvel lélekkel tanítottak, hogy szégyen volt nem készűlni. Nem felejtettek el emberségesnek, megértőnek lenni, volt idejük észrevenni a bajainkat, és tényleg törődtek velünk. Amit leadtak, azt megtanultuk, de mindig úgy, hogy közben nyitották a szemünket az összefüggésekre, és a legfőbb tanulnivalóra, az emberségre.
( Ha gyerekeimnek próbálok segíteni, ma is az ő példájuk vezet. Az ő módszerüket követem. )
Persze, a családom is kivette a részét a nevelésből, nem az iskolától várta el, hogy az alapvető dolgokat , viselkedési normákat megtanítsa . Azt hiszem, a tisztelet volt az, ami működővé tette a dolgokat. Ezt hiányolom mostanában….
A kislány, kiről nemrég írtam , ma kezdi a hatodik osztályt. Itt, a régi osztálytársak között. Az apuka, aki állítja, hogy nem tudott arról, hogy itt felejtették(az asszony nem ezt mondta ! ) magához vette őt is. A szomszéd városban laknak, kiscsaj onnan ingázik át. Apuka lefogyott, megtört, de becsületére válljon, hogy bármit is tett eddig, most a talpára állt, begyűjtötte a gyerekeket, két helyen dolgozik, hogy megéljenek. Kívánok neki sok erőt, türelmet, kitartást. (Anyuka meg a tizenvalahány évvel fiatalabb pasival kettesben boldog szerelmes, nem lát, nem hall…)
Hát ez van …Nagylányom ma elkezdte az új tanévet, Manóval mi meg tanulgatjuk újra a járást.Hallanátok, hogy üvölt, ha közelebb tolom hozzá a járókeretet !Rá se akar nézni, de ha ketten próbálkozunk egész ügyes. Hatalmas akaratereje van, de hisztizni is tud ám! Ja,én meg dehogy vagyok hős. Csak megtanultam elfogadni a sebek, a vér, meg az emberi nyomorúság látványát . Mert muszáj volt. Ha a gyerekről van szó, nem hisztizhetek én!!! Még felbosszantom a dokit.Vagy megijesztem Manót…Erősnek kell lenni. (Fáj is sokszor az állkapcsom) Remegni is csak utólag lehet, akkor is csak picit..Meg ha fogyna az erőm, kapok segítséget. Annyit, hogy lélegzetet veszek, és tovább tudok lépni. Az elég is …
Mert mindent meg lehet tanulni, és bármilyen elcsépelt is, de az Élet nagy tanítómester(néha túl szigorú,olyankor nyafogok).
Kívánok mindenkinek jó tanulást, jó tanárokat, jó tanítványokat és szerető hátteret!
Köszönöm a jókívánságokat, tippeket, most felkészűlni, a lelkemben tomboló zűrzavar biztosan átüt majd a soraimon.
Előszőr is Manó jól van . Lábából már nem vigyorog ki a csavar.
Doki bácsi becipelt egy hatalmas szerszámosládát (persze sterilt) és percekig nyugtatott mindenkit, mielött kinyitotta : “Kérem, ne ijedjenek meg, mert nagy, de muszáj..”Nővérke elfehéredő arcát látva , gondoltam meglesem mi az . Horroron edzett lelkem már remegve készűlt valami flexre, vagy egyéb elektromos darabolóra. Ehelyett “csak” egy hidegvágó lapult a ládában (kb1/2m-es) . Ettől megnyugodtam…Segítettem megfogni ez ellen tiltakozó Manómat, mert ugye anya lánya, nem szereti, ha lefogják. Közben már megszokott mantraként duruzsoltam a “ne félj kicsim, semmi baj, mindjárt jobb lesz, ne félj, vigyázok rád.. Doki gyorsan, ügyesen lecsípte a kiálló vasvéget . Nővérkék kissé sápadtan ragasztották le a helyét, és furcsálló pillantásokkal sandítottak ránk, mert közben mi már nevettünk .(Tuti, hogy hülyének néznek, de már megszoktam)Ugyanis , ha ilyesmi van ,engem nem érdekel, hogy hülyének tünök az esetlen bohóckodással, a fő, hogy Manó megnyugodjon , nem számít más mit gondol.
Doki bácsival ketten adjuk fel a cipőt,ami magas szárú,nem túl engedelmes- nekem kissé remegnek azért az ujjaim . Közben magamban vigyorgok , hogy a Dr. prof.Atyaúristen , kétrét görnyedve harcol a Manóm lábai elött…Jólesik…
-“Bocsánat,hogy megkérdezem,de maga Hívő???
-???? Nézek rá kérdőn ?
-“Csak mert olyan derüvel,nyugalommal…”
És lássatok csodát , Ő , akit eddig Jégcsapnak hívtam, olyan zavarban van, mint egy csínyen kapott kisiskolás…
-Hát nem a szó megszokott értelmében, de amúgy igen – válaszolok neki felócsudva -mert hosszú lenne magyarázni az én nem valláshoz kötödő hitemet.
-“Tudja,ami családunkban is …”-tehát érintett, de azt hiszem , még nem dolgozta fel…
– Az embernek a nehézségekhez kell a kapaszkodó!-és megölelném, de nyuszi vagyok, így csak mosolygok…
Ő meg intézkedik, kapunk egy járókeretet, hogy könnyebb legyen. Még külön rászólt nővérkére, hogy mossa le ! (Ezt is beírtam a pici csodák közé ! )
