Hosszú hétvége áll mögöttem, mert ugye Kedvesnek akadt némi ünnepelnivalója. Ami rendben is van . Én úgy értettem, azt szeretné, hogy pénteken a cégnél bulit csap, halászlével, kollégákkal. Ami szintén rendben valónak találtatott. Csak azt felejtette el közölni, hogy közben a barátainkkal megbeszélte, hogy szombaton meg itthon bográcsozós buli. Mi az a tíz-tizenkét ember ? Meg ő úgy emlékezett, hogy én is tudok róla…Hát szombaton megtudtam…Meséljem, hogy röpködtem örömöben??? Vagy csak elképzelitek… Mert nem volt egy magasröptű szárnyalás amit rendeztem, lévén, hogy aludtam vagy két órát éjszaka, és úúútálom, ha utolsó pillanatban szembesítenek ilyen finomságokkal.

Közben meg ugye, a kissrác vakolt mint a kisangyal. Meg járdát csinált volna, de hát nyüzsiző, italozó, jókedvű emberek mellé, talán nem egészséges a friss beton a lépcső elé. Vagy legalábbis nem hosszú életű. Így hát elmaradt.
Na, nem ragozom sokat, némi eszem-iszom , vihogás, dumaparti, pohártörés, meg hűtőüvegpolctörés után, éjfél fele kikísértem az utolsó vendéget. És nekiálltam romeltakarítani, felmosni…Pár óra ájult alvás után, lévén már vasárnap reggel, megnéztem volna a futamot, de az ottani rossz látási viszonyok miatt kissé elhomályosult a látásom, elnehezült a szemhéjam és már pont átölelt volna álomtündér, mikor meghallottam, hogy megérkeztek a melósok és kipp-kopp ácsolták a zsalut a járdához…Hiába na, az élet szép…Manó szeme is kipattant, tehát már ketten örülhettünk az új szép napnak..Ja azt nem is mondtam, hogy Manó megint fájlalja a lábát, megint nem akarja használni, könnyebb segítséggel ugrálni. Gyógytornász meg eltünt a ködbe…Vagy csak nem ér ide…esetleg nincs is …Vagy mittudomén.

Tényleg, nem tudjátok, hol lehet hűtőüvegpolcot kapni ???
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: