Csaták

 Azt hiszem, nem árulok el titkot azzal, hogy szeretem a verseket. Van úgy, hogy valamit nem tudok leírni…mert nem. Ilyenkor keresek egy-egy verset ami kifejezi vagy azt amit mondanék, vagy azt amit szeretnék..Lehet, hogy csak kapaszkodom bele, vagy kivetítem amit tennem kéne. Az idézetek is többnyire így kerülnek ide..

  Mert van úgy, hogy nagyon fáj…arról azonnal nem lehet beszélni. Esetleg olyat érint, aki rossz néven venné, hogy kitálalok. Tehát vagy keresek nálam okosabbakat, vagy hallgatok. Ha már kicsit megemésztem, akkor kell talpra állni, ilyenkor teszek be vicces dolgokat. Hogy nevessünk…máson, magunkon, az életen , a nehézségeken.

  Mert nem az a baj, ha elesünk, előfordul ez mindenkivel, hanem a bűn, ha meg se próbálunk talpra állni. Bárhogy. Manómnak változatlanul duzzadt, fájós a lába, de megoldja a gondjait. Kúszik, mászik, csúszik, tolat.Vagy visít, ha másképp nem megy, de eléri amit akar . És ez a lényeg.

  Napok óta nagy munka van nálunk, szigetelik a házat. Mármint a pénznyelőnket. Mert az ember lánya alkudozik, keresgél, szaladgál, hogy a csillagászati kiadások földközelbe kerüljenek.Több-kevesebb sikerrel. Aztán mire boldog lenne, hogy sikerült lealkudni, féláron megvenni, vagy ilyesmi, akkor még kiderül, hogy kell még ez-az. Most az ablakpárkányokkal harcolok pont. Annyira, hogy a tegnapi ebédet “párkányos hús” néven tálaltam. 🙂 . ( mert párkányt persze nem sikerült venni )

 Na, de gyere kicsi lovam, vár a csata ! Azaz búcsúzom, biciklire pattanok, és megyek, tárgyalok, könyörgöm, meg ilyenek. Hogy ki bírjam fizetni, hogy időre meglegyen…