“-Nem érdekel, ha lelőnek is, de én nem maradok, megpróbálom újból, amint lehet, kiszökök! “
A lány rémülten hallgatta a bohém, kócos srácot. Nem attól félt, amit az mondott, hanem attól, hogy rossz helyen vannak. Hisz pontosan tudta, hogy a lehallgatók ott vannak, karnyújtásnyira, sőt, gyorsan kiszúrta azokat az embereket, akik csak látszólag vitatkoznak részegnek látszóan…Most először futott át rajta a gondolat, hogy talán mégse baj, hogy belekeveredett abba a szőrnyűségbe.
Mert eleinte hitte, hogy remek lesz ez az állás a kutatóintézetnél. Bár furcsa volt sok minden …Aztán megértették vele, hogy ez csak fedőmeló, az igazi dolga egészen más lesz…A lehető legmocskosabb. Még az örömlányoké is tisztább. Ők nem ártanak senkinek. De azoknak dolgozni, akiket szívből útál, és azok ellen, akik úgy gondolkodnak, ahogy ő, ez nagyon meredek volt. Persze egyértelművé tették, hogy visszaút nincs.” A Szervezetbe örüljön aki beléphet ! “Szívből útálta már azt az embert, aki ebbe belerángatta. Tudta, hogy ezt nem képes elvállalni, de fogalma se volt, hogy fog kimászni belőle.
Most először gondolt arra, hogy talán segíthetne – két kapura játszva…de ez nagyon veszélyes játék…a baj, hogy ha bukik, azoknak ártanak majd, akik a legfontosabbak. Szíve már a gondolattól is a torkába dobogott.
El innen ! Gyorsan elrángatta ezt a kedves, naiv gyereket, hogy ne ártson magának még többet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: