Sziasztok !

 Túl vagyok a reggeli tesz-vesz dolgaimon, hát ideülök, hála Aladinnak, van egy kis nyugi.

Hoztam kávét, csak útálok egyedül iszogatni, kell a társaság, hát tartsatok velem.( Hivatlanom, nem baj, ha te teázol 🙂 Majdnemnyuszit olvasgattam imént és betolakodott fejembe a gondolat, hogy bizony érdekes dolog ez a blogosdi.

 Itt olvasgatunk egymás életéről, vagy irogatunk a sajátunkról, közben valóságos pszihoterápián veszünk részt. Látjuk, hogy bizony másnak is van mit cipelni, rádöbbenünk néha, hogy nem a mienk a legnehezebb (mindenki csak  a sajátját bírja el, a másé alatt összeroppanna ).  Eddig azt hittük, hogy ilyesmi csak velünk történhet meg, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek, meg hasonlók és ni csak ! -ezt én írtam ???-dehogy,-mással is ugyanaz, vagy nagyon hasonló. Esetleg teljesen más…Kissé bepillantunk a kulisszák mögé és sok a bizonytalan, szomorú, boldog, félős vagy bátor, megfontolt vagy csapongó – saját vívodásainkhoz hasonló emberi hozzáállást találunk. Csak az adott élethelyzet kissé más, de mögötte az emberkét mintha régóta ismernénk.
 Sokáig dühöngtem, hogy annyi mindent kell tanulni az iskolába, de a legfontosabbakról nem esik szó. Most, hogy már majdnem felnőtt gyerekeim vannak, kezdem igazán megérteni, hogy hiába látjuk, halljuk a dolgok mikéntjét, bizony csak azután kezeljük (vélhetően ) helyesen, ha túléljük, megszenvedjük. Tipikusan forró kályha példája. Mondjuk – hallja, megégeti – tudja! Persze, nem mi nyomjuk oda a kezét, sőt óvnánk, de hiába, odanyúl egyszer- megérti (vagy többször).
 Itt olvasgatva nemcsak képeket látunk, hanem folyamatokat, érzéseket és még az is érthetővé válik, ami – ha csak a végeredményt néznénk, bizony  ellenérzést válthatna ki. Mert van úgy, hogy helyzetekről elhamarkodottan mondanánk, nem helyes, de ismerve a hátteret, kiderűl, hogy semmi nem csak fekete vagy fehér. Megértjük, hogy nem vagyunk egyformák, és megtanuljuk jobban elfogadni egymást, még ismeretlenül is. Van, hogy könnyezünk, vagy nevetünk, de nyújtjuk egymás felé a kezünket.

Számomra megdöbbentő volt, hogy Kedvesem minap megkérdezte mi van a székesfehérvári barátnőmmel- mondom neki, van aggódnivalója, de öröme is, -“Ha elhívod, mondd, hozza el a lányát is! “:-) Mondom neki : a másik barátnőmnek, aki Kecskeméten lakik, neki is van lánya, ő is most érettségizik, de a debrecenieknek is van gyerekük, a ceglédinek is több a lánya, sőt van pesti, akinek nincs még gyereke, meg new yorki, meg van aki Ausztriában, Angliában, de ők is a meghívottak listáján vannnak, ja és jó hosszú a lista. 🙂 Rámmosolygott és bement – megijedt, hogy továbbsorolom.
Mert bizony hosszú a lista, mármint a kedvenceimé. 🙂 Még a végén tényleg ő is meg akar titeket ismerni !!!