“Akik szeretnek, azok szeretnek, akik nem, azoknak fordítsa feléd Isten a szívüket, akiknek meg nem boldogul a szívével, azoknak fordítsa feléd a bokáját, hogy felismerd őket a bicegésükről.”
A tegnapi filmben hallottam, mit ne mondjak, megtetszett…
Lehet kicsit gonosz vagyok…Vagy csak anyós miatt jött ki belőlem.
Nem tudom mit írtam eddig Kedves anyjáról, azt hiszem nem sok jót, mert 18 év kevés volt, hogy jó is történjen.
Úgy kezdődött, hogy nem szeretett, borjas tehén voltam, nem kellettem neki.(Elvált gyerekes nő)mindent megtett, hogy szétszedjen, egyszer sikerült neki, anyum halála után, együttlétünk 7. évében. A legsérülékenyebb időszakom volt, lehet, nem voltam elég toleráns….Meg kicsit elfáradt a kapcsolatunk is.
Két évig voltunk külön, de az első fél évet leszámítva, találkozgattunk, beszélgettünk. Sok sérelem rakódott le bennem az évek folyamán, legtöbb a gyerekeim miatt. Anyós mindig tudta, hova bökjön, hol fáj igazán. Nagylány megszületett , koraszülöttként 1,5 kg.-jával elkezdte a harcát az életért. Mindenki ámuldozott rajta, mert nagyon kis formás volt, persze anyós első mondata :
“-Jaj, ez is olyan csúnya, fekete, mint az apja”- (megjegyzem, fehérbőrű mindkettő)
“Az is olyan csúf volt, hogy mondtam is a doktornak, én ezt haza nem viszem, nekem nem kell”-ez volt a második….
Az évek teltek, a szomszéd néni volt gyerekeim “nagymamája”, főleg hogy az én anyum már nagyon beteg volt, haldoklott, és elment.
Soha egy jó szó, képeslap, vagy ajándék.
Megszületett Manó, már két éves volt mikor előszőr jött látogatóba, én az intenzív folyosóján remegtem, hogy műtét után felébred-e. Anyóska odaugrott, ÚÚÚristen, mekkora feje van!!!! – Hát persze, mondtam , vízfejű, ezért műtik . Betolják az intenzívre, símogatom a kis kezét, arcán látszanak a könyek nyomai. Anyós elkezdi bökdösni :
-TE Babi! Ebbe’ még csont sincs!( Azóta szállóige lett a családban)
Orvosok, nővérkék döbbenten állnak,
– Ugyan anyuka, akkor nem élne ! mondom , mint anya hülyegyerekének.
-Jaj, mit csináltok vele, ez tönkreteszi az életeteket!
Itt szó nélkül kimentem rágyújtani…A főnövér utánam jött- KKi ez??? Mondom Anyós, de nem sokáig, mert lassan megfojtom-Segítsek??? Na könnyes szemmel kiröhögtük…
Újabb évek telnek, néha egy-egy telefon, mártogatja kedvesembe a tőrt, forgatja.
Kedves struccként homokba dugja a fejét és imádja őt. Mindennek ellenére.
Aztán tavalyelőtt kitalálta, hogy nagylány költözzön ki hozzá, hogy Ő ne legyen egyedűl. Mondjuk neki, hogy de mégis, iskola…
-“Itt is van!”
-Dee hát egy kukkot nem tud románul, ott meg kötelező, érettségi tantárgy a magyar osztályban is, meg hát soha nem volt még 2 hétnél többet távol, meg a barátai, testvérei…
-Majd megtanul!
Sértődés a köbön, mert nem egyeztünk bele. (Pedig ő házát is ráhagyná- aminek fele a Kedvesemé)
Igyekszem jó keresztény lenni, Isten látja, próbálom én, hogy ne gyűlőljem…
Aztán itt a mostani karácsony – felhívjuk, boldog ünnepeket, miegyéb.
Sír, hogy egyedül van, még kutyája sincs, mondjuk, jövőre jöjjön hozzánk, idén is hívtuk. Hüpp-hüpp, mi lesz még jövőre!…
Rá két órára csöng a telefon, Nagylányt kéri .
– “Mért nem hívtál fel???
-Nincs pénz a kártyámon!
-“Mondd meg apádnak töltse fel!”
….
“-Te vagy az egyetlen normális unokám, jövőre gyere ki hozzám, mellettem kell lenned!”
Hát igyekszem én, de az az idézet akkor is tetszik.
Nagyon jó mondás! Megjegyzem magamnak!
Vajon miért annyira ismerősök ezek a szövegek? Nekem is volt egy áldott nagyanyám. Legalább Nagylányt szereti:)
Azt hiszem átfogalmazhatjuk a
másik mondást is:
Mindenkinek megvan a maga
anyósa!
Micsoda onzo teremtes a te anyosod! De, megha csak onzo lenne, de gonosz is!!
Drága Magnoli!
És Te ezt a nőt “anyukának” hívod???….. hááááát…