Elmentél tőlem
S én hagytam menj csak el
Hiába lett volna minden
Ki menni akar, azt hagyni kell
Mosolygott hozzá az arcom
De mögé senki sem néz
Játszani a közömbös embert
Most látom csak, milyen nehéz
Elmegyünk egymás mellett némán
Két szemed rám nevet
Mosolyogva köszöntelek én is
De hangom kicsit megremeg.
Különösek vagyunk mi, emberek
A lelkünk sír, az arcunk nevet
Azt hisszük másokról, boldogok talán
S irigykedünk néhány vidám szaván
De nem vesszük észre
Dehogy vesszük észre
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.” Dante Aéigbiere
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: