Bee happy!

  A halállal sose tudtam mit kezdeni…Mert visszafordíthatatlan…Olyan pont, ami után nem könnyű új mondatot kezdeni.

Ennél csak az öngyilkosság szőrnyűbb. Főleg, ha látszólag teljesen váratlanul jön. Egy addig életvidám, kedves embert mi visz rá arra, hogy saját maga ellen forduljon ???

Mit lehet mondani a nőnek, aki rátalált kedvesére, aki önmagát hibáztatja, akinek ez az ember jelentette eddig is az élhető élet egyetlen reménysugarát, hogy lehet őt vigasztalni???

Rág belülről ez a sok kérdés…Isten veled, barátnőm kedvese. Ma délután meg kellene találnom azokat a szavakat, amik tompítják a fájdalmat. Keresem, keresem, nem találom, nem is értem, mért kellett, fogalmam sincs, hogyan lehet tovább lépni, félek, hogy nem is akar…

Zavaros és szomorú, így hagyom mindezt kisbetűkkel, mert nem akartam leírni, de nem tudom helyrerakni, pedig nem az én fájdalmam, jaj, akinek sajátja, majd hogy tudja ?, félek a találkozástól, a holnaptól, féltem ezt a törékeny kis nőt, akit annyit, de annyit taposott már az élet…

Kérlek, Uram segíts neki! én nem tudok…

” Csak egy mosoly kell”-Tűz blogjából hoztam :

 Mondom magamnak, ha már rásütött a nap a hasamra, jövök, gyorsan kiírom a tegnapot, mert van mit! Hát erre ideülök és látom, hogy késésben vagyok bizony, megelőztek egyesek, de sebaj!

Amíg családom, Manó kivételével, alszik én megpróbálom valahogy átadni azt a melegséget, amit tegnap begyűjtöttünk. Bizony hálás köszönettel tartozunk neked, magyar festők óriása, kedves Munkácsy, mert sok csodát köszönhetünk neked. Mint említettem, a rólad szóló regény is mély nyomokat hagyott bennem, de a tegnap végignézhettük néhány ecsetvonásod, megszemléltük tárgyaidat, a háziköntösödről Swen is ránk kacsintott, titokban, jelzésszerűen, hisz a szerelem erejét hogy mernénk megkérdőjelezni. (Persze, tudom, hogy a tárgynak nem sok köze van konkrétan, de sokszor attól szép sok minden, hogy azt is hozzáadjuk, ami belőlünk táplálkozik.)A kiállítás szépségén csak az tett túl, hogy ott voltunk 10-en, nemrég még egymás létezéséről sem volt fogalmunk. Talán évekig elmentünk egymás mellet, néhányan, és most itt volt ez a nap, amikor (bár az igazi nevek megjegyzése, néha okozott kis kavarcsot),olyan meghitten csevegtünk, egyezkedtünk, vihogtunk, vagy csak símán együtt örültünk, mintha valami régi, jó ismerősők, barátok lennénk mindannyian.

Szinte kézzelfogható volt az összetartozásunk. Volt aki kitalálta, hogy lehet meglepit okozni, hozni, kedves apró figyelmességek, és volt számomra nagy meglepetés, hisz az ajándékon kívűl, kaptam kölcsön egy olyan könyvet, amit nemrég említettem, hogy nem sikerült beszeznem, és az illető megjegyezte, elhozta a sajátját. Itt nekem volt egy percnyi kihagyásom, nem is tudom, megköszöntem-e, hisz annyira meghatott az ilyen nagy odafigyelés, köszi, kedves!

Csodálatos nap volt, kis regényt lehetne írni, de odaát köhög a Kedves, felébredt, mennem kell kávét főzni, ma őt is kell kicsit kényeztessem.

Köszönet, hát mindenkinek, nagyon sokat kaptam tegnap, őszinte érdeklődést, szeretetet, figyelmet. Nem sorollak most név szerint, kedveseim, félek, hogy kénytelen lennék névsor szerint sorolni, mert különben nem tudnám, hogy szólítsak mindenkit elsőnek, hisz itt kibéreltétek szívem csücskét, és olyan jól elfértek benne.

Hálás puszi mindőtöknek 🙂

De jut ám nektek is, ki nem lehettetek velünk személyesen!

 Nos, történt egyszer régen, hogy egy nagymúltú gimiben összeverődött egy új osztály. Többnyire jó családok okos gyerkei, de voltunk néhányan, akiknek “csak” a pontszámunk volt elegendő. (félreértés ne essék, nekem is jó családom volt, de más kategória). Szóval, jó kis csapat voltunk, fiatalok, lelkesek, kissé izgágák.

Volt az osztályban egy srác, aki kissé kilógott. Tipikus városszéli utcagyerek, szomorú, nagy barna kutyaszemekkel, arcába lógó hajjal. Még vadabb, még szabadlelkűbb, mint bármelyikünk. Nem szerette és nem tartotta a tövényeket, szabályokat. Viszont olyan esze volt, hogy ha egy picit is nagyobb az akaratereje, vagy a szerencséje, hogy pici igazi támaszra lel, bizony, most ismert ember lehetne…

Órák előtt 2 perc alatt elolvasta a jegyzeteinket, vagy elmagyaráztuk pár szóban, hogy miről is van szó, és jó közepesre lefelelt, a tanárok nagy megelégedésére, “Végre tanultál fiam”. Órákon olvasott, verseket írt vagy rajzolt. Született, de elhanyagolt tehetség…Nagyon kedveltem, jókat beszélgettünk.

Nos ő volt az, akivel kölcsönkönyveinket megosztottuk, és akár éjszaka olvastuk ki, csakhogy odaadjuk, vagy vissza, mikor hogy. Mert akkor még nem volt számítógép, olvastunk. Sőt, szinte faltuk a könyveket. Rejtőt, Agatha Christiet, Szilvássyt, ami jött, kézről kézre járt. Kiolvastuk, kitárgyaltuk, elröhögtük, versekkel leveleztünk (az adott témára versben fejtettük ki a mondanivalónkat, volt rá pár lopott percünk, igazi régi szép diákélet).

Aztán egyik nap még lelkesebben jött be : nézd, mit olvasok!- és idenyújtotta A könyvet. Belelapoztam, és alig vártam, hogy ő befejezze, és ideadja.

Munkácsy életregénye volt, máig egyik  legkedvesebb könyvem.
Az aranyecset és A nap szerelmese. (Soha, semmi másra nem vágytam nőként, csak, hogy megtaláljam azt a férfit, aki engem is így szeret majd, hogy Tem legyek…) Azt nagyon sajnáltuk, hogy nem láthatjuk a műveit, amiről a könyv ír, meg a többit, igazán, élőben, hisz még album se nagyon volt elérhető. Ott, akkor, a lelkem mélyén elvetődőtt egy vágymag, hogy majd egyszer, úgyis…

Aztán jött Pestre a kiállítás, rosszkor számomra, és csak sajgó szívvel néztem a plakátokat, a múzeum előtt kígyózó sorokat…Kicsit meghaltam, hogy itt van és mégse…

A könyvet azóta gyerekeim kezébe adtam, sőt szülinapomra csodálatos keménykötésben megkaptam tőlük, újraolvasva is szép, még szebb…Van már album is a munkáiról, csak az élmény, az igazi, az váratott magára…

Nemrég (kb 2 hónapja) böngészek a neten, és mit látok! újabb kiállítás lesz Kecskeméten. Hisz az nincs is messze, még vonattal sem, sőt, lakik ott valaki, akit szívesen megismernék…Így kezdődött. Nagylánnyal menni készültünk, Hívatlanra rákérdeztünk, aztán másokra is…

És ma felkelt a nap, meg a szívemben az öröm. Beteljesedik egy 25 éves álom, és ez még nem is elég, sok kedves emberkével habot ültetünk az élményre!

Kívánom minden olvasómnak, hogy álmodjanak, kicsit, nagyot, mert csodálatos dolog vágyakozni. És kívánom, hogy váljanak valóra az álmok, mert az úgy az igazi 🙂 !!!

Megyek készülődni !

Szép hétvégét!

 Napok óta készülök ideülni, csak kissé telített volt a lakás :-), meg pms szenvedéseim voltak, volt is aki látta, hallotta a kárát, mert elszakadt a cérnám, kikiabáltam minden nyűgömet. Persze, jobb lett volna kihagyni, de mindegy, már nem tom visszacsinálni.
Köszi, hogy csöndességemben is hozzám szóltok, az nagyon jó! Olyankor gömbölyübb lesz a sarok is :-). Kedves vidéken, egész héten, cincoghatnék, de ahhoz sincs kedvem, aludnék, aludnék, de éjjel is sétálok, mint az a bizonyos hollandi.

Tegnap ügyes fiam szerkesztette az oldalam 🙂 . Most, aki figyelmes, oldalt talál 2 szép, színes  szót, rá lehet kattintani. Ez elsősorban Zöldszilva miatt lett megcsinálva, hogy szombaton megismerjen 🙂 Mert várom ám a szombatot !

Meg hiányoznak a reggeli msnezeések!!!

De csöndben olvasgatlak titeket, Motyikám, majd téged is jól megölelgetlek, mert én is szertelek!, Péntekke, te se úszod meg!, sőt ti többiek is készüljetek.

Szegény disznóvágónak csak virtuálisan küldjük majd.

Most hív a feladat, (Manó egész szép csomagot készített, meg szagosat) remélem tényleg jövök még.

 Nos, szép napot mindenkinek. Jelentem, túléltem a húsvétot, ami a népszokások vonatkozásában az általam legkevésbé szeretett ünnepek egyike. De vége, el nem hervadok, kaptam hideget (szódát), meleget (parfüm, pacsuli). A kaja nagyon jól sikerült, el is fogyott, a süti is apad. (nem úgy a kilóink)

Ami kedvenc oldalunkat illeti, nos tegnap azt hittem, hogy itt is valami buzgó fiatal kergette a szódásüveggel a menekülő jánykát, oszt’ a helyben maradó gépet találta telibe…Mert pont úgy beállt minden, elérhetetlen lett szegény kockuló (gépfüggő) jómagam számára, mint előzőleg a gépünk működése az itthoni malőr miatti katasztrófát követően.

Időbe tellett, mire  idefértem, illetve rájöttem, hogy újítás folyik, remélem nem végleges, mert ha így marad, lehet, hogy a kezdők, bátortalanok bele se kezdenek. Szeretem az új dolgokat, főleg, ha azok tartalmilag is hordoznak némi plusszot, de ezt még nem mondhatom el az új oldalról, de legyünk türelmesek, hátha… Mondjuk a színvilága sem pont a kedvencem, ami ugye, túlélhető, de sajnos, akárcsak a főoldal, ez is sokkal áttekinthetetlenebb, kuszább lett. ahogy szétnéztem nálatok, kedves kedvenceim, úgy látom nem maradok egyedűl a véleményemmel.

Nna pussz mindenkinek, később jövök még.

Szejbusztok kedveszeim!

 Nagyon szép hétvégét kívánok mindenkinek, de tajtoszom egy vallomással.

Kedvesz Majdnem Nyuszi és Kardfogú! Tegnap óta csatlakoztam hozzátok!

Én vagyok a Lapátfogú (éhes) Nyuszi !

Ugyanisz kész lettek a gyönyöjű fffogaim, hatalmaszak, kiállóak ész codálatosan átrendezték a beszédkészszégem! Úgy pöszézek, hogy öröm hallgatni. Kicsi családomnak tehát van egy pösze, éhes, lapátfogú nyuszija, aki most nevéhez méltón indul tojást tójni (micsoda képzavar) hihi. Na röhögnek isz rajtam!

Hát szép hétvégét 🙂

Ja, és jut eszembe, éjjel már taliztunk, a legnagyobb meglepetésem az volt, hogy eljött Elk is, és kiderült, hogy már rég ismerem. Na ilyeneket álmodtam. De vídámak voltunk, és jó volt együtt, igaz a kiállításról mintha elfeledkeztünk volna 🙂 Hát ugye, semmi se tökéletes 🙂