Nagypéntek

 Úgy illene, hogy leírom, ennek a napnak a jelentőségét. Szépen, mélyen meghajolva előtte. Mert ezek a napok a szeretetről szólnak, az igazi, teljes önátadásos szeretetről, a “legyen meg a te akaratod” elfogadásáról, meg arról, hogy “velem lesztek”. Itt tombol a lelkemben a téma, csak  a betűket nem találom, igaz csukott szemmel nem tudok írni, még papírra se.

Ugyanis  az elmúlt napokban felém járt valami kósza kobold, úgy rámöntötte az álomport, meg valami ragaccsal is bekente a szemem, hogy azon gondolkodtam darut hívjak, vagy valami vegyész csoportot, hogy felkeljek és kinyissam rendesen a szemem. Hívhatjuk tavaszi fáradtságnak is, vagy csak öregedésnek. Na ez az utóbbi elég csúnya szó, inkább maradunk az előbbinél.

Szóval kedves Porcica tartozom egy vallomással. Tegnap te jártál az eszembe, miközben az elrángatott szekrények hátuljáról írtottam a névrokonaidat. Mea culpa, mea maxima culpa.  De ha egyszer egy gépezet beindul…

Azt hiszem egy ilyen feng-shuis szaki most elégedetten bólogatna, mert bizony nem irgalmaztam több kisebb-nagyobb haszontalanságnak se, hadd áramoljon csak szabadon a csí, vagy ami csak akar. Kiderűlt, hogy szegény anyósnyelvem is átültetésért sír, no, az még ugyan sírhat holnapig, mert ma nem kerül sorra tuti.

Ugyanis a szép tiszta ablakaim visszakapják vasalt cafrangjaikat, hogy keretet adjanak, ápoljanak, és eltakarjanak, meg egyebek. Némi főzöcske után, meg bevásárlás, és Manó tisztábatevés, etetés után ugyanis fürdés és spuri, vár a Máv. Az úton akár énekelhetném , hogy Budapest, Budapest, te csodás…Persze nem fogom, mert ugyan, hogy nézne már ki, hogy a fizető utasoknak fenntartott fülkében, mindenféle cincogással elnyomnám az utastársak beszélgetését, amit, ha élőben közvetítene valamelyik (öngyilkos)adó, hát így hangzana:

Na, csá, te….(fütty), mit… be….., az…… …… ,te….., ki…. …..

Na, szóval pontok helyén a füttyögések egész szép kis melódiát hoznának össze.

Ja nem is ez az érdekes, hisz nem ezért akarok utazni, hanem mai nappal megszüntetik vámpírságom nagyrészét, és olyan, de olyan ruhát kapnak kis rágókáim, hogy, csak na.

Milyet??? Hát drágát. Nekem. Nagyon drágát.
Mert nem csak a pótlás, a híd is egynek számít, oszt lesz hétből tizenhárom, most lehet szorozni.
“Nem, baj, de végre lesz”…mondja Kedves, mire persze én boldogan bólogatok, én majd tudok rágni, a család meg éhen hal…Persze, Kedves fejébe vette, hogy irány mindenféle kvízműsor, majd szépen visszanyerem. Pont én, aki minden vizsgánál szinte szájzárat kapok, nehéz eldönteni, hogy válaszolok, vagy csak a fogam vacog. Persze, most már lesz mi vacogjon. Meg  különben is mondom, én annyi mindent nem tudok, meg más, hogy itthon igen, de ott …de Kedves tudja, hogy én tudom..Azért megható, hogy jobban bízik bennem, mint én magamban…

Azt hiszem iszom egy kávét, kértek ?