Péntek

 Nos, úgy tünhet, kissé hanyagoltam a héten az írást, de az az igazság, hogy nagy fennforgás volt, időm meg kevés. Tehát vagy más ült itt, vagy én nem értem rá ideülni rendesen, csak felugrottam, olvastam kicsit itt-ott, vagy csak dühöngtem csöndben, mert a netördög csúfolódott velem.

Ráadásul, kissé idegfeszítő a hét, Kedves is járja a fogdokit, de ő nem oda, ahova én, ő nem ér rá, neki akár 3 fogat is kihúz a dokija- azt hiszem, ezek után senki se lepődik meg, hogy szinte örjöng a fájdalomtól, és mivel ezt nem tűri túl jól, hát hisztizget.Vagy csak duzzog az ágy tetején. Én meg , persze ugrálok…

Na de jó hírem is van, Manó kezd egyre bátrabban kijönni az udvarra, úgy gyomlálunk, hogy lóg a hátamon, mint egy kis hátizsák, sőt egyedűl is sétál ide-oda.

Ha tudnátok milyen öröm ez, hiszen, őt úgy kellett mindig rávenni, hogy gyere nna, gyere, sétálunk, sétálunk, mééég egy picit, és így tovább. Kb 5-10 perc volt a maximum. De tegnap, látta, hogy kinnt festegetek, hát kitotyogott, lemeozta a festékemet, gyorsan melírozta is kicsit a haját, meg jutott pötty a fülecskére is,(még jó, hogy vízalapú a festék) aztán rájött, hogy anya guggol, jó széles a háta, hát nosza, ráfekszünk és még játszunk is kukucsjobbra, kukucsbalra. Mondanom se kell, erős fittnesz edzésnek is megteszi, van is izomlázam…De sebaj, Manó ügyesedik, udvar szépül, (vagy ha nem is , de rendesedik)én meg búcsúzom, hisz vár a posta és a szép csekkek fele, amit befizetek. A többi meg ki tudja, majd egyszer, ha Kedves megkapja a fizetését, de arra még ígéret sincs, hogy 3.-a helyett mikor lesz a napja, mert bizony pénz az most nincs, majd lesz, egyszer…Talán…

Szóval nem vagyok se dühös, se elkeseredett, mert valahogy lesz, úgy még nem volt, hogy ne legyen, nagyfiam is szépen besegített, nem is maradt egy kanyija se…Szóval, szép a tavasz, az élet, a bajokat meg leküzdjük. Valahogy . Azért is! 🙂

Puszi minden kedves olvasónak!

Ja és padra szabad ülni, vinni, vagy bármi 🙂