Kattogunk

… Mint a vonatok kerekei…Járjuk életünk síneit és kattogunk. Ha kell, ha nem…

Bizony furák vagyunk mi emberek. Nem kicsit hálátlanok is.

Hiszen, ha azzal kezdenénk minden napot, hogy számba vesszük kincseinket, talán rádöbbennénk, hogy milyen szerencsések vagyunk. Hiszen, többnyire egészségesek vagyunk, képesek gondoskodni magunkról és szeretteinkről. Tudunk beszélni, írni, olvasni, van szemünk, láthatjuk a szépet, kezünk, ami mozog, hogy jót tehessünk vele, lábunk, hogy bárhova elmehessünk. Okosak vagyunk és egyediek, hisz senki sincs olyan, mint “én”, valami kis eltérés még az egypetéjű ikrek között is van. Adott a  családunk, vannak barátok, emberek akikre számíthatunk,  és akik számítanak ránk. Van szívűnk, ami néha fáj, de tud szeretni, és megbocsájtani.

Sorolhatnám még az otthont, a régit, a szülőit, az újat, a mostanit, vagy sok egyebet, kutyát, macskát (egeret), munkát, karriert, gyereket, kinek mit…

  Arra a bizonyos kecskeméti találkozóra terveztem, hogy viszek mindenkinek egy-egy befőttesüveg kavicsot. Lett volna benne nagyobb kő, meg kisebb, és némi homok is. Tudjátok, hogy elférjenek a fontos dolgok, a szükségesek, a kedvesek, és még marad hely benne egy pohár sőrnek-bornak, ki hogy szereti. ( na, persze kishitű voltam, meg túl nagy üvegeim vannak itthon, béna lett volna annyi követ cipelni)

Ja és itt van az eredendő gondolat… Mármint, hogy kattogtam, járt az agyam, kerestem a kifogásokat, aztán gyáván legyintettem, áááá…mégse.

Mennyi mindennel teszünk így?

Ahelyett, hogy hallgatnánk a szívünkre, eszünkre, és tennénk a dolgunk, elkezdünk agyalni, kombinálni. Mint a szomszéd, a viccben, aki elindul baltát kérni, aztán addig-addig fogalmaz, lejátssza, hogy mit, hogyan, ki-mit, hogy odaérve, csak annyit mondd : …Süsd meg a baltádat!

És ezek csak a mai dolgaink, de még ez se elég, mi kattogunk a holnapon, a jövő héten, a következő hónapon, éven. Csináljuk magunknak a feszültséget, ahelyett, hogy hagynánk szépen mindent menni a  maga útján. Mert ami ránk vár, azt úgy se kerülhetjük el, ami meg a más dolga, az nem a mienk.

Azt hiszem Hívatlan, én is kérek abból a bogyóból. 🙂

Mert megvan minden napnak a maga baja, kicsit vídámabban is elfogadhatnánk .