Fel kell állni

 Köszönöm a kőtörős segítséget, az ötletet a sziklakerthez,
a gyógypuszikat, öleléseket, a jó szavakat.

Visszanéztem ma az írásaimat, bizony már hónapok óta nyűglődöm. Valami megnemtett dolog fojtogat, vagy nem tudom, de  az egész olyan, mintha valamit elfelejtettem volna megcselekedni, meglátni, vagy észrevenni, vagy nem tudom. De csak jönnek az új -és újabb koppok a fejemre, én meg csak itt sóhajtozok, nyűglődöm. Közben egyre fáradtabb és szomorúbb leszek. Már testi tünetek is utalnak valami bajra. Egyre gyakoribb a leeresztett lufiállapotom, ami nagyon nem jó. Meg kell találnom, helyre kell ráznom, vagy ilyesmi, hogy tovább tudjak lépni. Mert hiába gödör, szakadék, vagy kátyú, az embernek van józan esze (enyém hol vagy?), kitalálja a megoldást, és kihúzza magát, ha más nem, hát a saját hajától fogva.( Ti is nyújtogattok kötelet, látom :-)) Megkeresem  hát, hol szakadt el a dolog, és rakok rá akkora csomót, hogy csak! Aztán kifele, mert dolgom van, nincs idő itt rinyálgatni.