Meglepetések

 Ez a hét valahogy ennek jegyében telt.

 Valahogy mindenki jót akart. Meglepni. Hát szó se róla sikerült!

Először az időjárás játszott. Napsütés, majd gyors sötét, aztán cikázó villámok, falatrengető dörrenés, az eső meg úgy zúdult ránk, mint a fájdalom. Sűrűn, fojtogatóan, eltakarva minden mást, csontig hatolóan.

Villany elmegy, Manó hisztizik, fáj a lába, nekem a fejem,( kinek mi a gyengébb-ugye) nincs se kimenetel, se tévé, se gép , se Mulán. (dvd). Van helyette játék, csip-csip, meg itt szalad, B, C, EE, ide tesszük, oda rakjuk, vigyázz, elborul. Az agyam is. A munkám szomorúan pislog rám, Manó nem enged elmozdulni se maga mellől. És nem érti, hogy se háttérzene, se fény. 

Aztán a véget ért hosszú nap utáni fronttal teli éjszaka. Majd másnap reggel, kis napsütés.
Nemsokára telefon:- Kell tűzifa??? Apró, hulladék? Csak úgy! – Jöhet!!!
 És jön… A kamion nagy, a bejáratunk kicsi, és szűk. Postaláda fintorog torzult fejjel, kissé elcsavarodott a hiábavaló beállási próbálkozástól. Hát, sebaj, kapu leszed, lepakolnak a bejárathoz, majd hátrahordjuk, van talicska. (Gondoltuk mi, naivan.) Ponyva lebont, áll leesik, szó bennakad, meg a levegő is, hisz igencsak “aprócska”3 x 3 és  3 x 2méteres táblácskák vigyorognak ránk csúfondárosan. Pedig ekkor a súlyukkal még nem is voltunk tisztába. Ja , hogy hab is legyen , némelyikre anno üveg volt ragasztva, ami pont most dönt úgy, hogy leválik. Csörömp-csörömp, bejárat csillog a tűhegyes szilánkoktól. (Szerencsére senki se sérül) Szomszédaink nagy örömére, mert mondanom se kell, a fél utcának rögtön fontos ott-sétálhatnékja támadt. De volt, aki a bokrok mögé bújva leselkedett.
 Tiszta ingyencirkusz! Hurrááá!!!

No, amit lehetett nagylánnyal bevittünk ketten, aztán lejárt a fiam munkaideje, hazaért, bár szíve szerint visszafordult volna a látványtól. Hátravittük, igaz elkelt egy kis segítség, (aki csöndesen megjegyezte, hogy de kár, hogy nem vagyunk gazdagok..).aztán aprólékos szilánk szedegetés . A betonról még gyorsan ment, de a fű és a sár közül élmény volt kiválogatni, hisz ugye nem maradhat ott egy se, mi biciklivel, párom autóval közlekedünk. Meg Manó van, hogy mezítláb!!!
  Na még merjen Hamupipőke panaszkodni!!!

Nem morgok, nem haragszom, fő a jó szándék, szegény szervező, meg majd elsüllyedt, fontolgatta a kivándorlást, vagy csak egy bizonyos utcaelkerülést, netán számomra valami szemüveg beszerzést ( Jó sötétet) Megnyugtattam, hogy nem haragszom, sőt kedves ötlet volt tőle, max máskor lessen be időben a ponyva alá.

Aztán megint egy esős “szabadnap”, rövidebb áramszünettel. Másnapra tervek, mennem kell, intéznem…Másnap telefon: hozzuk a födémnek valót!

Ok, nem megyek, maradok, várok… Kamion jön. Ponyva le…-Meglepetés!!!!

Nem az van rajta, ami nekünk kell…(Délután van, már hiába indulnék)

 Közben ugye megy a napi rutin, pelenka, ágyneműcsere, mosógép kínlódik, Kedves vigasztal, veszünk majd másikat hitelre, észre se vesszük, fel a fejjel…Mit főzzek?-mindegy, ááá én inkábbb mégis mást ennék…(persze, miután kész.)

Aztán végre péntek!!! Eltervezem szépen: holnap reggel piac, bevásárlás, kávé a barátnőmnél, kis pletyivel, majd ebédfőzés, meg süti, aztán pihi, lazulás, jajj de szép az élet!!!

Este hétkor telefon: Otthon vagy ? -Naná, hol lennék??? Mindjárt jövök, hozok egy kis meglepit! Gyomrom tájékán apró rándulások, szaporodó pulzus, igen, sejtem, Meg fogok lepődni!!!

És lőn!!!- 2 rekesz meggy. 🙂

Naná, hogy örülök! Igaz, cukrom sincs itthon, és ez nem olyan, hogy ráér, majd… Ezt, most azonnal kell válogatni, mosni, magozni, előfőzni, hűteni…

Ma szombat van. Terveim helyet foglaltak a bárányfelhőkön, és elúsztak.

De fő! Mármint a meggy. Meg eltűntek a kupakok, és most bohóckodhatok celofánnal. 

Azt mondtam, hogy ma egyedül vagyok Manóval???

Mindenkinek volt terve, van dolga, csak én lógatom itt a lábam ” tétlenül”.

Na pá, meg pussz, legyen szép hétvégétek, akár meglepikkel teli 🙂