Valahogy nem megy az írás…Azt hiszem a szünidő teszi. Bújócskáznak a szavak. Mire egyet-egyet megtalálok, addig a többinek már csak a kuncogása hallatszik. Meg kissé összezavarodtak az érzéseim is. Szerintem ezért meg a vihar a felelős.(Valamire fogni kell!) Csak csinált valami rövidzárlatot bennem, mert időnként furcsa villanások vannak, majd gomolygó érzelmek, aztán valami ködszerű sűrű csönd telepedik a lelkemre. Feszült vagyok, könnyen a robbanás szélére sodródom, és nagy szerencsém, hogy nem szerelnek ránk ingerültség-mérőt, mert bizony kiakadna. A napok meg csak telnek.
Olyan az egész mint egy vízimalom. Csak jön a víz, hol csillogóan,kristálytisztán, hol zavarosan, szemetesen, a kerék meg forog…Az a dolga. És közben nézi a tovasiető vizet. Néha próbálja kitalálni, honnan jött, mit látott, hol találta meg a csillogását, vagy hogy vesztette el, ki miatt zavaros, hogy kerül a dinnyehéj bele.
Van úgy, hogy azon gondolkodik, csak azt a kis csavart kéne kivenni, és mehetne ő is. Társául szegődne a víznek, és uccu neki, vár a világ! Csakhogy….Lehet nem is bírná a sodrását, nem ismeri a sziklákat, lehet összetörnék a küllőit, a bordáit, aprófaként végezné. Mert ha nekiindul, az nem a ő világa, és ha lemond a feladatáról, az már nem is ő lenne. Arra már gondolni se mer, hogy milyen csalódott lenne a molnár és hozzá igyekvő sok dolgos ember. Hány kisgyerek szemébe ugrana könny az üres zsákok láttán. Ezt nem teheti meg! Neki dolga van. Itt és most! Meg különben is jobb álmodozni csöndben, az nem fáj!
(a vízimalom már csak múzeum, ritkán indítják be, még annál is ritkább, hogy hasznos munkát végez. De erről a kerék nem tud semmit)
Hát tessék…Hagyom az ujjaimat szabadon ugrálni a billentyűzeten, és ilyen kis mese bújt ki belőle! 🙂
Pedig nem tudom eddig hol rejtőzött.
No, arról akartam írni , hogy Pipacsvirágnál kommentelő Márti nem azonos az általunk kedvelt Knémártival, nem kell agyalgatni, hogy ez nem az ő stílusa, nem kell számolgatni, hogy ki hány éve él milyen házasságban. Csak a név hasonló, de teljesen más ember a kettő . És ez nagyon jó! Mert olyan megdöbbentő volt a gondolat, annyira elfogadhatatlan…
És tetszik, ahogy Pipacs odaállt és megkérdezte. És tisztázták!
(És eszembe jutott Jesse, meg Liliom…Emlékeztek???
Milyen furcsa, a tüskéket megjegyezzük. Még akkor is, ha névtelenül böknek. )
No, szép napot!
Köszönöm!! Még megríkatsz! Márti
De ez, tényleg, nem az én stílusom!
Legyen szép napod!! Márti :–)))
Tetszik a vízimalmos mese. Kicsit szomorkás, talán azért.
Szép, nyugodt napot kívánok!
Köszönöm, hogy leírtad, mert volt egy halvány gyanúm! Mármint a beszélgetésről! De addig, míg valaki rá nem kérdez, nincs mire felelnem! De mégegyszer köszönöm, hogy így ismeretlenül is kiállsz mellettem! Nagyon kellett ez nekem! Mert a gondolattól is rosszul éreztem magam, ha valaki azt hiszi én vagyok! Még1x, KÖSZÖNÖM!!
:–))) Márti :–)))
szia Drága! :o)
Nem volt még erőm végigolvasni az utóbbi bejegyzéseidet, de ez a mai .. olyan mintha az én érzéseimet írtad volna le. Agyalós a hangulat …
Szurkálódó emberek mindig vannak,-lásd az én kedves Jesse barátom :o))) nem szabad velük foglalkozni, mert tönkretesznek, és annyit nem ér egy sem.
Szép napot neked! Próbálok jönni még :o)
Pusza
Kata
És ez a vizimalom milyen sokáig etette az embereket… És Mimi, milyen sokat tud enni…
Méghogy neked nem megy az írás, milyen jó mese csúszott ki az újjaid alól. Szép napot!
:))
Újfent szépet írtál! 🙂 Csak kicsit szomorút…. a vízimalomról a kedvenc Fekete István regényem jutott eszembe: Hajnal Badányban! Olyan szomorkás, bús, merengő….
Érdekes dolgok ezek a kötelékek, engem is szokott foglalkoztatni.
Nagyon szépen írtál, mint mindig:)) puszi