Kisértet-história

Anyarabszolgánál jártam , még mindig futkos a hideg a hátamon… 
Gondoltam, elmesélem én is.

 Tehát a mostani legjobb barátnőm, aki akkor kollégám volt, mondta, hogy van egy ház, az unokahúgáé, odaköltözhetünk ideiglenesen, fizetnünk se kell. Nem árult zsákbamacskát, elmondta, hogy ő nem szeret itt lenni, sok rossz történt e falak között élőkkel, és nem ajánlja, hogy sokáig maradjunk, csak amíg muszáj.

A férj öngyilkos lett, a kislány sérülten született, a nagyfiút belehalt egy balesetbe, az anyuka egyik napról a másikra megbetegedett, és rövid idő belül meghalt, szinte nem is tudták megállapítani mitől. Sajnáltam, hogy ennyi tragédia történt a családjában, de nem nagyon érdekelt, hogy mit is akar mondani, persze nem is hittem a babonákban, rémmesékben.

Aztán beköltöztem a gyerekekkel, Nagylány fényes nappal is rettegett, de nem merte mondani, hogy lát egy pasit fel-felbukkani. Igaz, őt én is láttam, de csak az ablaknál, a kertben és mire hátramentem, nem volt ott, azt hittem az alkesz szomszéd kukucskált. Meg nyíltak ki a szekrényajtók, tisztán kivehető lépések koppantak a nap különböző szakaszaiban. Én meg nem akartam elhinni, amit láttam, hallottam, mindig kerestem, vagy gyártottam”racionális” magyarázatot. Aztán megfogant a Manó, majd megszületett, utána nemsokkal sikerült elköltözni. Kisbarátnőm szomorúan mondogatta, bárcsak előbb el tudtunk volna jönni abból az elátkozott házból. Még akkor se hittem neki.

Telt múlt az idő, az egyik ismerősünknek menni kellett sürgősen az albérletéből. Fiatal házasok voltak édes csöpp lánnyal. Párom szólt a barátnőmnek, és így megint lett lakó a házban. Együtt festettük ki, nevetgéltünk , ökörködtünk. Aztán náluk is elkezdődött . Kicsilány félt, anyuka rákos lett, majdnem belehalt. A lábadozás ideje alatt többet voltak nálam, mint otthon. És egyszercsak átjött a kisbarátnőm és ismét mondta, “kedves, nem kitenni akarlak, de hallgass rám, menjetek el onnan”…És szó szót követett, lányainkból előtörtek a félelmeik, ők bátran kimondták, hogy mitől féltek, félnek ott, aztán mi is, bár még mindig szinte hitetlenkedve, mert kinek van kedve beismerni az ilyesmit…(Meg hát ugye, mondhatjuk, hogy szerencsétlen véletlenek sorozata…) Aztán a kisbarátnőm unokahúga megoldotta a dolgokat, szerelmes lett, a fiúja anyja kijárta az engedélyt és eladták a házat, amit a szomszéd vett meg . Ledózerolták az egészet és kamionparkoló lett a helyén.

Remélem, most már béke van, de kisbarátnőm szerint nincs vége.