Napfogyatkozás

 Annak idején, mikor a blogomat indítottam, ez az előző szám adta a címet. Aztán elírtam, a fiam meg vigyorgott, megkérdezte tudom-e, hogy a bee mit jelent. Hát így lettem boldog méhecske. Vigyorogtam én is és ráfogtam, hogy biztos a tudatalatti.( Naná, hisz 14 évesen már Freudot olvastam)

Mert bizony bármi is érje az embert, a fontos, hogy vidámak legyünk. Aztán van, hogy ez elég nehezen megy. Vannak nehézségek, kudarcok,betegségek, veszteségek.

Ez a hét egész jól alakult. Kedvesemet ápolgattam, javult is szép lassan, sőt nagy meglepetésemre úgy döntött, nem siet vissza melózni, inkább elkezdjük rendbe tenni az udvart. Vágtuk a fát hűvös halmokba, kipakoltuk a melléképületeket, szépen rendet raktunk mindenhol. Na jó, ez azzal jár, hogy még több szemét, még nagyobb felfordulás – kezdetnek. Fiam is beállt segíteni, Nagylány is tett-vett. Manó meg mindennap nagyokat pancsolt és nevetett. Tiszta idill…

Csak én nem voltam nyugodt…Valahogy folyton Apu járt az eszembe…Az volt az érzésem, hogy nincs jól. Amilyen nyuszi vagyok, képes voltam csitítgatni magam, halogattam, hogy felhívjam. Mint a strucc, ha bedugom a fejem a homokba, nem látok semmit, akkor talán nincs is…

Aztán ma erőt vettem a félelmemen és felhívtam. Rövid beszélgetés volt, mert hallhatóan alig bírt kipréselni néhány szót. Tüdőgyulladás. Igen, látta orvos, igen kap gyógyszert. Ne aggódjak, nem kell. Ne menjek hozzá, van nekem is bajom elég. De ne szomorkodjak. Szeret.

Menni akar. Menni anyu után. Nekem meg el kell fogadni. Az eszemmel értem is. 

   Bocsi, nem vagyok vidám…