Hétvége

A  szombat a szokásos  rituáléval kezdődött, annyi változással, hogy Kedves vitt bevásárolni. Tehát a piacozás után a kaja elrotyogott, a mosógép dolgozott, mi pakoltunk, takarítottunk, Manó vívta a csatáit  a távirányítóért. (tök jópofa, ahogy mindegyre kitalál újabb stratégiákat, hogy érvényre juttassa az akaratát). Békés hétvégi idill. 

Délután viszont kisvárosunkban előadás van , hisz dübörögnek a kulturális napok, idén kicsit mintha nyitottabban, mint eddig. (új szervező brigád ténykedik, mint kiderült) Na, szóval nagylánnyal úgy döntöttünk, hogy megnézzük a “világok táncát”. Nagy döbbenetünkre, rengetegen összegyűltek, tehát dőlni látszik ám a tézis, miszerint porfészkünkben senkit nem érdekel semmi. Van itt érdeklődés, nem is kicsi, csak program kell, némi szervezés. És jó volt látni, hogy minden korosztályból jöttek . Talán egyszercsak itt is lesz valami közösség-szerű.

Persze, most kekeckedhetnék, hogy dacára annak, hogy egy körzeti tv-stáb is jelen volt, azaz filmezett, bizony, a helyben lakó technika-ördög szorgalmasan tette a dolgát, és jókat vigyorgott. De minden gond ugye megoldható, vagy áthidalható, tehát némi csúszással csak elkezdődött a program. Igaz, a sri-lankaiaknak vízumgondjaik voltak (ezt nagyon sajnáltam), nem értek ide, a ghánai csapat, meg csak úgy eltűnt, de voltak táncosok Macedóniából, Indiából, Oroszországból, és Kalmükiából. Vidám, színes, lelkes kis csoportok mutattak meg nekünk egy kis szeletet a kultúrájukból. Érdekes volt nézni a színes, szokatlan ruhákat, hallgatni az ismeretlen dallamokat. Én nagyon szeretem a néptáncot, hiszem, hogy benne van az adott nép mentalitása, lényege. Mondjuk nekem kissé megdöbbentő volt az orosz produkció, de lehet ez csak a hiányos ismereteimnek tudható be, de akkor is furcsálltam, hogy egy néptánc-bemutatón miért kell folyton lobogtatni a nemzeti zászlót a háttérben, meg hogy baltával, illetve kardokkal hadonásztak közben. Na, azon már persze nem csodálkoztam, hogy a Kalinka, és a Katyusa dalt tudták a jelenlevők 40-en túli nézői is :-). Az indiai  bemutatón is kissé megdöbbentem, nem teljesen erre számítottam, hogy a pasik nádbóbitával a fejükön ugrándozni fognak, viszont a macedóniaiak mintha egy Kusturicza filmbe varázsoltak volna bennünket. A kalmükökről viszont csak superlativusokban beszélnék. Ők egy olyan, nem túl nagyszámú nemzet tagjai, (mindössze 300 ezren vannak)ahol majdnem mindenki buddhista. Csodaszép ruháik voltak, és valami elképesztő kecsesség áradt belőlük. Ami nekem nagyon tetszett, és ezt én még nem tapasztaltam néptáncoknál, hogy először bejöttek az idősebbek, elfoglalták a helyüket a színpad hátulján. Onnan kísérték végig énekükkel és szemükkel a fiatalok táncbemutatóját. Olyan védőn-óvón, bölcsen és nyugodtan, végig mosolyogva. Nagyon sajnáltuk, hogy közben alaposan lehűlt a levegő, ami sokakat távozásra kényszerített, hisz így az est szerintem legszebb részéről maradtak le. Mi jól végigdideregtük, így nem csoda, hogy hazafele az indiai pasik ugrabugráját utánozva közlekedtünk, remélem, túl sokan nem láttak :-))