Jövés-menés

 (Közérdekű közlemény: Ha valaki nem tudná, Majdnemnyuszinak szuperkedves hangja van :-).)

Engem egyébként az nem tesz boldoggá, hogy szép lassan mindenki lelép innen ( hüpp-hüpp).

És nem tudok ma úgy írni, ahogy szeretnék, kicsit túlterhelt a procim (Vagy valami ilyesmi 🙂 )

De visszatérve a távozókra, én megértem, és akit megszerettem, így is megkeresem, de én maradok. Igen, igen, én, a hűtlen, most nem szedem a sátorfámat. Ezt választottam, ezt megszerettem, nagyon sokat kaptam tőle, általa. Jó, látom, hogy nem javul, látom, hogy új címen kéne folytatnom, hogy frissültként látszódjak, de talán az nekem nem is olyan fontos. Hisz mondom, mondogatom, hogy véletlenek nincsenek, és akivel van közös dolgunk, azokkal úgyis egymásra találunk. Meg ha minden úgy megy, ahogy szeretném, talán még ennél is kevesebb időm marad…

Na, nem kell reménykedni aggódni 🙂 nem tűnök ám el teljesen, csak hív egy néhány feladat, és eleget kell tennem . És ez jó. 

Hallottátok, kaptunk egy bónusz nyári hetet!!! Pedig már ott szomorkodtam, hogy jaj-jaj, de gyorsan eltelt. Viszont az is igaz, hogy hajnalba, ha mezítláb kiszaladok a kertbe, már egyre hűvösebb harmatcseppek mardosnak a lábamba (aztán lehet hogy csak vénülök, vagy kényesedek, ki tudja) és a fák levelei is mintha már csak lehajtott fejük alól pislognának szégyenlősen, riadtan.  Tehát nincs mese, itt van az ősz, itt van újra. Még élvezzétek ki ezt a hétvégét, aztán hétfőtől írjuk szépen, hogy szeptember.  

És minden iskolakezdőnek, ha diák, ha tanár, kívánok sok szép és feledhetetlen pillanatot, értékes helyzeteket, hosszú távra ható tanulságokat. És erőt, kitartást, szorgalmat, türelmet.

Azt hiszem Szabó Magda írja, hogy tanulni nem jó, de ha nem tanulunk, nem érthetjük ezt a csodálatos világot, és az túl nagy ár  lenne… 

Na hoztam a sok zöldség után egy kis okosságot is 🙂 Jó olvasást!

Tímár György: Nehéz nyelv a magyar

Előadta: Brachfeld Siegfried és Tímár György.

Kedves Közönség !

Az elmúlt nyáron rengeteg turista járt nálunk. A legtöbbjük, mint a statisztikából kitetszik, német ajkú volt. Én is összebarátkoztam egy bécsi fiatalemberrel, Hans-szal, aki szerelmes hazánkba, s mindenáron meg akar tanulni magyarul. Már egészen jól beszél, de hát itt-ott azért, hogy úgy mondjam nehézségekbe ütközik. Mert hát hiába, nehéz nyelv a magyar. Az egyik beszélgetésünknél jelen volt    Brachfeld Siefried barátom, aki remekül mulatott a fiatalember kérdésein. Körülbelül úgy, ahogy még jó húsz egynéhány éve, én mulattam volna az övéin.
Sajnos Hans már hazautazott Bécsbe, ami nagy kár, mert szerettem volna megismételni önök előtt ezt az épületes párbeszédet.
– Semmi baj itt van…. Ott voltam szóról szóra emlékszem az egészre.
– És el is vállalnád ma estére Hans szerepét?
– Hát persze, nagyon szívesen.
– Pompás, akkor mindjárt kezdjük is el. Most hát tégy úgy mintha te lennél az én Hans barátom.
– És te pedig úgy, mintha úgy értenél a magyar nyelvhez, mint Grétsy László.
– Kedves vagy. Helyes kezdhetjük. Szóról szóra, ahogy történt. Tessék Hans jött oda hozzám.
– Mondd Gyurikám mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán?
– Semmi az égvilágon.
– Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.
– Talán járt a hasa?
– Szóval mégis van különbség?
– Hát,….árnyalatnyi.
– És a pénz, amiért megdolgozunk, az jár vagy megy?
– Az … az jár. Többnyire. Nálam megy.
– Értem. És mi a különbség a tenni, meg a rakni között?
– Semmi az égvilágon.
– Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni… Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, aki nem a feleségével sétált a teszedőparton.
– Hol?
– A teszedőparton.
– Talán rakodóparton?
– Most mondtad, hogy tenni és rakni: mindegy. Na, szóval az illető nagyon zavarba jött, és úgy rakott, mintha nem venne észre.
– Úgy tett.
– Hát a ti nyelvetekben egy nagy tevés kivétel van.
– Egy nagy rakás.
– Elég az hozzá, hogy az illetőt otthagytam a rakás színhelyén.
– A… a.. tett színhelyén.
– Miért, van valami különbség?
– Árnyalatnyi.
– S mi a különbség a húzni meg a vonni között?
– Semmi az égvilágon.
– Jó, mert nem akar…
– Tudom, nem akarsz zöldséget beszélni.
– Úgy van, honnan tudod?
– Kitaláltam.
– Szóval a huzaton, amivel Bécsből jöttem, nagy volt a vonat.
– Talán a vonaton volt nagy a huzat?
– Hát akkor az lesz a legjobb, ha most lehúzom a tanulságot.
– Levonom.
– Ide figyelj! Én rögtön bevonok neked egyet!
– Behúzok.
– Nahát, ez hallatlan! Ki ismeri itt ki magát? Mondd csak, azt, amibe a párnát csomagoljuk, az vonat?
– Az huzat.
– És amivel hegedülnek, az húzó?
– Az vonó.
– Nahát, és elvonják vele a nótánkat.
– Nem, elhúzzák.
– Légyszíves adj egy Seduxent.
– Parancsolj.
– Köszönöm szépen. Na, megpróbálok erőt venni magamon, kezdhetjük a második járatot.
– Menetet. Járata a villamosnak van.
– És arra járatjeggyel kell fölszállni?
– Nem, menetjeggyel.
– Mert ha nem, akkor ugye rosszul megy az ember?
– Nem, akkor rosszul jár.
– És a kísértet mit csinál? Visszamegy?
– Nem. Vissza az megy, akit küldenek. A kísértet visszajár.
– De csak az apró kísértet?
– Hogy-hogy csak az apró?
– Mert én tanultam, hogy az apró visszajár.
– Remélem, több kérdésed nincs?
– De igen van, tudniillik meg akarom inni veled a békepohár.
– És mit kell ehhez kérdezni?
– Hogy mi a különbség a dugni, meg a rejteni között?
– Semmi az égvilágon!
– Akkor, kérlek, add ide a rejtővonót!
– Micsodát?
– A rejtővonót.
– Ja, a dugóhúzót!
– Tessék.
– Köszönöm.”

Ha már dugóhúzó, akkor legyen hozzá némi  finom bor és mellévaló. Mármint jó társaság és harapnivaló 🙂

Mindenkinek szép hétvégét, nem sírósat, büszkét, boldogat!