Most olvastam egy levelet az iwiwen. Nekem küldték, hogy nevezzem be a 14 év alatti gyerekemet szépségversenyre, mert keresik a legszebb, leg-leg-leget. Én meg dühös lettem. Miért nem nézik meg, kinek mit küldenek, nemrég wellnesszezni hívták a sérült gyerekek szüleit. Mert persze, nekünk ez a legfőbb gondunk. Remegek az idegtől, de hülye vagyok! hát nem? hát de.
Na megyek, foglalkozom értelmes dolgokkal. Pápá, szép hétvégét!
Tegnap nagyon sokat nevettünk. Ez köszönhető természetesen Manónak. Az egy dolog, hogy rájött hogy kell puszit cuppogni (szigorúan csak a levegőbe) de szinte egész nap cuppog. És táncol. Nomármost előástam egy régi piros sapkát. Szőrős, csillogós és karimás és puha-lehet inkább kalap, nem is sapka. Nem igazán hordta senki, gondoltam csuda kis pufók manó-marionettet gyártok belőle. Olyan nagyhasú, hosszú végtagúra gondoltam, helyre kis sapival, vigyorgó gombszemecskével
.
Csakhogy lévén időm, mint tenger(-ben a fenyőfa), hát még egyéb varrnivalókkal sem végeztem, tehát sapi csak úgy hevert előkészítve, türelmesen sorsára várva a fogas melletti kispadon.
Itt talált rá Manóm. És jött a csoda. Ő, aki soha semmiféle sapit, kendőt vagy ilyesmit nem tűrt meg a fején, most felkapta, előbb nézegette, ölelgette, aztán felpróbálta és vidáman táncra perdült a tükör előtt. Ezzel a mutatványával szórakoztatott egész délután, sőt ezt fokozta is, hisz folytonos harcban állunk a ne szedd le a zoknit miatt. Tehát sapival a fején lefeküdt az ágyára,
és ugye, leszedte a zoknit. Rászóltam, erre fogta és szépen felhúzta őket …a kezére!-majd büszkén tapsolni kezdett, közben huncutul vigyorgott, hogy lám, túljárt az eszemen.
Szóval most van egy kis Eperkénk, aki
nem hagy unatkozni. Kép hiján-nem tudok feltölteni a telomról- álljon itt egy kis vidi a meséről-csak hogy az is értse, aki nem naponta néz meseadót 🙂
Azt mondja nekem telefonban az egyik ismerős tegnap:
Tudom ám, hogy mitől döglik a légy….csak mindig másnál van a légycsapó.
🙂
HOGYAN LEHET TŰT CSISZOLNI A MOZSÁRTÖRŐBŐL
Egy gyermek, ahelyett, hogy iskolába ment volna, az utcán
játszadozott Látta, hogy valami öreg asszony mozsártörőt csiszol a kövön.
Kíváncsi lett rá, mit csinál.
– Tűt csiszolok belőle, hogy legyen mivel megvarrni a ruhámat
– felelte az öregasszony. A kisfiú nevetett
– Hogy gondolod, hogy tűt csiszolhatsz akkora mozsártörőből?
– Nem tesz semmit – mondta az öregasszony. – Ma is csinálom,
holnap is, holnapután is. A mozsártörő nap mint nap kisebb lesz, s egy nap tű
lesz belőle.
A gyermek megértette a példabeszédet, és elment az iskolába.
Qian Que Lei Shu*
Tegnap hétfő volt… Ennek megfelelően is indult a nap. Szürkeség, hideg, csúszós lépcső, nagylány dokihoz, kiírt gyógyszer kiváltása után maradt pénz kenyérre. Épp hogy… ( még szerencse, hogy kétnapi kaja már előkészített hozzávalókkal vár sorára)
Ez az év sajnos arról szólt, hogy a ledolgozott hónap után lesz-e, mikor, hány részletben fizetés. Mármint a páromnál. Közben meg ugye a Nagyurak ülnek az asztalomnál és türelmetlenül kopognak kényes ujjaikkal (nem ismeritek őket ? hát bemutatom: Bank úr és a Számlák) Aztán csúszások, büntik, és egyéb ilyenségek, némi nem várt dolgok, és lelkiismeretiek, és társaik. Aztán van, hogy hét krajcárosat játszunk, és izlik a zsíroskenyér is, elfogy a sárgaborsópüré meg a sült párizsi :-), csak csontalapra kerül a lucskoskáposzta, de így is finom 🙂
Szombaton átmentem a Barátnőmhöz, jól kipanaszkodtuk magunkat, neki a sok évvel ezelőtt ellopott és benemjelentett, szétesett Trabija után most tiltják le a súlyadót…
Aztán jól megbeszéltük, hogy ugyanmá’ mi ez a mostani baj, hisz laktunk már mindketten alig tizenvalahány négyzetméteren negyedmagunkkal (abból kettő a kisgyerekünk volt). És melegítettük a vizet, és tárcsás mosógéppel mostunk a hidegben, és fagytunk meg, és kergettük az egereket, és gyakran volt farhát, meg nudli…és hej, boldogok voltunk mégis, és kimásztunk ebből, már nem megtűrt személyként élünk másnál, hanem a saját otthonunk kandallójába rakjuk a tüzet. És ilyen kis milyenkék vagyunk már, hogy most meg itt rinyálunk. Aztán jól megöleltük egymást, és kinnt esni kezdett a hó… Mosolyogva mentem haza, na.
Hiába, megint elkalandoztam, pedig elvileg a tegnapi napnál tartva csak azt akartam mondani, hogy nem volt jókedvem. Csak úgy tettem-vettem, Nagylánynak fájt itt meg ott, egyedül Manó volt nagyon vidám, ő kényszerített ki egy-egy vigyort belőlünk. És egyszercsak csöng a telefonom. Mondanom sem kell, új csengőhang lett beállítva, sose jövök rá, hogy az enyém, utolsó percben felkapom, Kedves nevetve kérdi, ki kerget, honnan rohantam, de sebaj, öltözzek, mindjárt itthon lesz és visz vásárolni. Mert venni kell bogyót. Mivan??? kérdem, Mit? hát bogyyyyót, hogy ne kelljen mosogass…
A történethez tartozik, hogy a mosogatás nem a kedvenc házimunkám. Ezért egyik pénznélküli karácsonykor vett nekem részletre egy mosogatógépet. 🙂 Hétvégén meg ámult, hogy miért kézzel mosogatunk… hát mondom, elfogyott a tabi, de sebaj, most, hogy jó ideig nem kellett hegynyit mosogatni, már nem is olyan utálatos. 🙂
Sikerült neki egy kis fusipénzt szerezni és olyan boldog volt tőle, csak akkor szontyolódott el, mikor a Spárban én mégsem vettem”bogyót”, mondván, hogy ez naagyon drága itt. De megigértem, hogy majd veszek :-). Aztán, elhuncutkodott otthonról “csak egy sörre “. Igaz, most valószínüleg nem volt kettőnél több, mert hamar hazaért- (mégegyszer sajnálom Lily) -és bevigyorgott a házba és szorongatta a Raffaellót, mert, hogy ez jár nekem, mert fodrászkodtam neki tegnap, és ő virágot is akart, de most csak ez van- és ezt olyan kedvesen tudja ezt előadni, hogy csuda. 🙂 Meg raktam a tűzre és beszól a lányának, hogy hű milyen jó hátsója van anyádnak, szemtelen kamaszom meg vihog, hogy mért pirulok…. 🙂
Hát szóval, ilyen kis hétfőn vagyok túl. :-).
És hinni kell ,hogy mint a liliomnak a mezőn, és meglesz ami kell…
Néhány napja minden reggel az egyik postafiókomban vár egy -egy mosoly .
Mosolyok Vadvirágtól . Már ez olyan egyszerű és szép. És kedves. A mait úgy gondoltam bemásolom nektek, hátha, mindenkinek ma egy mosollyal több adatik.
“Újból egy csodaszép nap, új mosolyt küldök hozzá!
Utazok a metrón.
Utazok, ma megint utazok. Leveszem a piros kötött kesztyümet, 450
forint, gondolom, és jólesö érzéssel tölt el, hogy ugyanúgy néz ki,
mintha több ezer lenne. Elöveszem a jegyet, közben vigyázok, hogy ne
nyissam ki túlzottan a a zipzárat a táskámon. Minden ugyanolyan, mint
lenni szokott. Fenn a szabadban a nap szépen süt, valamit behoztam
belöle magammal ide, a föld alá.
Utazom a metrón. Ugyanaz a tömeg, péntek délután van. Álmos csendbe
burkolózott a város, bár ilyenkor a csúcs korábban van, még nem
érkezett el az idö. Amint leérek a szintre, benn is van egy kocsi.
Mindjárt indul. Mint ahogyan a többiek is, bezúdulok. Körülnézek, mint
aki szeretne egy ülöhelyet. Mert mindannyian szeretnénk egy ülöhelyet.
Ez a végállomás, és már majdnem tele van a kocsi. Kettö hely
kínálkozik, az egyik két nö között, magas, vékony a bal oldali. A másik
pedig szemben vele, egy nö és egy köpcösebb férfi mellett. Látható,
hogy az egy szép nagy hely, hiszen eleve nem a hat ember fog elférni
ott, hanem csak három. Leülök. Kényelmesen.
Kicsomagolom a könyvemet, és kényelmesen olvasni kezdek. Néha felnézek,
mint aki csak alibinek tarja kezében az olvasnivalót. Cserélödik a
szembe sor, még többen érkeznek. 70 körüli férfi nézelödik, mint aki le
akar ülni. Nem, nem dühösen, nem ellenségesen, inkább csak kutatóan.
Szeme lecsap a mellettem lévö félhelyre, majd a szememre. Felmérjük
egymást. Ö helyet akar, én nyugalmat. Ö gyözött. Megértem, hogy most
nekem kell feladnom valami magamból, hisz nem fognak árébbhúzódni a
többiek, balról a köpcös úr, jobbról a divatos maca, azért, hogy a
hosszú pad hatodik helyét a botos, szemüveges, irhakabátos úrnak
felszabadítsuk. Ránézek, miközben gondolataimban már felállok.
-Csak húzódjon árébb- mondja, és a szeme mosolyog. De tudom, nem fog menni.
-Üljön le! Mondom- én nemsokára leszállok. � ez naivitás volt, hisz még soká szállok le. De jólesett mondani.
-Nem, nézze csak, lesz itt hely- és megtaszajtja a köpcös urat
-Nem, kérem hagyja- de már mosolygok. Jó belenézni a szemébe.
-Jöjjön!- szinte összehúzódik, úgy kínálja a helyet.
Leülök. Csend van. Béke van. Előveszem a könyvem. Jól érzem magam. Utazunk a metrón. Nem én egyedül! Mi együtt!”
Köszönjük Vadvirág! 🙂
|
Izrael gyermekei 40 évig bolyongtak a sivatagban. |
|
Ma reggel már kopogott a tél. Nincs mese, csak meglátogat, hiába minden, már nem elég este picit begyújtani, lassan egész nap pattognia kell a tűznek. Ami szép. És jó mellette teázni.
A napjaink lerövidültek, ezért nem csoda, ha az ajándékok éjjel készülnek. Mert bizony csak sk készül most minden (csak piszok lassan). Ülök a kályha mellett, mint ezeréves nagyanyó és varrogatok, vagy horgolok, nem, nem k-val akartam írni :-), miközben a család békésen szuszog a szobákban. Nappal persze, kissé lassult, kóválygós vagyok, de ez így jó, ráfogom, hogy álmos vagyok. Pedig olyan fura, mintha a kinti köd kissé belopódzott volna a szemembe, olyan elmosódó minden, illetve csak majdnem minden, mert Manó igencsak kiharcolja az ébredésemet, mivel most némi hasmenéssel tarkított az állapota, nem enged mélázni :-). Pattanj, anyu, hozd a pelust meg egyebek, de sebaj, már lassan csak ezt a peluselhagyást kérem naponta, kíváncsi vagyok még hány évig kérem, meghallgat-e valaha, mert most még sunyin kinevet. De imádom, ezért csináltam neki egy saját oldalt, (ha már megjavult a gépünk) előbb-utóbb tele lesz a kedvenceivel, hadd nyitogassa kedvére. 🙂 Ügyesen szerkesztettem is, mindenféle htlm, kacsacsőr, meg body, meg aztán elfelejtettem menteni- hát nincs háttér, de lesz…majd. Talán holnap. 🙂
Ma ma van.Vár a mosógép, a fürdőszoba, a rumli, meg a komolyabb tennivaló.
Azaz hátha nátha- gondolná az egyszerű halandó, hamar túlleszünk rajta…
Csakhogy ezek nem bacik , hanem vírusok, meg falovak… izé, trójaik és egyéb ilyen sunyin settenkedő, lelapuló, megbúvók. Mint gonosz koboldok, csapdákat raktak minden kis zugba, fá(jl)ba, és vége a hálón száguldozásnak, vidám info cserének. Ránktőrt a nagy kuss.
Írtás volt, lehet lesz is még, hogy ebből a csigatempóból kikecmeregjünk, ES(z)ET adj uram – még így is áttőrt, na sebaj, ha más nem, majd beáll okos fiam kertésznek, oszt telepít .Újra.
Én meg majd jövök . Előbb-utóbb. Pá, és pussz 🙂
