Bee happy!

 Előszőr is helyreigazítok. Nyuszi anyuja jól van, és éljen sokáig 🙂 . Sajnos a majdnemanyuja beteg, aki nagynénije ennek a kedves csodalánynak, aki attól tart, hogy az a vidám nyuszi akit szeretünk, most nagyon elbújt, ki tudja mikor kerül elő. De azt hiszem, ha valakit megszeretünk, azt ha kakis, lemossuk- bocsi- de azt akartam mondani, hogy ha szeretek valakit, azt a szívembe zárom, és így kicsit az én részem lesz- tehát ezután nem azért szeretem, mert ilyen- vagy olyan, hanem csak azért mert van nekem :-). Tehát most azt mondja ez a kedves lány, hogy csak halkan beszél, súg nekem, és én hangoskodhatok helyette, okos lány ez, értitek, ad is meg nem is.
Na, szóval ez van, Szeretünk téged, te most-szomorú, ijedt, elkeseredett Majdnemnyuszi.(és Babucit is).

Amúgy meg arról akartam írni, ami tegnap a függöny legördültével abbamaradt. Azaz lebuktam, mennem kellett a géptől, de lehet jobb ez így. Kérdeztem tegnap a lányomat, -Na, hogy tetszett a darab?-
“-Elgondolkodtató, de nagyon, ezért ma nem is, majd holnap megbeszéljük.” Jajj, de vigyorogtam, hisz ezt találtam a legjobb válasznak.

Ide kapcsolódik, de erről keveset beszéltem, hogy tegnap mennyi egyebet is kaptam. Számomra(többek között) Szilvácska a Derű, Péntekke a Nyugalom. Egyik barátnőmnek írtam minap, hogy számomra a barátok vannak a Xanax helyett, és ők nem gyártanak mellékhatásokat :-).   De a személyes találkozás le nem írható, csak érezhető feltöltő erején túl, tegnap még volt két beszélgetés is, az egyiknek a zavarán kissé meglepődtem-ilyen ijesztő hangom van???? :-), a másiknál én voltam zavarban, hisz szinte bűntudat volt, hogy nélküle…, de lesz ez még másképp, mert röghöz kötött a drága, leszünk hát mi Mohamedek :-). Ja, és a majdnem találkozás – ami csak azért nem jött össze, mert nagy ez a Pest, és péntek este még nagyobb a forgalom-sajnálom kedves Pc.– de megírhatnád, hogy milyen volt a nagy nap, bár tudom, hogy jó, mert ügyes vagy. És gondolatban téged is megölelgettünk ám! És ha kell, kiürítjük ezt a rohanó várost legközelebb :-).

Aztán  még amiről beszélni szeretnék, az a 2 könyv amit kaptam. Az egyik pont az, amelyiket minap nézegettem fájó szívvel-(szeretnélek, de nem tehetem), a másik elsőre kicsit megdöbbentett, de ahogy több időm volt forgatni, rájöttem, hogy akitől kaptam, az ismertelenül is, kedvesen-jól választott. Mivel úgy gondolom sok olyan van mindkettőben, ami másnak is jól jöhet- kaptok majd belőlük idézeteket, mert minek a kincs, ha nem osztjuk szét 🙂

Ja és mókás- mert az egyik a Bátorságról (Osho) szól, és ugyebár a tegnapi darab egyik mondanivalója az, hogy a legnagyobb bűn a gyávaság. A másik a Varázskő(Müller Péter), ami segít megtanítani, hogy a csoda bennünk van, ez is kapcsolódik kissé a tegnapi darabhoz.

Mert ilyen fura az élet. Vannak miértjeink, és bizonytalanságaink, és ha csúszik ki a talaj a lábunk alól, jönnek a megerősítések. 🙂 csak ki kell nyitni a szemünket, a szívünket.
Köszön hát mindenkinek a tegnapot, rengeteget kaptam tőle.
Köszönöm a tannéninek, aki a jegyeket szerezte, a családomnak, aki lehetővé tette a szabad délutánt, a barátoknak, hogy vannak, és ilyenek .

Most megint olyan megölelgetnémavilágot érzésem van. 🙂

 A délután remek volt, jó társaság, pőrgés, nyüzsi, ide fel, oda le, meg telefonon beszélgetés távolság miatt távollevőkkel 🙂 nagy puszi mindenkinek, aztán jött az este és a varázslat.

Kedves Lily, én is nagyon kiváncsian vártam, hogy tudják ezt megoldani, hisz (ugye nem vagyok rendező)elképzelésem se volt, hogyan lehet ezt úgy színpadra állítani, hogy üssön, gondolkoztasson, és közben ne untasson, ne legyen vontatott.

Nem vagyok kritikus, se szakmabeli, csak egyszerű néző, de engem elvarázsolt teljesen. Ötletes díszletek, remek hangulatkeltés, a darab élő volt és mai, (huncut kis beillesztésekkel, pl, Sztyopát  a Lágymányosi hídra rakják le :-), vagy az előadás valóban a Nemzetibe van rendezve, kivetítőn mutatva, ahogy bejönnek a színházba a szereplők, a színészek elvegyülve a közönség soraiban kissé interaktívvá tették az egészet, beszélő( na nem szó szerint) jelmezek, időnként kissé futurisztikusak, mátrixos mozdulatokkal kísérve :-)vagypl. időszámításunk előttiek, kámzsák a főszereplőkön,(Jézus, Pilátus, Júdás)- és az őrök közben majdnem mai harci ruciban.. Ami számomra a rendező legjobb húzása volt, az hogy az örültekházi jelenetek a Pink Floyd Falának a megőrülős zenéjével volt alátámasztva, erőteljesen és  döbbenetesen. Remek szereplőgárda tette élvezetessé a nem egyszerű és igencsak elgondolkodtató darabot. Találtam benne olyan üzenetet is, ami nekem szólt, és a könyvben észre se vettem- utána kell nézzek, benne van-e egyáltalán :-). Szóval részemről emelem kalapom, és mélyen meghajlok előttük.

 Milyen furcsa is ez az egész… keresgélek szavakat , valamit akarok leírni, aztán előbújnak teljesen mások
, és észre sem veszem, valami teljesen más kerekedik ki a szemem elé, csak hagynom kell az ujjaimat bukdácsolni a billentyűzeten.
Van, hogy egy-egy könnycsepp is legördül, és van, hogy sokéves gombócok oldódnak fel, és utána valami életigenlő öröm tölt el. Aztán van az úgy, hogy kiírok ezt azt magamból, és mint most is, és hirtelen a szomorú szürke reggel átment valami szikrázóan napsütéses
csodába. A napfény bemosolygott a szobába és körbesímogatott.
 

Mert ez így jó, vannak a gondok, gödrök, fájó emlékek és jön az ébresztő, hé, tiszteld a múltad, de éld a mád, mert különben a holnap nem lesz mit múltként tisztelhess 🙂
  Tehát ma kell tennem a dolgom, mert ha még itt ücsörgök, a hajam lenőve marad, magától nem szineződik,  és akkor olyan rendetlennek tűnök, ez meg tiszteletlenség azokkal szemben, akikkel talizom.
Pedig ezt nem akarom, szeretem őket :-).És a családomnak se készül el a pörkölt, még éhen halnak, amíg én szórakozom.
🙂 Mert ma szórakozni megyek ám- de jó is 🙂 remélem Nagylánynak is fog tetszeni- a színdarab amit nézünk, (Mester és Margarita) nem a pillekönnyű műfajba sorolható
.

Puszi hát mindenkinek, erőt, kitartást és szép hétvégét!

 .. a szavakat.  Most mintha barlangtúrára mentek volna, eltűntek a föld színéről. Helyette betolakodtak fájdalmas emlékek. Veszteségről szólnak, betegségről, elmúlásról. Anyumnál tett utolsó látogatásról, mikor már mind tudtuk, hogy a morfium egyre emelkedő adagja is alig-alig csillapítja a rák falánk kedvének fájdalmas nyomait. Az én erős anyám helyett egy madárcsontú, kicsire töpörödött, remegő asszonyka fogadott, akinek csak a szeme villant néha ismerős dacos-büszkét. Magányosságára akkor döbbentem rá igazán. Soha nem beszélt az érzéseiről, nem engedett be senkit lelke mélyebb rejtekeibe. Büszkén bezárta  magába minden fájdalmát, álmát. Bűnös voltam, hogy ezt hagytam, vétkes, hogy világgá mentem, nem állok mellette, hogy alig bírom elviselni a látványát is annak, amit ő átél. Hűtlen voltam és áruló… De ő megsimogatott, és próbált mosolyogni, “-de szépek a gyerekeid!, te is nagyon jól nézel most ki” A fiam, a szeme fénye, is jól fejlődött, pici lányomon is látszott, hogy a másfél kilós életnekindulása  semmi hátrányt nem hagyott, eleven kis ördögfiókaként szélvészkisasszonykodott. Azt hiszem ez volt a feloldozás.

Ennek már sok-sok éve. Ma elevenen rámtört annak a napnak az emléke.  A fájdalomé, amit a gyerek érez, ha a szülőanyja nagybeteg. De ez rólam szól, nem erről akartam…

Nem erről akartam írni.

Majdnemnyuszitól kaptam egy levelet. Köszöni, hogy gondoltok rá, kéri, hogy ne haragudjatok, hogy nem válaszol. Nehézségei vannak, fájdalmai, csendben jó neki most. (Anyuja beteg -remélem nem haragszik meg, hogy ezt leírtam.) Ha tudtok, adjatok neki erőt, kérdések helyett meleg, símogató szavakat.  Nem tudom, mi a baj, nem mertem kérdezni, tisztelem a csöndet akarását, erről csak azért írok, mert ő akart üzenni, csak nem tudta illendő-e. Üzenni, hogy köszöni a játékbahívásokat, a hiányolást, és tudatni, hogy szeret minket. Csak most kell neki a csönd.

 Mártinál olvashattok bővebben erről, én csak 2 percet kérek, és egy aláírást.

Ha már azt sem hisszük el, hogy tehetünk magunkért bármit, akkor elsorvad a remény is.

Tehát, ha kérhetem, segítsetek ti is:

http://prae.hu/prae/petitions.php?pid=2096

 Kedves szülinaposok, névnaposok, boldogok és szomorkodók!

Kívánom, hogy kívánjatok, és teljesüljenek a kívánságok! 🙂

(Azért nem árt meggondolni, mit is kértek)

  Kedves P! Ma amúgy szép napom van 🙂

  Kedves f !- gondolom fórumvírushoz van szerencsém, ha tévedek, bocs :-), nos köszi a felajánlást, ha írnál egy mailt, bővebben is beszélhetnénk, enyém ott van a magamról résznél :-).

  Kedves Sztella! Értem én, hogy miről beszélsz, jeleztem is, hogy  nem a dokinénire haragszom, mert nem ő csinálta a törvényt, sőt neki mondtam is, hogy néha odatenném ezeket a határozathozókat, hogy csak 1 hónapig álljanak oda csinálni élesben dolgokat, csak, hogy lássák miről is van szó. Bár azt is értem én, hogy kell rendszer és hogy sok volt a visszaélés, meg kell húzni a határokat. Dokinéninknek csak a fogalmazásával van gondom :-). Ahogy mondja a dolgokat, nem amit mond.( Meg sajnos se Krőzus nem vagyok, se angyali türelmű szent 🙂 )

Amúgy meg örülök, ha néha én is tudok szalmaszál lenni másnak, mert nekem is meg voltak  a -sokszor életmentő – szavak, a mondatok, amivel túléltem, túlléptem a gondjaimon, vagy csak egy pici levegőt kaptam, erőt, hogy folytassam.
Mert van az úgy, hogy nehéz, és kevésnek érzem magam a feladatokhoz.
De menni kell, csinálni kell, ezt vállaltam, ez a dolgom.

És nagyon jó, ha az ember lánya kidohogja magából a nyűgjeit, kivigyorogja örömeit, ha van aki meghallgasson, és hozzámszóljon. 🙂

Én tartozom köszönettel 🙂

 Nos, tegnap , (persze hétfő), megtudtam egy újabb nagy igazságot!!!

Aki jár, annak nem jár!– jó nem? na, szóval csak gumilepedőszerűt kértem volna, felírásilag, de hát dokinéni elmagyarázta a törvényt, (a fennt említettet).
Mert az a baj,( már megint a megfogalmazáson lovagolok, szőrnyűűűű), hogy Manó jár, tehát neki nem jár, mert ez olyan ám, amit fel lehetne írni, hogy annak való, akinek felfekvése van.
–Kérdem, akkor ezek szerint, aki nappal jár, de nem szobatiszta, annak éjjel nem folyik semmi sehova??? vagy várjuk meg, amíg felfevése lesz? igaz is, nem baj, ha reggelig dunsztba van… …ne megelőzzünk, csak gyógyítsunk – dohogtam csöndesen.
–“Hát sajnos ez van, mondjuk, ha el lenne tőrve a lába, akkor lehetne, vagy akkor kellett volna, mikor elvolt, de már mindegy, úgyse tudom felírni”…
 Na jó, mondom, ok, inkább szépen megveszem, és vigyorogtam hozzá…   Persze, értem én, nem ő tehet róla, nem ő alkotta a törvényt. Mert ugyebár nem mind1  …. ma ís így gondolom…. 🙂 Pedig ma már majdnem mind 1. Mármint dátumilag.

 Tunyogi Péter már nem tart több koncertet itt nekünk. Odaát vár ránk…