Kedveseim!
Köszönöm a köszöntéseket, jókívánságokat. (Ja, és ami tetszik, nyugodtan lehet vinni, még a sajátom sincs levédve :-))
Most olyan “ha elmúlik karácsony”- hangulatom van, amitől inkább sírhatnékom van mert nem ég, nem is pislákol a láng. Kialudt, elfáradt. Igaz már 2 napja, ugyanis sikerült emberrel jól összeszólalkoznunk, a kelleténél mélyebbre taposott, nincs kedvem nekem békíteni. Mert persze, hogy az én dolgom lenne most is, de nincs kedvem. Elfogyott kicsit a türelem. Van helyette megbántottság, szomorúság, csönd. Kínos, nyomasztó. Nem baj, majd elmúlik… Egyszer. Bár a mély sebek lassan gyógyulnak. Nyomuk is marad. Mert van olyan béka amit már nem lehet lenyelni. Vagy csak nagy nehezen letuszkolni.
Na, sebaj, van nekem dolgom, ezer más, nem nyafogok. Csak a lelkem nyüszít. Hangtalanul.![]()
Na, sebaj, van nekem dolgom, ezer más, nem nyafogok. Csak a lelkem nyüszít. Hangtalanul.
Odakergetek neked szép pillangókat, lopizok, jó?
Ne nyűszi! Simi neked. Vau!
Sajnálom. Puszi és nagy ölelés!
Simi és puszi, meg nagy ölelés! Hamarosan személyesen is!
🙁 miért lehet néhány mondattal törölni megelőző szép napokat?