Bee happy!

  :-)))Eperkétől kaptam a felkérést. Játéknak is felfoghatnám, írhatnám, hogy függök a páromtól, a banktól, a dokiktól, a munka(nem)adómtól, a gyerekeimtől. Nem lenne vicces, de igaz.

Valahogy mégse erre gondolok, megkeresem Magnoli igazán mitől függ. Nem is kell keresnem, hisz tudom 🙂 Na, írjam??? Várjátok?

Ok, legyen:

    nr. 1.- a cigaretta -hmmm, összefut a nyál a számba-lehet fújolni! 🙂 de mentségemre legyen szólva most vagyok a leszokás első fázisába, na jó, már a másodikban, azaz, a gondolat akarattá érett, és elkezdtem a minimalizálását. Azaz csökkentem, csökkentgetem, most tartok a napi 3-4 nél. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb jövő hét végéig be kell fejeznem a napi egyet is. Csak mert így akarom, és nehogymá, az a vacak kis bűzrúd legyen erősebb 🙂

nr. 2.-  a net. hát arra ugyan hiába vártok, nem fogok leszokni róla :-). Sőt.

Jó, lehet, hogy necces függeni egy hálón :-), de ez A háló, ami tele van infókkal, olvasni és látnivalókkal, és lehet zenét hallgatni, meg játszani és írni, és tanulni, és beszélgetni, és ismerkedni 🙂

          nr. 3.– (észrevettétek, hogy míg az első kettőt zsigerből mondjuk, a harmadiknál kissé jön az öööö effektus?-vagy csak nálam? )hát, ööö, izéke 🙂 na, szóval, betűfüggő vagyok, nem vitás. Ha a szemem elé kerül, olvasom, aztán néha írom is.

             nr. 4.– lehet macskának kéne lennem, nagyon szeretem az     életet. Élni, élvezni, csodálni, ízlelgetni. Csak úgy, ok nélkül is, vagy mindennek ellenére. :-)

  nr. 5.- a kapcsolatok. Egyszerűen kellenek, mint a napfény, vagy a víz. Kell, hogy beszélgessek, meghallgassak, meghallgassanak, érintsek, öleljek, és viszont. 

Na, csalódottan biggyed a szád? Nem erre számítottál? reméltél egy kis szaftosabb, izgatóbb kitárulkozást? 🙂  Hát látod, ez ennyi és ekkora . Mindenki dönthet, hogy kevés vagy sok, hogy jelentős, vagy sekélyes. Nekem így jó. Mondjuk, kicsit csalós, mert az első nemsokára kiesik, nem hiszem, hogy mint függőség kerül helyette más, bár ki tudja. 🙂 

 Ma éjjel lett 23 éve annak, hogy anyuka lettem. (Ennek örömére éjjel  nem is nagyon aludtam, sőt, adott időben meglestem alvó “picinyemet” 🙂 csakhogy megvan-e, ugye. Megvolt, azaz megvan . Tehát minden rendben. )

Tehát lefordítva elsőszülöttem ma vénül :-).

Én meg sütök, főzök. Nanáhogy kedvenc- milánóit, és hogy ne mondja, hogy nem adom a szívem (nem mondaná), szív alakú feketeerdő tortán ügyködök. Mivel még csak folyamat közepén vagyok, ezért kerestem képet, na valami ilyesmit szeretnék:

Mondjuk azt hiszem eddig csak az alakja biztos, a díszítés nem lesz ilyen profi, magamat ismerve. De szívből csinálom neked, kedvenc fiam! élj sokáig!

 “Nem azért megyünk fel a hegyre, hogy az égbolthoz  közelebb jussunk,
hanem,tisztábban lássuk azt ami  lent  van.”

 Köszönöm Lustanyú, bizony nagy szerencsénk van, hogy Manó ilyen kis boldogságbomba, sokat könnyít az életünkön a nevetésével, szeretetével.

Mostanában úgy kezdi a reggelt, hogy felmászik az ágyunkba, és jól bevackolja magát mellém, odabújik, piszézik, átölel és beszélgetni akar. Ez arról szól, hogy gyorsan előadja a repertoárt. Elsorolja a számokat, a napokat, az ábc-t, majd a mondókákat. Azaz a maga módján, mindennek a kezdőbetűjét, vagy amit nem tud kiejteni, annak a hasonlóhangját, és közben várja, hogy mondjam én is utána a helyes, teljes szót. Hogy hányszázezredszer? Nem számít. Újra és újra, mert ő szereti. És még a hangsúly sem mindegy, mindennek úgy kell lennie, ahogy. Sőt, nem tűr semmiféle lazaságot, nehogymá közben anya tévére nézzen, vagy ilyesmi, visszafordítja a fejem a helyes irányba, és kis szemével odaszögezi a pillantásomat. Néha cselként bevetem az új mondókákat, ritka, ami elsőre tetszik, de a makacsságát talán tőlem örökölte, ezért nem hagyom magam. És van amit  megszeret, de nagyon kevés, amit ő is megpróbálna utánam mondani, viszont a mozgásokat jól köti, és mutatja, hogy mi jön, én meg mondjam, mert úgy a jó. 🙂 és mellé kapok nagy szoros öleléseket, világba cuppogott puszikat. Na jó, most hétvégén, kétszer is megelepett kézrepuszival! és hozzá nagyon huncutul vigyorgott. Huncutságba sincs hiány. Családom mondja, hogy rossz, én meg sokat hagyok rá, és elkényeztetem. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy igazuk van, de ők meg azt nem akarják megérteni, hogy a “rosszalkodás” is a fejlődéshez tartozik. Mert minden más gyerek is felmászik a bútorokra, hogy elérje, amit szeretne, hogy beveti a kedvességet, vagy a hisztit, ha manipulálni akar. Szerintem ezek természetes dolgok és én örülök nekik, csak akkor szólok rá, ha kissé veszélyes vállalkozásba fog, bár olyankor is inkább csak készenlétbe vágom magam, hogy segíthessek, hadd próbálja a határait, feszegesse a korlátokat.  A hisztit, azt nem szeretem. Komolyan rászólok, hogy hagyja abba, mert fölösleges, nem hatnak meg a kipréselt krokikönnyek sem.

Mondjuk azért fura, mert van amikor hallgat rám, és van, amikor meg sem hallja(- az alkalmi süketségét istenbizony nem tőlem tanulja 🙂 ). Például, ez a wc-re üldögélés dolog, mellettem sokkal töményebb hisztit vált ki, mint pl a bátyjánál. Ott nagyobb a csönd, mondjuk, az eredmény ugyanúgy semmi( még). A hajmosás is “balhézós” bár azért csökken az intenzitása, sőt, már néha sikerül félig megszárítani is utána, persze “szigorú” bohóckodások mellett.

És van, hogy a séták is jóízűek. Csak az a cipőhúzás ne lenne előtte. Mert hiába telnek az évek, a cipőket nem sikerül megkedveltetni vele, mint ahogy a leveseket sem és a rajzolást, gyurmázást sem (nagy bánatomra).

Mindennek ellenére mostanában kissé mosogatórongy állagú lettem. Kedvesnek megint visszatértek a rémálmai, hogy elhagyom. Ilyenkor, nagyon kell őt szeretni. És nehéz nem elmondani neki, hogy kicsim, veled van a baj…De tegnap előre léptünk kicsit, sikerült neki kimondani a bajok forrását, rám csak annyi hárult, hogy jól, van, na, hát nem haragszom, mindenki követ el hibákat, ez így van rendjén, ne szapuld már magad. Ami volt volt, nem szándékosan, de figyelmetlenül …Nem az a baj, hogy ilyet nem szabad, hanem, hogy így nem. Mert a komoly dolgokat nem lehet félvállról venni. Amit nem tudsz, annak utána kell járni,  nem szégyen kérdezni, sőt kötelező… A baj az, hogy a következmények az egész családot érintik, és pont a legérzékenyebb területen. Ezt tudja ő is, és nagyon bántja. Hozná helyre- hisz fontos lenne, de még nem tudja hogyan. Én meg úgy segítenék, csak én se tudom hogyan. A meló csak igéret, sőt, már több igéret, de erre még nem vehetek kenyert, ugye.

Na, nem kell ide rébusz, Kedves nem csalt, nem hazudott. Csak jóhiszeműen azt hitte, hogy a galambok maguktól sűlnek, vagy valami ilyesmi. És most komoly anyagi vonzata van a nem tisztázott helyzetnek. Mondtam, hogy ez hogy hiányzott???
Hogy én már hetek óta ezt számolgatom…hogy csak nem mondtam, mert nem akartam, hogy úgy érezze, hibáztatom, meg az ugye megmondtam, nem hallgattál rám dumát sose szerettem.

(pedig magamban, jajjj, de felrobbantam volna, mert a fennébe is!)

Na sebaj, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a béka megissza….

 A legmegdöbbentőbb történeteket az élet írja- csak, hogy közhellyel kezdjem.

De hiába minősítjük le a sokszor hallott igazságokat közhelyekké, attól nem csökken az igazságtartalmuk.

Tegnap kaptam egy cikket. Igaz történetről, fájdalmasról, megdöbbentőről. Rég történt, mondhatnánk rá, de vannak  sorsok, amikre nem szabad legyinteni. Mert ugyan egy ember sorsa és kitartása a történet maga, csakhogy mögötte, mellette ott van több ezer, hasonlóan kicsavart, elrontott, megnyomorított élet jajkiáltása. Aki mesél, élő ember, akitől kaptam, az illető lánya. Többet nem mondhatok, nincs rá jogom, nem is szeretnék, hisz így is hálás vagyok a bizalomért.

Ilyenkor érezzük meg, ahogy a történelem szele megcsap minket is. Nem egy unalmas tantárgyé, aminél számokat és neveket kell bemagolni, hanem egy olyan folyamaté, ahol a döntések következményei emberek millióit taszította ártatlanul, emberhez méltatlan helyzetbe, vagy őrületbe, vagy halálba. Attól függően, hogy az egyénnek mennyi kitartása, mennyi ereje és szerencséje volt. Mert ezek mind kellenek ahhoz, hogy valakiből túlélő legyen. És amilyen helyzetek voltak, a túlélők nincsenek sokan. Meggyőződésem, hogy teret kell adni nekik, hogy elmondhassák, hogy mi  fejet hajthassunk előttük, hogy megkapjanak valami elégtételt ( rossz szó, de nem jut jobb eszembe). Nem könnyű így se, az éveket nem adhatja vissza senki. A sebek ugyan begyógyultak, de a nyomai megmaradtak, és felejthetetlenek. Viszont van amit nem szabad elfelejteni, és van amit nekünk is meg kell tanulni. Nem poros történelemkönyvből, ahol az ember élet csak egy szám. Hanem kéztől kézbe, hogy érezzük a fájdalmát, a súlyát. (vagy szívtől szívbe?)

Tiszta szívemből kívánom, hogy a dolgok sikerüljenek és ebből a cikkből az legyen, ami a történet súlyához  méltó.

(Kedves Érintett, ugye nem haragszol? ne válaszolj itt, csak magánban, ha  őrzöd az álarcod, de ha úgy gondolod, jelezd, leveszem ezt is, de tegnap este óta nem hagy nyugodni a történet)

 Detnek, és mindenkinek, akinek szüksége van rá!

Ja, mondtam??? csak kaja után szabad!!!

 Polcz Alaine-nel, aki “Főzzünk örömmel!” című örökbecsű művében arra is kitér, hogy nem feltétlenül kell mindent hajszálpontosan méricskélnünk.

“Édesanyámtól tanultam a mennyiségek becslését. A kezem, a szemem érzékeli, hogy miből mennyi kell, s csak az új vagy kényesebb recepteknél és a sült tésztáknál használok kanál-pohár mércét. A régi szakácskönyvekben eredetileg nem is adtak meg mennyiségeket, csak így: “jócskán”, “ízlés szerint”, “amennyit fölvesz”. Manapság grammra, dekára, s a sütést is hőfokra, percre írják elő. Biztonságosabb, de időigényesebb is így a sütés-főzés. Ami azonban még fontosabb, lassacskán elidegenedsz az alapanyagoktól, a növényektől, az állatok húsától, felépítésétől. “Kesztyűvel” jársz az életben, saját érzékelésmódod is satnyul. Fantázia és öröm, illetve alkotás helyett előírt laboratóriumi munkát végzel.”

“Iskolai dolgozatok – eredeti nyelvezetben…

 
A baktériumokról:
– Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható.
 
– A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
 
– A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
 
– Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.
 
– Villon fő műve az Ótestamentum.
 
– A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda…
 
– II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
 
– A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
 
– Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
 
– Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
 
– Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
 
– A Toldi olyan mű, amelyben a főhőst feldolgozzák.
 
– A kőolajat kövekből sajtolták.
 
– Eötvös József többek között Budán született.
 
– A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.
 
– Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
 
– A Bibliát Guttenberg találta fel.
 
– A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
 
– A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
 
– Egyiptom őslakói a múmiák.
 
– Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
 
– És akkor a költő megírta Szundi két apródja című verset.
 
– Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
 
– Az éhen halt sereg kitakarodott az országból.
 
– A harangvirág a bimbambuszok családjába tartozik.
 
– A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.
 
– Shakespeare víg nőkkel élt Windsorban és tévedésből vígjátékokat írt.
 
– Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
 
– Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábat.
 
– A zsidó egyházi zene legismertebb tekintélye Palesztina volt.
 
– Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
 
– Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.”