Tíz – tiszta víz…

 Köszönöm Lustanyú, bizony nagy szerencsénk van, hogy Manó ilyen kis boldogságbomba, sokat könnyít az életünkön a nevetésével, szeretetével.

Mostanában úgy kezdi a reggelt, hogy felmászik az ágyunkba, és jól bevackolja magát mellém, odabújik, piszézik, átölel és beszélgetni akar. Ez arról szól, hogy gyorsan előadja a repertoárt. Elsorolja a számokat, a napokat, az ábc-t, majd a mondókákat. Azaz a maga módján, mindennek a kezdőbetűjét, vagy amit nem tud kiejteni, annak a hasonlóhangját, és közben várja, hogy mondjam én is utána a helyes, teljes szót. Hogy hányszázezredszer? Nem számít. Újra és újra, mert ő szereti. És még a hangsúly sem mindegy, mindennek úgy kell lennie, ahogy. Sőt, nem tűr semmiféle lazaságot, nehogymá közben anya tévére nézzen, vagy ilyesmi, visszafordítja a fejem a helyes irányba, és kis szemével odaszögezi a pillantásomat. Néha cselként bevetem az új mondókákat, ritka, ami elsőre tetszik, de a makacsságát talán tőlem örökölte, ezért nem hagyom magam. És van amit  megszeret, de nagyon kevés, amit ő is megpróbálna utánam mondani, viszont a mozgásokat jól köti, és mutatja, hogy mi jön, én meg mondjam, mert úgy a jó. 🙂 és mellé kapok nagy szoros öleléseket, világba cuppogott puszikat. Na jó, most hétvégén, kétszer is megelepett kézrepuszival! és hozzá nagyon huncutul vigyorgott. Huncutságba sincs hiány. Családom mondja, hogy rossz, én meg sokat hagyok rá, és elkényeztetem. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy igazuk van, de ők meg azt nem akarják megérteni, hogy a “rosszalkodás” is a fejlődéshez tartozik. Mert minden más gyerek is felmászik a bútorokra, hogy elérje, amit szeretne, hogy beveti a kedvességet, vagy a hisztit, ha manipulálni akar. Szerintem ezek természetes dolgok és én örülök nekik, csak akkor szólok rá, ha kissé veszélyes vállalkozásba fog, bár olyankor is inkább csak készenlétbe vágom magam, hogy segíthessek, hadd próbálja a határait, feszegesse a korlátokat.  A hisztit, azt nem szeretem. Komolyan rászólok, hogy hagyja abba, mert fölösleges, nem hatnak meg a kipréselt krokikönnyek sem.

Mondjuk azért fura, mert van amikor hallgat rám, és van, amikor meg sem hallja(- az alkalmi süketségét istenbizony nem tőlem tanulja 🙂 ). Például, ez a wc-re üldögélés dolog, mellettem sokkal töményebb hisztit vált ki, mint pl a bátyjánál. Ott nagyobb a csönd, mondjuk, az eredmény ugyanúgy semmi( még). A hajmosás is “balhézós” bár azért csökken az intenzitása, sőt, már néha sikerül félig megszárítani is utána, persze “szigorú” bohóckodások mellett.

És van, hogy a séták is jóízűek. Csak az a cipőhúzás ne lenne előtte. Mert hiába telnek az évek, a cipőket nem sikerül megkedveltetni vele, mint ahogy a leveseket sem és a rajzolást, gyurmázást sem (nagy bánatomra).

Mindennek ellenére mostanában kissé mosogatórongy állagú lettem. Kedvesnek megint visszatértek a rémálmai, hogy elhagyom. Ilyenkor, nagyon kell őt szeretni. És nehéz nem elmondani neki, hogy kicsim, veled van a baj…De tegnap előre léptünk kicsit, sikerült neki kimondani a bajok forrását, rám csak annyi hárult, hogy jól, van, na, hát nem haragszom, mindenki követ el hibákat, ez így van rendjén, ne szapuld már magad. Ami volt volt, nem szándékosan, de figyelmetlenül …Nem az a baj, hogy ilyet nem szabad, hanem, hogy így nem. Mert a komoly dolgokat nem lehet félvállról venni. Amit nem tudsz, annak utána kell járni,  nem szégyen kérdezni, sőt kötelező… A baj az, hogy a következmények az egész családot érintik, és pont a legérzékenyebb területen. Ezt tudja ő is, és nagyon bántja. Hozná helyre- hisz fontos lenne, de még nem tudja hogyan. Én meg úgy segítenék, csak én se tudom hogyan. A meló csak igéret, sőt, már több igéret, de erre még nem vehetek kenyert, ugye.

Na, nem kell ide rébusz, Kedves nem csalt, nem hazudott. Csak jóhiszeműen azt hitte, hogy a galambok maguktól sűlnek, vagy valami ilyesmi. És most komoly anyagi vonzata van a nem tisztázott helyzetnek. Mondtam, hogy ez hogy hiányzott???
Hogy én már hetek óta ezt számolgatom…hogy csak nem mondtam, mert nem akartam, hogy úgy érezze, hibáztatom, meg az ugye megmondtam, nem hallgattál rám dumát sose szerettem.

(pedig magamban, jajjj, de felrobbantam volna, mert a fennébe is!)

Na sebaj, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a béka megissza….