Bee happy!

 Motyi után szabadon, csupa élvezet, ha az ember lánya ráveszi magát hogy szembenézzen a gondokkal dokikkal.

Minimum egy Csendes Don és háromnapi hidegélelem magunkkal vitele fokozottan ajánlott. Sőt, előtte nem árt elvégezni egy joga tanfolyamot, ahol megtanuljuk a kellemetlenségek nyugodt lélekkel elfogadását. 

Kis barátnőmmel már egy ideje járjuk köreinket, neki nagyobb, nekem kisebb bajom lévén,  egymást támogatva eldöntöttük, rendbe tesszük, utánajárunk, meg szűretünk és ilyenek. Már ahogy azt kell. Csakhogy! Míg a szűréses dolgok lassan, de mennek a maguk útján, viszont ahol gond van, na  aztán ott marad is.

Lásd: első kőr– panaszfelvétel után gyógyszerírás. (-beszed-nem hat)

Második kőr- doki hitetlenkedik, de elküldi 3 vizsgálatra, és újabb gyógyszer.

harmadik kőr- minden lelet negatív, hurrá mondja a doki, csak kis barátnőm okvetetlenkedik, hogy, jaaajj de hiszen minden ugyanúgy van, sőt azóta még plusszban ez+az. Röviden : fáj. “Nem baj, akkor szedje a gyógyszert emelt adagban”.-  Azt, amitől még rosszabbul vagyok ??? ámul kerekedett szemmel  barátnőm, -“Azt, azt és jöjjön vissza, március végén, igaz akkor majd a kollegám lesz itt, én már nem”.

Nnna, fejtsem ki?– ugye, szükségtelen…

De azért vannak elhivatottak is.
Pölö én beestem egy előtte általam ismeretlen nőgyógyászhoz. (enyém külföldön). Kedves idős bácsi, teszi a dolgát, ugye, amit kell, óvatósan és folyton tájékoztatva, meg beszélgetve. Mire már menni készülnék, dolgunk végezve, rám szól, hogy írtam magának egy beutalót, kértem egy teljes labort mert kissé sápadtnak találtam. Én bámulok rá értetlenül, velem még ilyen sose volt, hogy ilyen helyen azt figyelnék, hogy sápadt vagyok-e( titokban már ijedeztem, hogy jajj, biztos valami más miatt). De nem, ő komolyan mondja, hogy az esetleges vérszegénységet komolyan kell venni.

Mielőtt huncut mosolyok játszanának ajkaitok környékén, közlöm, nem vagyok terhes!!!!(mondjuk, nem is ez volt a kérdés)

Sőt, azóta kiderült, hogy vérszegény se. Kis kilengést csak a lymphocytáim mutatnak, túlszaporodtak vagy mi 🙂 , de ezt még nem tudom, hogy jelent-e valamit, majd jövő héten kiderül :-), bár még ma utána nézek, mi is ez :-).

De azért tök jó érzés, ha figyelnek az emberre. Nem??? 

Sőt, a történethez az is hozzátartozik, hogy Kedves, ezt az elküldős sztoryt meghallva jobban megijedt, mint én, és ő ment el a leletemért (- csak halkan mondom, ilyen még sose volt! )

Tehát minden jó- ha meg nem, keresni kell igazi orvost. Mert elvétve ugyan, de van ilyen is :-))).

Jajj, jut eszembe! Tegnap olvastam egy kis cikket, tuti, hogy jön a tavasz, nézzétek:

 
“Megérkezett az első gólya
Megérkezett Magyarországra az első
gólya a Veszprém megyei Tüskevár településre – tudtuk meg Lendvai
Csabától, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
munkatársától. Ez a példány a szakértő szerint azért tért vissza ilyen
hamar, mert vélhetően nem Afrikából indult el, hanem valamelyik
dél-európai országból. A költöző madár afrikai társainak érkezése
március második felére várható.”

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

“Minden
egyes út, csak egy a millióból. Mindig észben kell tartanod,:egy
ösvény, csupán egy ösvény, ha úgy érzed , nem szabad rálépned, akkor
semmilyen körülmények között sem szabad ott haladnod. Hogy ezt ilyen
világosan lásd, fegyelmezetten kell élned. Csak akkor jössz rá, hogy
minden út, csupán egy út és semmi kár nem származik sem rád nézve, sem
másokra,ha a szíved parancsára otthagyod ezt az ösvényt .A szándékodnak
azonban-hogy a választott utat járod, vagy letérsz róla-félelemtől és
ambíciótól mentesnek kell lennie. Figyelmeztetlek: minden utat alaposan
vizsgálj meg. Próbáld ki annyiszor, ahányszor fontosnak tartod. És
akkor tegyél fel magadnak, de kizárólag csak önmagadnak egy
kérdést…..Van ennek az útnak szíve? Ha igen, akkor az út jó,ha nem
akkor haszontalan. Ha a te utad a szeretet, a cél nem érdekes, a
folyamatnak lesz szíve.

Az úton önmagadat kell adnod. A világon
a legnehezebb dolog olyannak lenni, amilyenek nem vagyunk. Ahhoz, hogy
el tudjunk kalandozni önmagunktól, egyre közelebb és közelebb kell
kerülnünk ahhoz a valakihez, akik valójában vagyunk. Ez nem nehéz,
látni fogod. A legkönnyebb dolog önmagunkat adni. Sokkal nehezebb azzá
lenni, amit mások várnak el tőlünk. Ne hagyd, hogy ilyen helyzetbe
kényszerülj. Találd meg önmagad, azt, aki vagy, és légy, aki vagy!
Akkor egyszerűen csak létezned kell. Akkor másra fordíthatod mindazt az
energiát, amit abba öltél, hogy * fenntartsd a látszatot*.Többé nem
lesz látszat, amit fenn kell tartanod. Sem szerep, melyet el kell
játszanod. Jelentsd ki:-* Íme , itt vagyok. Fogadjatok el olyannak,
amilyen vagyok, minden hibámmal és gyarlóságommal együtt. S ha ez nem
megy, hagyjatok létezni*.”

                                                                                                             
(Leo.F.Buscaglia)

 Ma olyan szikrázóan süt a nap. A maradék hó felerősíti. Hideg van, pedig várnánk már a tavasz melegét. Azt hiszem itt az idő, varázsolnunk kell. Egy meleg, elfogadó szép világot, ahova nem kellenek még szavak sem. Talán ez az érzés vitte kezem, hogy rátaláljak erre a kis csodára, amit eddig nem ismertem. Lehet, hogy közöttetek, kedves barátaim, olvasóim,
is akad hozzám hasonló, hát gondoltam megosztom veletek, mert szerintem csodaszép. Fogadjátok nyitott szívvel
. Mert szeretni csak így szabad.

 Már
leírtam és átírtam. 🙂 . Aztán gondoltam törlöm, de eszembe jutott,
hogy olyan könnyen elfelejtjük a jó dolgokat, és őrizgetjük a
rosszakat, hogy talán mégis kellene emléket állítani, megőrizni az
ilyen napokat.

Mert
szépek, és erőt adnak, akkor is, ha pont sántít valami, vagy pont
nagyon dühös vagyok, mert van ám olyan is, hogy jól kihoz a sodromból. Aztán van, hogy én is őt. De így vagyunk egy egész. A harcainkkal és a békéinkkel.

Aznap
nagy békességgel kezdődött a reggel. Én feltettem a kávét, míg ő a
begyújtással szöszmötölt. Majd konyhakésszé depiláltam a
csirkealkatrészeket. Aztán ő
kikészítette a kávét, és jól megittuk, majd, amíg én Manót naprakésszé
varázsoltam, addig ő füszeressé simogatta a pipiket, elhelyezve fólia
alá, hogy itthonmaradóknak ne okozzon túl nagy gondot, így is a köret az ő feladatukká vált.

Miután
magunkat jól megnyugtattuk, hogy csudaügyesen elrendeztük a dolgokat,
hát nekivágtunk az útnak. Kedves nagyon jókedvében volt, ontotta a
poénokat, jókat nevetgéltünk -meg ne kérdezze senki, hogy konkrétan
min?, úgyse tudnánk, inkább csak úgy, egyik szó hozta  a másikat. Én
nagyokat bámultam kifele, lám! de csodás, a télnek-hó nélkül is mennyi
színe van! Másak a fák szürkéi,
barnái, az ághegyek vörösei, vagy a bokrok zöldjei, sárgái, mint amit a
pazar ősz fest elénk, kissé halványabbak, pasztelesebbek, inkább színes
ceruzarajzokra emlékeztetnek, mint festményre, de csodás hangulatuk van
így is.

Az út sík táj mellet fut, van hely legeltetni a szemünket. Kedves útmenti dolgokról mesél, mutatja: látod, ezt itt mi csináltuk, meg ezt is, meséli az akkor történt vicces dolgokat. Figyelj csak mondja, itt mindjárt nemsokára lesz egy szép fatorony.

Kakasdon
vagyunk. A torony önmagában is szép, én nagyon szeretem a természetes
építőanyagokat, de a hely szelleme, történelme is megéri az
odafigyelést. Hisz memento ez a torony, meg mellette a másik, azt hiszem, az idetelepítettek
építették. Anno, elég régen,   itt néhány nap alatt egy falunyi embernek
mondták, hogy kézimotyót hozzatok csak, és mi viszünk…Aztán máshol
szintén ugyanazok a szavak hangzottak el…És így kicserélték a népet.
Mint mi a vitrinben a megunt nippeket. Kemény helyzet lehetett ezt megélni, azoknak is akik mentek, azoknak is akik jöttek.

De mi már megyünk is tovább,- látod azt ott ? kérdi Kedves, Naná hogy látom -ahogy karcsún, játékosan ágaskodik a szélerőmű. “Azt hiszem ez volt az első amit állítottak, tudod, az XY, ezt csak úgy kisérletképpen, igaz utána még sok harcuk volt, hogy engedélyezzenek újabbakat. “
Nem is nagyon értem, miért nem állítanak sok ilyet- mondom én, aki nem
igazán értek az ilyenekhez, de valahogy sokkal barátságosabbnak tünik,
mint mondjuk Paks. Hihi, azt is mindjárt látni fogod, mondja Kedves és
valóban, nemsokára feltűnik az erőmű egy kis csücske. Nem messze tőle
villanyoszloperdő. Megy az energia, szükség van rá. Az itt lakók
olcsóbban kapják az áramot, mondja Kedves, Attól még nem hiszem, hogy
ide szeretnék költözni, mondom én, bár tudom, hogy butaság, ha muszáj
lenne költözni, akkor úgysincs választás, ha meg baj van, akkor
mindegy.

Kanyargósabb
már az út, lassan emelkedik, kapaszkodik felfele, csalóka a szem, néha
olyannak tűnik, mintha egyenesen, merdeken felfele az égbe menne. 🙂 .
Persze, hogy szó sincs erről. Csak a látszat olyan. Aztán a táj már hullámzik körülöttünk, dombocskák nőnek hegyekké.

 Következő
város Pécs. Az út elvisz mellőle is,nagy sajnálatomra.  Pedig jajj, de
megnézném dómját, dzsámijait, szobrait, tereit. Közben mosolygok az orrom
alatt: mit szólna az uram, ha mondanám, hogy talán kéne legyen itt egy
kerítés, meg hozhattunk volna magunkkal mi is lakatot…(az a baj, hogy
nem vagyok benne biztos, így meg olyan bután hangzik). Rám pislog, és
visszamosolyog, aztán, talán a hely ősi neve iránti tiszteletből,
rágyújt.

Szigetvár.
A benzinkút, ahova igyekeztünk, már a határban ránkköszön. Nekem
pihenő- Kedvesnek munka. Előbb  azért kicsi hógolyót gyúrunk,
megdobáljuk egymást a félreeső parkolóban. Nem sokat játszunk,mert
metsző szél fagyassza arcunkra a mosolyt. Bemegyünk  köszönni,
jövetelünk célját előadni. Én jót kávézok, míg Kedves kint méreget. Nem
vaklárma, valóban javításra szorul az aknafedő és környezete. Már csak
le kell gyártatni a cserének valót, aztán jönnek, hozzák is. Majd jövő
héten.

Most papírok kitöltése, és kész, ennyi volt, mehetünk is.

Kicsit
belopakodunk a városba,” kis város ez”, mondja az emberem, tudom, ezek
után nem lenne ildomos  sokat húzni az időt. Fura épület kelti fel a
figyelmemet.

Mi lehet ez??? és ki csinálta??? Itthon utánanézek, és
igen, nem véletlenül kapott el hasonló érzés, mint régen Siófokon,
bizony Makovecz Imre  szárnyaló fantáziáját dícséri ez is, csak az a
kár, hogy olyan kis szűk utcába szorult, fényképezni se lehet jól, csak
szemmel, szívbe.Kéne elé egy tágas szép tér… Rövid kis forgolódás
után elhagyni készülünk a várost, Kaposvár fele  folytatnánk utunkat,
mert arra Kedves szerint szebb a környék, amikor egy park kelti fel
figyelmünket.

Török-magyar barátság park. Hogy mik vannak???

Kaposvár
fele valóban szép helyen vezet az út, dombok, völgyek, zeg-zugok,
szinte megtáncoltatják a tekintetet. Aztán Kedves tud egy helyet, ahol
jól főznek,. Ennyi nekünk is jár magyarázza, hogy el ne kezdhessek
tiltakozni. Pedig csöndbe vagyok. Évek hosszú során megtanultam, van,
amikor érdemes hallgatni, elfogadni amit a társunk adni akar.  Nem
választunk a legszerencsésebben, vagy csak a szakács csele, de a
lényeg, vén marhát kapnak a vén marhák. Jól elnevetgélünk, hogy jajj,
de úri jó dolgunk van, bezzeg tavaly, de nagy bajban lettünk volna, fog
nélkül . Aztán újra autóba be, Kedves izeg-mozog, valamit nagyon
mutatni akar, ilyet még nem is láttál soha, mondogatja.

 És
gyönyörű erre is táj, látunk sok-sok őzet,  nézd! mutatja Kedves, most
csap le! de sasnak kedve támadt játszani, úgy tesz, mintha mi lennénk a
célpont, amit persze Kedves nem is hagy szó nélkül, jót nevetünk. Aztán
megvárjuk amíg a fácán valami páratlan méltósággal, tőlünk egyáltalán
nem zavartatva magát átsétál előttünk. Végül is az ő világába mi
vagyunk a betolakodók talán. Nemsokára meglessük távolról a Balaton
zöldellő vizét(-jegét? ) És Kedves még izgatottabb, itt kéne
lennie…nem jó helyen jöttem volna? …az kizárt, erre kell jönni,
mondogatja, csak úgy magának.

És
lááám megvan!!! a dombocska mögül felbukkan a kőrőshegyi völgyhíd.

 Majdnem 2 km hosszú.  Messziről szép, ahogy a pillérekre támaszkodva
átível a két domb között. Ha végigmegy rajta az ember nem is érzi olyan
különlegesnek. Próbálok kilesni oldalt, hol a völgy?  Ezért Kedves tesz
egy kis vargabetűt, hogy lemehessünk az aljához.
 “-Látod mekkora??? ” Nézem a csupasz betonpilléreket, próbálom kiszámolni, mennyire magas, hisz még hangyának se érzem magam.
– Monumentális, mondom halkan. (és 
közelről csúnya). Kedves áhítattal nézi, csillogó szemmel, ahogy a
kisgyerekek szokták. Mintha óriások országába tévedtünk volna.
-Nem emberléptékű, az biztos.( Lily
-rád gondolok, ha látnál, talán kinevetnél, hogy én egy” kis” 88 m
magas hídacskától nem érzem jól magam.)
 Párom  szűkült szemmel néz: -Neked nem
is tetszik! -Dehogynem, csak sokkolt ! -sietek a válasszal, hisz tudom,
hogy milyen rossz, mikor a neked tetsző látványt, mint ékszerdobozt
nyújtod át a számodra fontos embernek, ő meg a száját húzza.
Elbeszélgetünk, hogy hűű de magas, meg  hogy szerinte Európa egyik
legnagyobb völgyhídja, én agyalgatok, miért van a  férfiakban ez a
legnagyobb-ragaszkodás???Aztán terelődik a beszélgetés vissza az
emberekre, barátainkra, kollégáira. Közben nézzük, hogy erre mennyire
szépen rendben vannak tartva az udvarok, földek…
Székesfehérvár mellé érve, mondja, hogy
hívjalak fel, kedves ottlakó barátnő. 🙂 Szomorúan veszem tudomásul,
hogy a számod nincs benne a nálam lévő telefonban, ugyanis a másik
kártyán maradt. Bosszankodom kicsit, de vigasztal a gondolat, hogy ki
tudja, talán pihensz pont, és zavarnálak. :-).( Azért gondolatban
küldtünk egy ölelést.) Valahogy innen kezdve a blogos barátokról,
ismerőseimről beszélgetünk. Mesélek neki rólatok, rólunk. Hogy
igyekszünk símogatni, támogatni egymást, hogy könnyebbek legyenek a
keresztek. Meg, hogy ahány élet annyi nehézség, vannak példamutató
helytállások, megdöbbentő fejlődések, át és túlélések.
Neki egy kicsit olyan fura, hogy így
ablakot nyitunk az életünkre, ahova bárki csak úgy bekukucskál, de
érti, hogy felér egy jó terápiával időnként. És ripsz-ropsz már haza is
értünk.
    
Gazdagabban sokkal, mint mikor elindultunk.

 Vicces! Minap körbejártuk a fél országot( na jó, csak majdnem ) és kerestük a havat. A Mecsekben volt a fák tövén egy kevés mutatóban, és Szigetváron is hajnalban esett egy kevés, csak úgy értünk, ha már vendég, ugyebár :-). Tehát alig két hógolyónyit találtunk, hogy kicsit jelképesen megdobálhassuk egymást, ma meg itthon szakad. Manó nagy lelkesen lépkedett a csizmácskáival, fel-fel lesve élvezte a csodát és nagy nehezen, de kimondta, hogy hópihe! Tehát dupla csoda. Most, 11 év után először tetszett neki a tél, a hó, és van egy új szavunk. :-). Ha így folytatja, már ami a havazást illeti, majd holnap talán kipróbáljuk a szánkózást és a hógolyózást is 🙂. Hátha már az is tetszik.

És talán holnap akad annyi időm, hogy elmeséljem az utunkat is.

Addig is mindenkinek szép estét!

Egy kis+ versike Nemes Nagy Ágnestől:

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető !

” -Hervad a rózsád”- tette szóvá Kedves a hét közepe táján.
  -Sajnos, igen, ez a dolga, nem viríthat örökké, így levágva, vízbe téve. -válaszoltam.

A rózsa vörös, hosszú szálú, és valóban hervad már. Tőle kaptam, kissé engesztelés íze volt, de attól még szép. Szeretem a virágot, nem is kapok túl gyakran, becsülöm, amennyire lehet. Igaz, nem rajongok az ilyen túltenyésztett illattalanokért, de ember lánya nem mondhatja ezt ki hangosan, különben is mögötte lévő szándék szebbé teszi. Hálátlan dög vagyok, nemhogy értékelném…Pedig de, a szándékot, a gondolatot nagyon tisztelem, örülök is neki. Csakhogy én jobban szeretem a rózsát, ha a szárán illatozik, kint a szabadban, akkor, mikor itt az ideje. És meglepinek én jobban örülök egyetlen letépett pitypangnak, vagy borostyánlevélnek, piros bogyós ágacskának. Na, mindegy, ő ezt nem érti, vagy azt hiszi, az túl snassz, ha már nagyritkán eszébe jut ilyen, akkor bizony bemegy az első virágboltba.

Beszélgetünk, szóba hozza, hogy hétvége, és Valentin, és menni kéne valahova. Mondjuk a Vajdahunyad váránál olyan régen volt mikor együtt sétáltunk(vagy dolgoztunk), meg ott az állatkert is, idén menni kéne. Vagy mondjuk most hétvégén! -rukkol elő megint a jószándékkal  ( ajándéknak készül ez).
Bólogatok mosolyogva, persze, nagyon jó, közben azt számolom, hogy jajj, dehogy, nem most kéne, nagyon nem kéne, viszont mostanában a Kedves szeme körül is több a ránc, nekem is redőben áll a homlokom napok óta. Mozdulni kell – együtt, egymásért, mindannyiunkért, kicsit ki, kicsit el, messzebb a mókuskerekünktől, csak hogy el ne felejtsük a mindennapok egyre keseredő taposómalmában, hogy Emberek vagyunk, Nő és Férfi, meghogy örömre születtünk. Mert ki kell szellőztetni a gondjainkat néha. Felrázni a lelkünket, mint pihepárnát, hogy felfrissüljön, levegővel, üdeséggel teljen. Hogy aki rá teszi utána a fejét, azt ne kiálló tolltokok szurkálják, hanem a belesüppedés, átölelés élményét kaphassa.    –Menjünk, mondom ki mosolyogva, kissé félrefordulva, hogy észre ne vegye a szemem rebbenését, amit az átcikázó gondolatok okoztak.

-Aztán tüntettek-vagy ellentüntettek?- kérdez bele incselkedve pimasz kamaszlányunk, amint meghallja tervünket, hogy hétvége és Hősök tere, kötözködő vigyorral az orra hegyén.
Tágra nyílt szemmel nézünk rá: – Mi van???- hiába na, az ősök(mármint mi) nem képesek figyelni a világ dolgaira, segíteni kell nekik
– hát izé, neonácik, meg az ellenzők,- na, jó csak vicceltem, tudom, hogy ti nem.
Hát nem!-mondjuk szinte egyszerre, és abba is hagyjuk a beszélgetést, jön az ettél – nem ettél rutinkérdés, a szavak, amik csak terelnek, nem közvetítenek. Nem szeretünk politikáról, vagy ehhez kapcsolódó dolgokról beszélni. Mostanában még annyira sem mint eddig. Forrongó üst ez, akármerre, akárhogyan borul, nem ússzuk meg fájdalom nélkül. Minek hát még rontani…

Aztán telik nap-nap után, ki-ki a saját dolgával, gondjával, ő reggel megy, este jön, néhány szó, és kezdődhet megint minden ugyanúgy.    
Pénteken csörög a telefonom: Kedves hív!
“-Mi a programod szombatra? “-kissé színpadias tőle így a kérdés, biztos van mellette valaki, mosolygok magamban, már mozdul bennem a kisgonosz, hogy elmondjam, hogy Etiópia élelmezésügyi miniszterét várom válságtanácskozásra, de időben befogom a szám, alig nyitva rajta, fogaim között súgom:
– Naná, hogy semmi .
-Akkor mit szólnál, ha velem jönnél Szigetvárra? Hallom, ahogy elégedetten mosolyog, látni vélem, hogy kissé kihúzza magát és hátradől.
– REMEK! vigyorgom én is bele a telefonba, hisz sejtem, ez olyan kellemeset a hasznossal húzás. Mint ahogy az is. Mert ugye, hogy nézne ki, ha azt mondaná, szombaton dolgozom, nem tudom mikor jövök, de így, hogy magával visz, ez már majdnem kirándulás. Én nem bánom, sőt most nagyon örülök, hogy így alakul. Nincs fölösleges kiadás, hisz céges út, közben enyém az utazás élménye, amit nagyon szeretek, ott a lehetőség, hogy ketten legyünk, felnőtt emberekként nyugodtan beszélgessünk, nem kell mindig szülőset játszani. Kedves is boldog, hisz teszi a dolgát, mi az a pár perc, amíg felméri a munkát, lefényképezi a helyszínt, kitölti a papírokat, és ugye, asszony se panaszkodhat. (Remélem azért ő is élvezi ezeket az utakat, különben nem hívna)

Tehát Valentinnapi munkafelméréses kirándulás!

Nem rossz dolog ám! -én jobban örülök neki, mint egy lufikának, vagy valami muszájvirágnak.( Folyt. köv.)

 Túrmezei Erzsébet: A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

 Hallotatok már az eRepublikról? Ez egy ingyenes internetes többszereplős stratégiai játék. A játékról cikk jelent meg az indexen:

http://index.hu/tech/net/2009/02/09/segitseg_az_eromano k_elfoglaltak_emagyarorszagot_/

A szabályokról bővebben magyar nyelven itt olvashattok:

http://erepublikhu.info/

A játék állása szerint jelenleg eMagyarország keleti része Budapesttel együtt eRomániához tartozik. Aki szeretne részt venni a játékban a következő oldalon regisztrálhat:

http://www.erepublik.com/en

A játékhoz szükséges minimális angol nyelvtudás, de a magyar nyelvű info oldal segítségével is lehet boldogulni.

Manóm fogócskázni óhajt, oké, mozdulok, évezredek fáradtsága költözik izmaimba, fáj szinte a mosoly is.
De nincs mese, jön a kukucs és a jaaajajjj, kinnt kisüt a nap.

Szünetet tartunk, elfáradt a kis zsarnok, kéri a meséjét. Ilyenkor szoktam én is cigiszünetet tartani. Most csak szünet (hiányzik ám piszkosul), billentyűket nyomogatok, hogy legyen elfoglaltsága az ujjaimnak. És csak nyomogatok, kattintgatok, naná, hogy ilyenkor minden másképp működik, elsőre semmi nem jön össze, kezdődik
előről, levél elszáll, méghogy az írás megmarad, naná, volt ez igaz régen, most csak úgy huss, mintha nem is lett volna, keresek valamit, mai fontos lenne,és persze, hogy félregépelek, és egyszercsak egy ismeretlen oldalon találom magam. Itt egy video,
pont nekem.

Vagy neked is?