Egyezkedések

” -Hervad a rózsád”- tette szóvá Kedves a hét közepe táján.
  -Sajnos, igen, ez a dolga, nem viríthat örökké, így levágva, vízbe téve. -válaszoltam.

A rózsa vörös, hosszú szálú, és valóban hervad már. Tőle kaptam, kissé engesztelés íze volt, de attól még szép. Szeretem a virágot, nem is kapok túl gyakran, becsülöm, amennyire lehet. Igaz, nem rajongok az ilyen túltenyésztett illattalanokért, de ember lánya nem mondhatja ezt ki hangosan, különben is mögötte lévő szándék szebbé teszi. Hálátlan dög vagyok, nemhogy értékelném…Pedig de, a szándékot, a gondolatot nagyon tisztelem, örülök is neki. Csakhogy én jobban szeretem a rózsát, ha a szárán illatozik, kint a szabadban, akkor, mikor itt az ideje. És meglepinek én jobban örülök egyetlen letépett pitypangnak, vagy borostyánlevélnek, piros bogyós ágacskának. Na, mindegy, ő ezt nem érti, vagy azt hiszi, az túl snassz, ha már nagyritkán eszébe jut ilyen, akkor bizony bemegy az első virágboltba.

Beszélgetünk, szóba hozza, hogy hétvége, és Valentin, és menni kéne valahova. Mondjuk a Vajdahunyad váránál olyan régen volt mikor együtt sétáltunk(vagy dolgoztunk), meg ott az állatkert is, idén menni kéne. Vagy mondjuk most hétvégén! -rukkol elő megint a jószándékkal  ( ajándéknak készül ez).
Bólogatok mosolyogva, persze, nagyon jó, közben azt számolom, hogy jajj, dehogy, nem most kéne, nagyon nem kéne, viszont mostanában a Kedves szeme körül is több a ránc, nekem is redőben áll a homlokom napok óta. Mozdulni kell – együtt, egymásért, mindannyiunkért, kicsit ki, kicsit el, messzebb a mókuskerekünktől, csak hogy el ne felejtsük a mindennapok egyre keseredő taposómalmában, hogy Emberek vagyunk, Nő és Férfi, meghogy örömre születtünk. Mert ki kell szellőztetni a gondjainkat néha. Felrázni a lelkünket, mint pihepárnát, hogy felfrissüljön, levegővel, üdeséggel teljen. Hogy aki rá teszi utána a fejét, azt ne kiálló tolltokok szurkálják, hanem a belesüppedés, átölelés élményét kaphassa.    –Menjünk, mondom ki mosolyogva, kissé félrefordulva, hogy észre ne vegye a szemem rebbenését, amit az átcikázó gondolatok okoztak.

-Aztán tüntettek-vagy ellentüntettek?- kérdez bele incselkedve pimasz kamaszlányunk, amint meghallja tervünket, hogy hétvége és Hősök tere, kötözködő vigyorral az orra hegyén.
Tágra nyílt szemmel nézünk rá: – Mi van???- hiába na, az ősök(mármint mi) nem képesek figyelni a világ dolgaira, segíteni kell nekik
– hát izé, neonácik, meg az ellenzők,- na, jó csak vicceltem, tudom, hogy ti nem.
Hát nem!-mondjuk szinte egyszerre, és abba is hagyjuk a beszélgetést, jön az ettél – nem ettél rutinkérdés, a szavak, amik csak terelnek, nem közvetítenek. Nem szeretünk politikáról, vagy ehhez kapcsolódó dolgokról beszélni. Mostanában még annyira sem mint eddig. Forrongó üst ez, akármerre, akárhogyan borul, nem ússzuk meg fájdalom nélkül. Minek hát még rontani…

Aztán telik nap-nap után, ki-ki a saját dolgával, gondjával, ő reggel megy, este jön, néhány szó, és kezdődhet megint minden ugyanúgy.    
Pénteken csörög a telefonom: Kedves hív!
“-Mi a programod szombatra? “-kissé színpadias tőle így a kérdés, biztos van mellette valaki, mosolygok magamban, már mozdul bennem a kisgonosz, hogy elmondjam, hogy Etiópia élelmezésügyi miniszterét várom válságtanácskozásra, de időben befogom a szám, alig nyitva rajta, fogaim között súgom:
– Naná, hogy semmi .
-Akkor mit szólnál, ha velem jönnél Szigetvárra? Hallom, ahogy elégedetten mosolyog, látni vélem, hogy kissé kihúzza magát és hátradől.
– REMEK! vigyorgom én is bele a telefonba, hisz sejtem, ez olyan kellemeset a hasznossal húzás. Mint ahogy az is. Mert ugye, hogy nézne ki, ha azt mondaná, szombaton dolgozom, nem tudom mikor jövök, de így, hogy magával visz, ez már majdnem kirándulás. Én nem bánom, sőt most nagyon örülök, hogy így alakul. Nincs fölösleges kiadás, hisz céges út, közben enyém az utazás élménye, amit nagyon szeretek, ott a lehetőség, hogy ketten legyünk, felnőtt emberekként nyugodtan beszélgessünk, nem kell mindig szülőset játszani. Kedves is boldog, hisz teszi a dolgát, mi az a pár perc, amíg felméri a munkát, lefényképezi a helyszínt, kitölti a papírokat, és ugye, asszony se panaszkodhat. (Remélem azért ő is élvezi ezeket az utakat, különben nem hívna)

Tehát Valentinnapi munkafelméréses kirándulás!

Nem rossz dolog ám! -én jobban örülök neki, mint egy lufikának, vagy valami muszájvirágnak.( Folyt. köv.)