Wass Albert:
Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok..
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén integetnek a fák..
Volt egyszer egy csillag…fényes.. ragyogó,
Ezüst sugártól tündökölt az ég
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség…
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot…
De elvesztette.. s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott..
Aztán széthullott… ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog…
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot..
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot…
………………………………………………………………………
“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: