Gyulai Pál
VIRASZTVA.
Alugyál el, édes lyányom,
Enyhítsen meg édes álom,
Éjfél elmúlt, hajnal ébred,
Ne találjon ébren téged!
Hány sok éjjelt virrasztottunk,
Éjjel, nappal nem aludtunk,
Te az ágyban, én ágyadnál,
Hátha kissé elszunnyadnál?
Elszunnyadnál, meggyógyulnál,
Hervadozó szép virágszál,
S egy mosolygó, vidám reggel
Ébredeznél régi kedvvel.
Oh, virulj ki, virulj szépen,
Mint virág vén fa tövében,
Vén fa én csak addig éljek,
Mig árnyammal óva védlek.
Alugyál el, édes lyányom,
Álmod visszaadja álmom’,
Vidor hangod tűnt reményem’
Mosolygásod lelki fényem’.
LEVÉL KISLÁNYOMNAK, AKI NÉHA ROSSZAT ÁLMODIK
Tüntetnek értünk a hangyák, látod-e?
Mennek hosszú sorokban,
feketén, némán, elkeseredetten.
Értünk zümmögnek a méhek, hallod-e?
Odahagyják a mézet,
s lobognak, mint parányi zászlók
a kék levegőben.
Értünk nő a levél, értünk hull a lomb,
tudod-e?
Értünk raboskodik a vakond a mélyben,
hiszed-e?
Értünk esik az eső,
értünk süt a nap,
értünk, hogy éljünk!
Föl a fejjel hát, kicsi lányom,
mellettünk van mind, aki nőni akar,
hallgasd csak, hogy zúg az erdő,
hogy füttyögtet a rigó,
hogy folyik a folyó,
hogy forog a föld
jóval, rosszal megrakottan,
s lehet, hogy nem gondolnak ránk az emberek,
mert éppen esznek, isznak, alusznak,
de vonulnak a hangyák,
de szállnak a méhek,
ne félj!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: