Bee happy!

 ..szóval, a napok néha valami őrült rohanásba fognak-szóljatok már nekik, hogy lassítani kéne, már csak a nagy melegre való tekintettel. 

Egyik eseményből még fel sem ocsúdok, és lám, már szélszárnyán , felhőszélén, napsugárcérnaszálán már ide sompolygott valami következő, de lehet, hogy holdfénycsónakon jött, kihasználva azt a néhány percet, mikor Álomföldjén jártam. És alig kezdek neki ennek-annak, már az idő elrohant, menni kell, rohanni, tekerni a következő helyszínre. De most ennek lassan vége. Még a mai nap és a holnapi, azután hajnalban anyósvárás és hopp, már meg is érkezett: a szabadságom. Amit szívesen ünnepeltem volna veletek, de ezt most ki kell hagynom, különben is, nem lehetek mindig ott, akkor rólam nem lehetne pletyizni :-)))). Kedves Márti és Bizonytalanság- remélem lesz alkalmam megismerni titeket, ülünk  mi még együtt egy asztalnál remélem. (Pad is jó) :-)))

Kedves többiek, barátaim. Szeretnék veletek jól elbeszélgetni erről-arról, és hallgatnék is (talán).

Kedves Hívatlanom, felhívlak holnap, oké?

szóval, csak azt szerettem volna mondani, hogy bocsika, kevés az időm, csak kívánni ugrottam ide:

 Ma kedd, tehát tegnap hétfő volt. : mélyenszántógondolat? nemde :-)))

Tegnap beszélgetek délben szomszédasszonnyal, mondom neki, (egy kis nosztalgiázós duma után) na, sebaj, majd lesz nekem is kutyám megint, csak még nincs itt az ideje. Meg hogy döbbenet, délben még a közvilágítást nem kapcsolják le??? nahááát!!!! – és lekapcsolták. Abban a pillanatban :-))) azt mondja szomszédasszony, kívánj, kívánj csak, te működsz!!! oké, oké, mondjuk, lottó 5-ös :-)nyeremény ( ? -nnna. ??? ja, hogy vegyek szelvényt, jóvannna…)

Szóval nekünk egy ideje nincs kutyink. Hiányzott, de valahogy még olyan eleven bennünk a Kumma, hogy nem törtük magunkat új kuttyszerzésre. 
Hagyni kell időt a gyásznak, ugye?
Csaaakhoogy az élet is nagy játékmester, hát még az ember barátnője. Az, az, a kisboszi. No, neki is nemrég múlt ki a mi kutyunk anyja, és ő nagyon akarta pótolni, lévén, hogy fiai is ellennének, ha van kivel mókázzanak napközben. (mondjuk egymással-nem? meg anyuékkal, barátokkal – minek ehhez állat? )

Tehát pótolta.

És a mienkét is.

Mától tehát van kutyánk.

Pincsiszerű apróság. (mindig is utáltam a pincsiket – most itt az idő, túl kell lépnem ezen is) 

Lánykutyám se volt soha.

Most van .

Egy tenyérnyi szőrcsomó okos, szomorú kis gombszemekkel.

Ilyesmi:

És nyávog is néha, amit a cicánk, SZőr Nyafi igencsak nem vesz jó néven. 

Amúgy kedves kis jószág. Manónak is tetszik. 🙂

Hogy mi a neve? Majd a család nevezze csak. Én igyekszem hűvösen elhatárolódni, és csak a forma kedvéért mondogatom, hogy gyere kis Görcs, itt a tejcsi, meg figyelj Csöpi, ez a szőnyeg a tied, erre feküdj, meg ne fázz, figyu, mutyi, leszel te még kutyi is. Na és egyéb ilyen hasonló okosságot. Csak, hogy tudja, én vagyok a SZigor maga. meg a Főnök 🙂

(csak szólok, ma megsütött a nap, tegnap szabad napos voltam)

pápá.

Csak megsúgom nektek, elkészültek a baracklekvárok, ott csücsülnek ügyesen, csinos kis üvegekben, egymáshoz simulva a polcon. Sőt, a paprikából lecsót is főztem be. Mármint télire. :-))) (Ha majd akkor jönnétek, veszek ám elő belőle, mert ezek nem olyan hétköznapi  eltett dolgok, hanem különlegesek). Csak elmesélem azoknak, akik nem tudhatják, hogy a múlt heti ajándéknapom úgy született, hogy Hívatlan eldöntötte, túl sok barack terem az ő fáján, és elhoz nekem egy adagot. Nem riasztotta a Máv, se az átszállás, sőt arra is futotta az erejéből, szeretetéből, hogy maga köré szervezett még néhány kedves barátot, akikkel eltervezték, hogy lecsót főzünk együtt, de azt nem tudhattuk, hogy a kánikula is aznap látogat el felénk :-))). Tehát így kezdődött.

Különleges ínyencségek ezek, mert benne van Hívatlan szíve és a ti szeretetetek is. A csütörtöki nap derűje, a barátságok máshoz nem hasonlítható íze, a másikkal törődés és adni akarás, az összefogás, a meglepetés :-). És akkor még ugye, nem említettem a napot, az esőt, a szelet, az anyaföld erejét, ami a fát táplálta.

És raktam hozzá én is ezt meg azt, sőt lánykám is segített, utána meg jó alaposan lezártam, fejtjőre állítva betakargattam őket, hogy finom melegben álmodhassák meg saját álmaikat. Hogy alkalomadtán továbbadhassák nekünk 🙂

A kép nem saját, úgy vettem kölcsön, csak az illusztráció kedvéért, mert mint mondtam, a telómról nem tudok mivel felrakni képet, mert valami madzag hiányzik :-)))).

Legyen nagyon szép hetetek!
Ne feledkezzetek meg arról, hogy a szép és a jó dolgok körülöttünk vannak, csupán egy karnyújtásnyira, vagy egy pillantásnyira, csak fel kell ismerjük és be kell fogadjuk őket.

“Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.”

   Mi emberek elég érdekesen vagyunk összerakva. Ugyanannyira kell nekünk a választott magány, mint a  társaság. Hiszen ismered te is az érzést, ha egy csodaszép helyen jársz, -egyedül- megéled a hely varázsát, bejárod utcáit, tereit, és többnyire a saját belső tévelyedéseid is helyrekerülnek, szépen belesimulnak lelkednek a harmóniájába. Aztán, amint rendbekerült a dolog, azonnal a  mai korunk gyermeke nyúl a telefonjáért, és hívja a neki kedvest, hogy tudod, ezt neked is látnod kell…Nem neked egyedül, hanem velem…pedig hiába ugyanaz az az utca , a másiknak soha nem lesz olyan fénye, de a késztetés mégis annyira erős, hogy megosszuk a másikkal az élményt, az eszmélést, a rádöbbenés helyét, mikéntjét. Persze nem baj ez így, csak valahogy mégsem átadható, vagy ha igen, akkor is csak részlegesen. Mert mindenki a saját szűrőjén át látja a világot és pont onnan, ahol épp van.

Elkanyarodtam. Arról szerettem volna írni, hogy milyen nehezen felszabaduló emberek vagyunk mi. Gúzsba kötnek minket belénk nevelt félelmek, jó modor és egyebek, életünk során beszerzett sérüléseinkből fakadó óvatoskodásaink. Félünk a szavaktól – amiket mi mondhatnánk ki, vagy amiket nekünk mondanak, félünk a kötöttségektől, a felelősségtől, a bizonytalantól és a biztostól, egy merő f-élő emberekként rohanunk bele a világba. Minél több a félelem, annál több a bevállalt, látszólag bátor tettünk. Mert önként, a saját akaratomból, a szabadság leple alatt bevállalhatom én az oroszlánt is. Az nem ugyanaz a tesóm cicájával, aki talán miattam ment világgá.Vagy a meggondolatlanul elhervasztott virággal, netán a hátán lebegő, túletetett aranyhallal. Lehetnek a vállalt feladatok a világ-(a többi ember) szemében a legnehezebb dolgok is , ha azt csak menekülésből vállaljuk, akkor szinte nem is érezzük a súlyát, és bármilyen dicsőséges is a megvalósítás, sajnos a győzelem íze szép lassan megkeseredik a szánkban. Saját kapott feladataink, amik a szűkebb és tágabb családunk, vagy a környezetünk, valahogy mindig magasabbak hegynek bizonyulnak. Ja, és akkor még nem is beszéltem az önmagammal folytatott vitáimról.

Ahogy harcolok, játszmázom, behunyom a szemem, vagy direkt, csúfondárosan újjal mutogatom: ott, látod, ott a hiba. (béna vagy, buta, alkalmatlan, neked úgyse sikerül…)

És lőn. A szavak beteljesítő ereje. Mennybe emel, vagy pokolra taszít, rajtunk múlik, hova rakjuk általa magunkat. Én jobb szeretek a kettő között. Emberként csetleni-botlani és remélni, hogy szemem megtartotta gyermeki tisztaságát és meglátja a valóban fontos dolgokat. A mindennapi élet szépségét, az elesett szenvedését, még ha csupán egy pillantásból csillan is vissza, vagy csupán a csönd jelzi, a dolgok valószerűtlenül egyszerű működését. Hogy tudjam a dolgom: adnom kell. Nem mert muszáj, mert ezt várják el, hanem, mert megtehetem. Mert van mit: önmagam, a figyelmem, a tapasztalatom. Tartozom . Minden jó szóért, mosolyért. És adnom kell mindenkinek aki szembe jön- aki rászorul, aki nem meri kérni sem.

És amint természetemmé válik az adás, úgy jön vissza hatványozódva. Mindig onnan, ahonnan nem várom, és újult erőt ad, hitet és energiát. 

És tennem kell a dolgom: fel kell vállalnom  kapott feladataimat, amikhez legkevésbé füllik is a fogam, mert csak azután lehetek igazán szabad. Ha már megtettük, azt ami kötelességünk, igazán, jó szívvel, utána a vállalt feladataink is könnyebbekké válnak, édesebbekké, mert végre nem valami helyett kényszercselekedtük, hanem igazán felelős emberként döntöttünk.

Ha meg csak menekülök, az eldugott babszemből égigérő paszuly lesz, ami a jövőm kilátását is eltakarja.

(Van még mesém, csak időm legyen: pl mit mire becsülünk )

 Kedves Péntekke játszótársam ajándékot adott nekem, én ezt illendően köszönöm. Hétvégén melengettem, tegnap még nem volt netem, most itt az idő, útjára engedem. 

Huncut kis játszótárs jó hosszú listát írt össze, és megtetézte kincskeresővel 🙂 tehát plusz egy kéretik .

 Játékszabályok:

1. Tedd ki a díjat a blogodra.
2. Linkeld ki azt, akitől kaptad.
3. Nevezz meg legalább 3 blogot.
4. Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról.
5. 🙂 Most vettem észre, hogy van még egy szabály, csak nem látszik, szóval, Neked eggyel több blogot kell megnevezned, mint nekem. Majd gyűlik szépen, mert mindig van még egy. Ha nem tudsz eggyel többet, keress. Aki keres, az kincseket talál.

Az meg szinte magától értetődő, hogy az általa jelöltek az én szívem csücskei is, de van még abban a csücsökben hely, nicsak:

Napfény

nappali álmok

Csipkék

Írásgyakorlatok,

Sicc

forgószellő

eliana

pipacs-gödör alja

röhögj magadon.

Ez a publikálás manó Műve! Én ugyanis csak piszkozatba mentettem, hogy amint időm adódik, majd linkelek ide, ahogy kell, és hasonlók, de őhuncutsága kikereste az előzményekből és lám, publikálta. :-))) Szerinte ez jó így .

Hát legyen. Linkek nélkül, kisbetűkkel. De szeretettel és kettőnktől 🙂

 Most jövök Péntekkétől- na, nemám élőben, csak blogilag. 🙂 Köszönöm nagyon szépen a továbbadhatót :-))) nagyon kedves!

Deee,
nem ez amit konkrétan írni akarok most. Illetve akartam volna tegnap,
meg előtte, de hát Magnoli tervez, szg meg …vagy sztrájkol vagy
foglalt. Isten bizony megigértem magamnak, hogy
amint nem fog nagyon hiányozni máshonnan az ára, azonnnyomban, abban a
minutumban beruházok egy saját ici-pici , kicsi ügyes saját gépecskére,
lapikára pl :-))).

Szóval: elkezdtem az új rend-szert. Kb tartom az időpontokat is. Hááát mit mondjak?  Manó nem is Manó lenne, ha ezt csak úgy sitty-sutty benyelné :-))) Tehát lázadozgat, de nem vészes, többnyire leszerelem, elterelem és bár nem erőltetem nagyon, de igyekszem minden nap kicsit komolyabban, hosszabban
a saját tervemet, akaratomat átvinni. Mondjuk ebben vannak ilyen
számára utálatos dolgok, mint fogmosás-áááá, hogy képzelem, hogy nem
csak bedugjuk, hanem még mozgatom is ezt az izét.Aztán mindenféle fura
katymaszok is jelentkeznek a tányérján, pedig ő aztán igencsak inti,
hogy nem kelll, nem ám inkább a kenyér kellene, és ez a budi dolog!
nahát, pedig haladunk, van, hogy a kedvemért ráül, de hogy nekem ez sose elég??? és alig marad olyan kis idő, amit csak úgy saját kedvére (pedig de, csak rövidebb)…

Szóval,
mostanában igyekszem szigorúbban venni a napirendünket-(aná, nekem se
tetszene, én is lázadnék ha más csak úgy elkezdené átrendezni az
életemet.)

Aztán
eljött a szerda, amikor amúgy is…Szóval, meleg, meg minden. És már
reggel óta mindenféle cécó, pedig ő csak a géphez szeretett volna ülni.
De bátyus már előbb ott volt, és naná, hogy nem adta át a helyét.
Közben meg, ugye, én nyaggattam ezzel-azzal – (a betűkirakót olyan
seperc alatt dobta össze, hogy csak tátott szájjal lestem- aztán
rámnézett komolyan-na most hagyj békén- nézéssel. ) Oké, mondom, nézd, csak, most  dévédézhetsz, berakom neked a mulánt, de csak az első részt. Manó bemegy, becsukja maga után az ajtót-mostanában ez a hepp, kizár minket, ha durci.

Én elkezdem bepakolni a mosógépet, mert ha írunk ezekről, ha nem, sajnos csinálni kell, magától nem tisztul ám semmi :-).
Amint bepakoltam és elindítottam már jövök is ki(kb 5 perc-vagy annyi
se) , na meglesem a durcikisasszonyt, mondom magamnak, de a szobában a
mulán a cicát szórakoztatja, csak nézem, szólongatom, Manó nincs!!!!
kirohanunk az udvarra, naná, hogy nyoma se-jajjj, a kapu(ami egyébként
nehezen nyílik), most tárva-nyitva: Manó világgá ment. Egyszál
pelusban, mezítláb…És már nem is láttuk, hogy hol van, már a sarkon túl, a barátnőm háza előtt bohóckodott az autóüvegen visszatükröződő önmagának.
Persze, mondanom sem kell, neki van egy nagyon rendes őrangyala,
szerintem, most is fogta ám a kezét, így megúsztuk baj nélkül a
lázadást. (azóta komolyabban lessük és zárjuk a kaput)
Aznap még párszor faképnél hagyott minket, és kiment szétnézni az
udvaron. (Ő, aki egyébként csak kézenfogva és nagy kérlelésekre
hajlandó kijönni a házból.) Szóval jól megijedtünk,de azért csak örül
az ember, ha normálisan rosszalkodik a gyermeke. :-)))

Aztán
írni szerettem volna arról, hogy néha olyan kis butaságokon csúsznak el
dolgok. Mondjuk van két ember(nanáhogy van több is, de most csak ez a
kettő) és az egyik már nem
szereti, ha mindig neki szól a másik ezért -azért. Illetve szeretnééé,
csak már nem olyan, már nincs kedve, mért
nyaggatják már megint őt és így tovább. De alapjáraton egy kedves
ember, jólnevelt, jó képet vág, és csak magában fortyogva, egyre
nagyobbakat nyelve teljesíti a kívánságokat. Közben meg elkezd morogni a másikra. Mert nem meri felvállani a konfliktust-(ami talán nem is lenne az, sőt) -nem állítja le, nem mondja ki, hogy Nem.
Nem szakít annyi időt, hogy elmondja, nekem ez így sok, vagy most nem,
vagy ilyenek. Ehelyett meg szépen lassan meggyűlöli azt, aki miatt
kialakult ez a helyzet. És minél jobban haragszik magára, annál jobban
elfordul a másiktól. És minden haragját, kivetíti rá-mert így könnyebb.
Ő a hibás! -nanehogymáááén lennék?
A másik meg persze nem érti…Ehhez is ketten kellnek ám. Mert van,
hogy még nincs nagyon elmérgesedve, és egy tisztázó beszélgetéssel
helyre lehet tenni, és van, hogy már késő…

Késő-bizony,
tehát most nem is folytatom, csak viccesnek találtam, hogy Péntekke is
erről írt, pedig nem beszéltünk ilyesmikről, és nem tudom nála miért és
kiért indult el a gondolat, de biztosan más a sztory, persze ő egy
másik oldalról (Pest felől) 🙂 közelített. 

És jutott eszembe számtalan… ááá, hosszú volt ez nap, ez a hét… Pedig még sok-sok minden lett volna, talán majd lesz is még…Ha nem azok, akkor mások :-)))

Nagyon szép hétvégét!

( ja, a dijat most kicsit melengetem, és utána adom csak tovább ám ! 🙂 Köszi mégegyszer! )

 Hivatlanom, ezt a dalt neked kerestem ki, de kedves idetévedők, nektek is ajánlom :-)))