Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik…
| Kifejezetten frusztráló lesz a számodra, hogy szeptemberben több ügyed is egy helyben toporogni látszik. Ne idegesítsd magad, ez csak látszat! Valószínűleg eljutottak arra a pontra, hogy az idő és a türelem ,,érlelő” hatására van szükségük. Ez azt is jelenti, hogy neked most már csak várnod kell. Ne sürgess senkit és semmit! És ami a legfontosabb, hogy ne nyaggass senkit azzal, hogy mi volt az eredeti ötlet, és mi nem valósult meg ebből! A pénzedre is vigyáznod kell egész hónapban. Legyél óvatos vásárlásnál és közlekedéskor is! Ezenkívül legyél otthon és a munkahelyeden is rugalmas! Igyekezz mindenkivel kedves és megértő lenni! Ne feledd, hogy neked is jobb, ha kellemes hangulatban telik az együtt töltött idő! Számíts rá, hogy a hónap vége felé többet kell a családoddal törődnöd. Tedd ez önként! Ne várd meg, míg ők nyaggatnak, ill. méltatlankodnak! | ||
Először azt hittem, nem tudok összeadni.
Kértelek Motyi, segíts, és mondtam neked, hogy ügyes lányod van, ne féltsd és, hogy azt hallottam, hogy idén nagyon szigorúan fellépnek a tanárbántalmazás ellen, úgyhogy diribácsi ne ütögesse a te bokádat! 🙂
Aztán Gagó, neked írtam, hogy mennyire jó, hogy ilyen szabid volt, dumálós, egyezkedős és főleg nevetős, kívántam, tartson sokáig.
Nurse-nek írtam, hogy azóta Lajos bácsi és Éva néni összeházasodott :-). Igaz más a nevük. Szóval, a csodaszépen megírt történet akár valós is lehetne, mert apu barátainál is valahogy így zajlott 🙂
Kismadár, neked javasoltam, hogy legyen nagyonszép napotok, megérdemlitek, és hogy Kispeti jöhet ám nyugodtan kertészkedni, ami kell, az úgy is megterem :-))
Kedves Hívatlan neked is kívántam további fejfájásmentes szép napot.
Jártam Mártinál, Bizonytalannál, köszöntem és megölelgettem őket .
Csak aztán kiderült számomra, hogy egy szem bötű nem sok, annyi se látszik az egészből, sem itt sem ott, tehát valami gubancka van, vagy az oldalon, vagy a gépünkön-mondjuk én ez utóbbira gyanakszom. (Remélem legalább a levelek elmentek a címzettekhez, Lily, Szilvácska)Tehát kedves megszólítottak, és ti is, akiket nem szólítottam meg, de ezután ugrom be olvasni hozzátok-már, ha Manó engedi 🙂, vegyétek úgy, hogy mindannyiótoknak raktam a küszöbre egy-egy szeretetcsomagot.
Ja, itt is hagyok egyet, hogy aki erre jár, legyen neki, még akkor is, ha nem ismerem, attól még vehet belőle nyugodtan, van bőven 🙂
Szeretem az nlc-n a mentést. Most pl, a lényeg tűnt el. Mármint az előző bejegyzésből. A vidi után jött a java. Megpróbálom zanzásítva újraírni, mert ez nem szabad elvesszen, itt kell álljon feketén-fehéren, hogy amikor pont dühöngenék, elővehessem.
…hogy az is gyümölcsöt terem, amit elrontunk ám. És, hogy nem szép tőlem, hogy morgok Kedvesre, mikor én is segítettem neki,hosszú éveken át, hogy kisfiú maradhasson. Mert azt hittem anno, a válás után, hogy majd én megmutatom, hogy milyen erős, okos, sikeres, szuper ilyen-olyan leszek, csakazért is. És észre se vettem , de elkezdtem tankként törtetni előre. Közben magam mellé engedtem a párom, illetve, olyan utasként a hátsó ülésre, mert a magam 2 éves korelőnyömmel, tévedhetetlennek gondoltam magam. Közben meg furdalt a lelkiismeret, hogy jajj, szegény kisfiúnak micsoda tehet rakok a vállára, hogy 20 évesen már más 3 éves gyerekét kell nevelni, hát majd én jól megóvom őt. És óvtam, amitől csak tudtam, megoldottam ezt is, azt is, hogy neki ne kelljen, és mert- most látom át mennyire -kellett nekem a tudat, hogy én képes vagyok bármire. Hogy büszkén felvetett fejjel belenézhessek a világba, és mondhassam, látjátok, én merem, tudom, vállalom, megcsinálom.
Saját kis elrontott házasságom miatt akartam kompenzálni, megmutatni, hogy én vagyok az, akit nem lett volna szabad se megcsalni, se kijátszani, és hogy én értem bizony illik könnyeket ejteni, sőt. Sírjon vissza örök életében, ne legyen egy boldog perce se, mert elveszített engem…sokáig a bosszú éltetett. És álarcot viseltem, magam előtt is, és játszottam, hogy tank vagyok. Aminek nem árthat semmi, ami mindenen túljut, és eléri amit akar.
Közben meg vonszoltam magammal a szeretteimet. Tűzön-vízen, határon át, arra és úgy, ahogy én láttam jónak. Persze, az igaz, hogy pölö Kedves kiszállhatott volna, vagy mondhatta volna, hogy most így meg úgy-(vagy talán mondta is, csak nem hallottam meg) Sokáig kényelmes volt ez így neki – aztán mégse, akkor mondta, kiszállok-tartottunk egy szünetet 2 évig- majd újból összekapaszkodtunk, mert kellettünk egymásnak.
Kellett a másik ereje, és kellett a másik gyengesége. Dehát most tudom ám, hogy elrontottam ezt-azt. Haragudtam anyósomra, hogy leöcsikézi a páromat- pedig, ej, de sokszor én is csak kisfiúnak tartottam őt, komoly dolgoknál félrelöktem, és én vettem a kezembe az irányítást. Nem hagytam neki teret-utána nem is nagyon követelt magának, vagy ha igen, akkor a kezdők ügyetlenkedéseivel csetlett-botlott. Hisz eddig nem próbálhatta ki milyen szárnyalni, én meg elfelejtettem, hogy én is így kezdtem anno. Vártam volna, hogy ő is úgy, körültekintően, megfontoltan tegye a dolgát, ahogy tőlem láthatta. Micsoda nagyképű hülyeség már-nem???
Aztán Manó mellett lehullott az álarc. Kiengedtem a valós énem, és kiderült, nő vagyok, kellene egy erős, bátor, gondoskodó férfi, aki átsegít a félelmeimen, aki azt mondja, megoldjuk. Aki utat mutat. (Erős, Bátor és gyalogol :-))
És ott tanultam meg a kiságya mellett, hogy bizony kicsi vagyok és tehetetlen, nem élhetek senki más helyett.Mert szeretni olyannak kell a másikat amilyen. A bajaival, gyengeségeivel, hibáival és erényeivel,a csodáraképességével együtt. Jól szeretni meg csak okosan lehet, úgy , hogy akkor fogom meg a kezed, ha szükséged van rá, hogy nem helyetted mozdulok, de itt vagyok, ha elgyengülsz. Évekig tanultam, mennyi kudarc, fájdalom, munka, akarat és kitartás van egyetlen mozdulatban. De nem láttam az orromnál tovább. Hisz ez nem csak a Manóról szól, ez maga az élet, a másik ember metamorfózisának kiélesített, felnagyított, kisarkított képlete.
Szóval ketten kellettünk ehhez a tangóhoz. Együtt lépdeltünk, míg ideértünk, ahol most vagyunk. És ketten kellünk a többi ránk váró tánchoz is. Mert van még táncolnivalónk, nekem kicsit lassítva, visszafele lépdelve, úgy, ahogy a nőnek kell, mert nem mindig kell ám nekem vezetni :-))). Már ha nőként akarok szerepelni. :-)))
Hideg már a reggel, elkezdődött az iskola is, szeptembert írunk, nem vitás. A napfény még pajkosan csillan, de egyre veszít az erejéből, tudja ezt ő is. Így érzem magam én is. Már nem vagyok az a nagyon lázongó, nyughatatlan aki még nemrég szélvészként robogtam át mindenen. Lecsendesedtem, sejtem már, hogy hol a helyem, mi a dolgom, ki vagyok és főleg azt tudom, hogy az élet szép. Kár sietni, rohanni, a csodákhoz közelség kell, néha némi mozdulatlanság is.
Érik már a gyümölcse mindannak amit előtte elvetettem, nevelgettem. Jó látni az eredményeket. Még akkor is, ha nem feltétlenül a tökéletességről szól az egész, hisz hogy lenne tökéletes bármi, mit ember csinál/vagy minden tökéletes, mert az ember csinálja- ezen lehet vitatkozni, persze. Hiszen csak nézőpont kérdése az egész. Innen ezt látom, onnan azt. Én meg tudom, hogy jó ez így, ahogy van. Persze, lehetne jobb is, lesz is, de még ahhoz érnie kell. Mert nem lehet siettetni az érést, illetve lehet, de nem sok értelme van. Nézd a kényszerérlelt majdnemmű gyümölcsöket, zöldségeket. Szépek, hibátlannak tűnnek, csak épp a zamatuk hiányzik, a nagy rohanásban “csak” a lényegük veszett el. Tehát inkább szépen, lassan érjen minden , mert így hozza ám az igazi mivoltát kifele.
