vallomás

Piszkos módon nem írtam nektek micsoda újdonság van az életemben. De tegnap könnyeim csorogtam (a nevetéstől), miközben Szilvácskának olvastam a bejegyzését a vezetésről.

Te kis boszi, most már biztos vagyok benne, hogy leskelődsz! :-)))
Egy az egyben, mintha rólam írtad volna. Hát én is kikapcsolok mindent, hogy “halljam az autót” 🙂 . Mondjuk, nem zavar, ha valaki ül mellettem, beszélhet is, csak ne nézzen. Mert végre vezetgetek.
 Egy év alatt letörlesztettem szegény oktatómnak a tartozásomat, ő tündér volt, kivárta :-). Most már csak ki kell váltanom az okmányirodától a hivatalosat. Ja, és meg kellene szoknom, hogy én ülök a volánnál. Meg ez a kuplung…ja, hát még a kézifék!!!! hogy miért is nem indul el a kocsi, ha azt behúzva felejtem??? :-)))
Szóval, no, van bajom :-))). A zabszemeknek meg csudajó a dolguk, mert be nem férnének, nincs okuk félni. Mondjuk egyelőre félni másnak sincs oka, max a családom pasitagjainak, hogy nem-e rontom-e el a váltót és ilyenek. Mert nagyon vigyázok én -másokra :-), meg a kisöreg autóra is… na jó, magamra is :-))

Záróakkordként egy  kis karácsonyi előzetes: 

 „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…)
Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok
szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros
betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül,
milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a
különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”

(Márai Sándor)