Köszönjük a sok jó szót! 🙂 Örömmel tapasztaltam, hogy szerencsére sokan vagytok erős idegzetűek 🙂
Tartozom egy bocsánatkéréssel is a mulasztásért, de itt a lényeg : kedves, szeretett Zsuzsáim utólag is nagyon boldog névnapot kívánok nektek!
Azt nem is írtam, hogy múltkor, mikor Kedvessel vittük, olyan volt az autóban, mint egy kisangyal, már nagyon örültem, hogy jajj, de jó lenne, ha végre hagyná magát szállítani, és talán lassan én is vihetem majd őt, és akkor mienk a világ. A rendelőben persze már hozta a formáját, mert gyorsan rájött, hogy ez nemszeretem hely, és elindult megkeresni a kijáratot (volt kettő is a folyosó mindkét végén), mondván, hogy oké, jöttem, láttam, mehetünk. Mivel én nagyon konokul ragaszkodtam ahhoz, hogy előbb beszélünk dokibácsival és kukkantunk a röntgenes néninek is, hát nem kerültem a népszerűségi listája vezető helyére, sőt, hangos nemtetszésnyílvánítását kénytelen volt minden jelenlevő végighallgatni. Kalapom emelem az ott dolgozók előtt, mert ahhoz képest, hogy sokan voltak előttünk, bizony meglepő kedvességgel, együttérzéssel azon ügyködtek, hogy mielőbb túllegyünk minden kötelezőn, és végre mehessünk (visszaálljon végre a csend a rendelőben). Kedvesnek cirka 5 percet kellett kettesben kibírni Manóval, míg a doki elmagyarázta nekem a tennivalókat. (hazaérve közölte, hogy a kontrollra, majd Nagytesóval – fiammal menjünk)
Tegnap nekivágtunk hát az útnak, de most már az autóba ültetés sem ment zökkenőmentesen, Manó kézzel-lábbal, telitorokkal tiltakozott (megint). Kis nyugtunk inkább a hazaúton volt, addigra talán elfáradt. De a csont forr, ez a lényeg, és csak két hét múlva lesz talink újból.
Ja, mesélni akartam, hogy Nagylányom vitába bonyolódott a matek tanárával, ugyanis szóba jött hogy az “esőember” (a film) és a tanár szerint ez csak rájátszás, és hogy nem igaz, hogy akár zseni is lehet egy autista, mert azok, csak szimplán hülyék. Erre lányom jól felkapta a vizet, és mondta, hogy nem, csak kicsit mások, és másképp reagálnak, de semmi esetre nem hülyék. Tanár nem értette, hogy mire fel ez a kirohanás, és hogy Nagylány honnan tud bármit is erről, de a végén kiderült, hogy kettejük közül bizony a tanárnak nincs személyes élményalapja. A beszélgetés vége az lett, hogy mondta, hogy jajjj, de nehéz lehet a lányomnak, egy beteg tesóval, és ha beszélni akarna, vagy segítség kell, szóljon, meg, hogy van pszihodoki is a suliba, mert ez felfoghatatlan, hogy lehet ezt feldolgozni.
Szóval a jószándék vitathatatlan, de a tájékozottság hiánya döbbenetes. Már megint azon kuncogtunk, hogy mennyire másképp látják a kívülállók ezt a helyzetet, hogy valami súlyos problémát fognak csak fel az egészből, amiből ép ésszel nem is lehet kijönni, és hogy lehet erről mosolyogva, derűsen beszélni? -tuti, hogy szakpszihó segítség kell. 🙂
No, így, ezek mennek, meg a tél. Merthogy jön ám a tavasz :-))
Kányádi Sándor
Február hónapja
azért olyan kurta,
fogyatékján már a
kolbász meg a hurka.
Márpedig a télnek,
azt mindenki tudja,
nemcsak kívül, bévül
is kell a jó bunda.
Addig tart tehát, míg
akad a padláson,
minek jó étvággyal
a nyakára hágjon.
De ha már se gömböc,
se kolbász, se hurka,
február hónapja
magát összehúzza.
Mintsem hogy tengődjék
spenóton, salátán,
inkább egy-két nappal
hamarabb odébbáll.
Fölül az utolsó
ródlira, szánkóra,
nehogy még a hó is
kifogyjon alóla.
