Kommunikációs buktatók

 Néha azon gondolkodom, hogy istenbizony, lehet, hogy Manónak van igaza, hogy nem beszél. Így mi kell kitaláljuk azt, amit gondol, vagy érez. Elvileg egészséges lelkületűek lévén, naná, hogy mi mindig azt gondoljuk bele, ami nekünk is jó :-), bár ő ezt néha sommázza egy-egy zavarbaejtő ajakbiggyesztéssel, vagy egyszerűen kiröhög. Ezt azért még csak meg lehet magyarázni így-úgy. 🙂

 A szavakkal már nem így vagyunk. Azoknak, ugye, megtanultuk, hogy van súlyuk, meg hangsúlyuk. És könnyen félre lehet érteni, meg bele- és mögégondolni, aztán már ott is van a félreértés. Merthogy beszélget az ember, modernebbül kommunikál. A kimondottakat már nem lehet meg nem történtté tenni, nincs delet gomb (sajnos). Vannak, amik csak rosszul fejeznek ki teljesen más mondanivalót, és vannak, amik direkt beleégnek a hallgató lelkébe. Gyakran igencsak 8 napon túl gyógyulóak, mégsem lehet jogorvoslattal élni.
  Az élő kommunikációnál már csak az írott a veszélyesebb. Itt nem látjuk a beszélőt, nem vesszük észre a mosolyt, a mimikát, a gesztusokat. Sokan meg egyszerűen leragadnak egy-egy szónál, mondattöredéknél, és nem a teljes szövegkörnyezet figyelembevételével vonják le a maguk következtetéseit.

Tévedések szomorújátéka is elkezdődhet, legtöbbször teljesen feleslegesen.

Óvakodjunk az odavetett szavaktól, és téves következtetésektől.

(legközelebb talán hozok példákat is, hogy félre ne értsetek 🙂 )

puszi mindenkinek.

(ja, és becsüljük a szép szavakat)

Wass Albert: Rügyek

Az orgona-bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot sugott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdült az élet.
Csodás remény: valahol újra éled
egy régi álom, csillogó tavasz.

Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi: kőkemény.

Egy forró csókra hirtelen kipattan,
s dalos tavasz lesz: csengő költemény.