Koncz Zsuzsa: Szavak
Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket, ránk vigyáznak
mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen
élet.
Szikrázó titkokat
takargatnak,
tudják az
ember miről hallgat
és
miről énekelnek a hajnali fények.
Néha
angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk;
a szavak, amiket nem mondtunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy
erős várnak
koporsónak vagy szülőágynak –
a szavak,
amiket nem mondtunk ki.
Mint eltűnt
barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek,
kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok a jövőt kutatják, de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel miket beléd
lehelt az élet.
Úgy hisszük istenek laknak felettünk,
csak tettek, amiket elfeledtünk:
és szavak, amiket nem
mondtunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak
a
földnek adnak, vagy vissza a napnak
a szavak amiket nem
mondtunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bentrekedt szitkok
vallomások, mik
tombolnak bennünk míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények, a testetlen lényeg,
mint gyerekszájból a
romlatlan lélek, mi
felénk árad, bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket, mint
gyertyalángot!
Ne fojtsuk el bár nagyon fájók –
a
szavak miket nem mondtunk ki.
Jobb ha vakmerőn zászlónkra
tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a
szavakat, amiket nem mondtunk ki.
Most hogy
hallottad ezt, még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg végül is
rendet kell tenni a szavak közt
(amiket nem mondtuk ki)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: