Bee happy!

Rabindranath Tagore – Anyaság

 

– Honnan jöttem? – kérdezte édesanyját a
gyerek. – Hol szedtél fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát,
majd könnyes mosollyal szólt:
– Szívemben rejtőzködtél, kedvesem,
mint örök vágy.
Jelen voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot
gyúrtam agyagból, téged formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében
is téged tiszteltünk.
Éjfél reménységeiben és szerelmemben, sőt már
az anyám álmaiban is.
Otthonunk halhatatlan őrzőszelleme táplált
emberöltők óta.
Leánykoromban, amikor szirmait bontogatta lelkem,
virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd lényed úgy virágzott
tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte előtt.
Ég küldötte
kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy folyama partra vetett
bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés tölt el:
Te, ki
mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben, hogy elveszítelek,
magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két gyönge karomba zárta a
világ legdrágább kincsét.

Senki sem él örökké, testvér, és
semmi sem tart sokáig. Tartsd ezt eszedben és örülj.
Életünk nem az
egyetlen régi teher, ösvényünk nem az egyetlen hosszú utazás.
Egyetlenegy
költőnek sem kell énekelnie egyetlen régi dalt.
A virág elhervad és
meghal; de annak, aki hordja a virágot, nem kell érette örökre
gyászolnia.
Testvér, tartsd ezt eszedben és örülj.
Jönnie kell egy
teljes szünetnek, hogy tökéletességet szőjön a muzsikába.
Az élet
napestje felé hanyatlik, hogy belefúljon az arany árnyékokba.
A
szerelmet el kell hívni játékától, hogy bút igyék s felemelkedjék a
könnyek egébe.
Testvér, tartsd ezt eszedben és örülj.
Sietünk
leszakítani virágainkat, nehogy a futó szelek megrabolják.
Megpezsdíti
a vérünket, megfényesíti a szemünket, hogy csókokat lopunk, melyek
eltűnnének, ha késlekednénk.
Életünk mohó, vágyaink hevesek, mert az
idő húzza a búcsú harangját.
Testvér, tartsd ezt eszedben és örülj.
Nincs
rá időnk, hogy valamit megragadjunk, összezúzzunk és elhajítsunk a
porba. Az órák gyorsan ellejtenek, leplükbe rejtve álmaikat.
Rövid az
életünk, csak néhány napot hagy a szerelemre.
Ha munkára vagy
vesződségre hagyná, végtelenül hosszú volna.
Testvér, tartsd ezt
eszedben és örülj.
A szépség édes nekünk, mert egyazon mulandó
dallamra táncol az életünkkel.
A tudás drága nekünk, mert sohasem
tudjuk kiteljesíteni.
Minden eldőlt és elvégeztetett az örökkévaló
Égben.
De a föld illúzió-virágait frissnek örökre megőrzi a halál.
Testvér,
tartsd ezt eszedben és örülj.

(Áprily Lajos fordítása – A
kertész c. kötetből)

Várnai
Zseni – Mi legyek még?

Míg kicsinyek voltak a gyerekeim,
tejjé változtam, az kellett
nekik,
ültem kis ágyuk mellett
reggelekig,
ha betegek voltak s úgy
fonnyadtam ott,
hogy arcom egész kicsinyre
sorvadott,
s mikor szemükbe visszatért a
fény,
napként sütötte őket az enyém,
s piros lett arcuk, almagömbölyű,
attól lettem én akkor gyönyörű.
Kalács is voltam, meg
vajaskenyér,
és játékszer, hogy meg ne unjanak,
és képeskönyv, hogy megtanuljanak
belőlem mindent amit álmodom,
később az egyszeregyet számolom,
növök velük, már iskolás leszek,
s a nagy katedra előtt reszketek:
felelnem kell, vizsgáznom, – ó, tudom,
borzalmas, hogyha bennük elbukom!
Most széllé kell változnom, hogy elérjem
az egyiket, a messzeségbe künt,
de aki volt, örökre tovatűnt,
s ha elfogom, ha átölelhetem,
lelke páncélját át nem törhetem,
s mindkettő bár belőlem sarjadott,
többé már nékik mit sem adhatok,
a földön nincs több oly bús szerelem,
mint az anyáé, oly reménytelen.
Mi legyek még? Érettük mit tehetnék?
Legyen belőlem sűrű rengeteg,
majd jól elbújhat ott a két gyerek
ha menekülni kell a rossz világból,
és kunyhó leszek friss mézeskalácsból,
és tejjel-mézzel folyó kis patak,
isznak belőlem, hogyha szomjasak,
és dalolok majd nékik estelen:
– Aludjatok el itt a keblemen.

……………………………………………………………………………………………………….

Kommunikációs buktatók

 Néha azon gondolkodom, hogy istenbizony, lehet, hogy Manónak van igaza, hogy nem beszél. Így mi kell kitaláljuk azt, amit gondol, vagy érez. Elvileg egészséges lelkületűek lévén, naná, hogy mi mindig azt gondoljuk bele, ami nekünk is jó :-), bár ő ezt néha sommázza egy-egy zavarbaejtő ajakbiggyesztéssel, vagy egyszerűen kiröhög. Ezt azért még csak meg lehet magyarázni így-úgy. 🙂

 A szavakkal már nem így vagyunk. Azoknak, ugye, megtanultuk, hogy van súlyuk, meg hangsúlyuk. És könnyen félre lehet érteni, meg bele- és mögégondolni, aztán már ott is van a félreértés. Merthogy beszélget az ember, modernebbül kommunikál. A kimondottakat már nem lehet meg nem történtté tenni, nincs delet gomb (sajnos). Vannak, amik csak rosszul fejeznek ki teljesen más mondanivalót, és vannak, amik direkt beleégnek a hallgató lelkébe. Gyakran igencsak 8 napon túl gyógyulóak, mégsem lehet jogorvoslattal élni.
  Az élő kommunikációnál már csak az írott a veszélyesebb. Itt nem látjuk a beszélőt, nem vesszük észre a mosolyt, a mimikát, a gesztusokat. Sokan meg egyszerűen leragadnak egy-egy szónál, mondattöredéknél, és nem a teljes szövegkörnyezet figyelembevételével vonják le a maguk következtetéseit.

Tévedések szomorújátéka is elkezdődhet, legtöbbször teljesen feleslegesen.

Óvakodjunk az odavetett szavaktól, és téves következtetésektől.

(legközelebb talán hozok példákat is, hogy félre ne értsetek 🙂 )

puszi mindenkinek.

(ja, és becsüljük a szép szavakat)

Wass Albert: Rügyek

Az orgona-bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot sugott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdült az élet.
Csodás remény: valahol újra éled
egy régi álom, csillogó tavasz.

Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi: kőkemény.

Egy forró csókra hirtelen kipattan,
s dalos tavasz lesz: csengő költemény.


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!