“- Honnan jöttem? – kérdezte édesanyját a gyerek. – Hol szedtél
fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal
szólt:
– Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen
voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged
formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél
reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk
halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban,
amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd
lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte
előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy
folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés
tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben,
hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két
gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.”
fel engem?
Az anya keblére vonta magzatát, majd könnyes mosollyal
szólt:
– Szívemben rejtőzködtél, kedvesem, mint örök vágy.
Jelen
voltál játékaim babáiban, és ha istenszobrot gyúrtam agyagból, téged
formáltalak öntudatlan.
Házunk istenségében is téged tiszteltünk.
Éjfél
reménységeiben és szerelmemben, sőt már az anyám álmaiban is.
Otthonunk
halhatatlan őrzőszelleme táplált emberöltők óta.
Leánykoromban,
amikor szirmait bontogatta lelkem, virágillatként lebegtél fölötte.
Szelíd
lényed úgy virágzott tagjaimban, miként felhő bíborfénye napfelkelte
előtt.
Ég küldötte kedvenc, hajnal ikertestvére, a földi lét nagy
folyama partra vetett bennem.
Arcodba nézek, és megfoghatatlan érzés
tölt el:
Te, ki mindnyájunké vagy, enyém lettél.
Félelmemben,
hogy elveszítelek, magamhoz szorítlak erősen.
Csodás varázslat két
gyönge karomba zárta a világ legdrágább kincsét.”
Mit is tanítsunk a legdrágábbnak??? Talán azt, hogy tisztelje az életet és becsülje, élje meg a pillanatot. Az apró dolgoknak is tudjon szívből örülni. Szeressen. Tiszta szívből, igazán.
“Senki
sem él örökké, testvér, és semmi sem tart sokáig. Tartsd ezt eszedben
és örülj.
Életünk nem az egyetlen régi teher, ösvényünk nem az
egyetlen hosszú utazás.
Egyetlenegy költőnek sem kell énekelnie
egyetlen régi dalt.
A virág elhervad és meghal; de annak, aki hordja
a virágot, nem kell érette örökre gyászolnia.
Testvér, tartsd ezt
eszedben és örülj.
Jönnie kell egy teljes szünetnek, hogy
tökéletességet szőjön a muzsikába.
Az élet napestje felé hanyatlik,
hogy belefúljon az arany árnyékokba.
A szerelmet el kell hívni
játékától, hogy bút igyék s felemelkedjék a könnyek egébe.
Testvér,
tartsd ezt eszedben és örülj.
Sietünk leszakítani virágainkat,
nehogy a futó szelek megrabolják.
Megpezsdíti a vérünket,
megfényesíti a szemünket, hogy csókokat lopunk, melyek eltűnnének, ha
késlekednénk.
Életünk mohó, vágyaink hevesek, mert az idő húzza a
búcsú harangját.
Testvér, tartsd ezt eszedben és örülj.
Nincs rá
időnk, hogy valamit megragadjunk, összezúzzunk és elhajítsunk a porba.
Az órák gyorsan ellejtenek, leplükbe rejtve álmaikat.
Rövid az
életünk, csak néhány napot hagy a szerelemre.
Ha munkára vagy
vesződségre hagyná, végtelenül hosszú volna.
Testvér, tartsd ezt
eszedben és örülj.
A szépség édes nekünk, mert egyazon mulandó
dallamra táncol az életünkkel.
A tudás drága nekünk, mert sohasem
tudjuk kiteljesíteni.
Minden eldőlt és elvégeztetett az örökkévaló
Égben.
De a föld illúzió-virágait frissnek örökre megőrzi a halál.
Testvér,
tartsd ezt eszedben és örülj.“
sem él örökké, testvér, és semmi sem tart sokáig. Tartsd ezt eszedben
és örülj.
Életünk nem az egyetlen régi teher, ösvényünk nem az
egyetlen hosszú utazás.
Egyetlenegy költőnek sem kell énekelnie
egyetlen régi dalt.
A virág elhervad és meghal; de annak, aki hordja
a virágot, nem kell érette örökre gyászolnia.
Testvér, tartsd ezt
eszedben és örülj.
Jönnie kell egy teljes szünetnek, hogy
tökéletességet szőjön a muzsikába.
Az élet napestje felé hanyatlik,
hogy belefúljon az arany árnyékokba.
A szerelmet el kell hívni
játékától, hogy bút igyék s felemelkedjék a könnyek egébe.
Testvér,
tartsd ezt eszedben és örülj.
Sietünk leszakítani virágainkat,
nehogy a futó szelek megrabolják.
Megpezsdíti a vérünket,
megfényesíti a szemünket, hogy csókokat lopunk, melyek eltűnnének, ha
késlekednénk.
Életünk mohó, vágyaink hevesek, mert az idő húzza a
búcsú harangját.
Testvér, tartsd ezt eszedben és örülj.
Nincs rá
időnk, hogy valamit megragadjunk, összezúzzunk és elhajítsunk a porba.
Az órák gyorsan ellejtenek, leplükbe rejtve álmaikat.
Rövid az
életünk, csak néhány napot hagy a szerelemre.
Ha munkára vagy
vesződségre hagyná, végtelenül hosszú volna.
Testvér, tartsd ezt
eszedben és örülj.
A szépség édes nekünk, mert egyazon mulandó
dallamra táncol az életünkkel.
A tudás drága nekünk, mert sohasem
tudjuk kiteljesíteni.
Minden eldőlt és elvégeztetett az örökkévaló
Égben.
De a föld illúzió-virágait frissnek örökre megőrzi a halál.
Testvér,
tartsd ezt eszedben és örülj.“
(Áprily Lajos fordítása – A
kertész c. kötetből)
Köszönöm! :-))
Ölelés nektek!
Ez jó nagyon! 🙂
puszillak