Mostanában nekem sincs mindig türelmem ragasztgatni. mert törnek, csorbulnak életem részei, álmai, reményei. Én meg kissé elvesztem és hagyom magam magam által nyomorgödörbe berángatni, mit hagyom magam? hát én ásom a gödröt, ahogy járok körbe-körbe lefele tartó spirálba. Szerencsére elfáradok, leülök, körbenézek és ámulok-nahát de messze jutottam! és jól kiröhögöm magam, istenem, magnoli, de hülye vagy, leástad magad, pedig erre semmi szükség. (aztán lehet, hogy tudat alatt vizet keresek, ezért hatolok ilyen mélységekbe, vagy csak előkészítem a terepet a helyi metrójáratnak, na )
Kedvem lenne világgá menni. Pedig nincs nagy okom kiborulni, semmi extra, tavaly sem volt jobb, sőt most már a fiamnak megszűnt ott a munkahelye, ahol nagyon nem szerettem, hogy dolgozott. Kisebb pánik után, viszonylag hamar, alig 2 hét alatt sikerült újat, inkább nekivalót találnia.
Nagylány diákmelóskodik, ott, ahol én, többnyire melegváltásba hajtjuk egymást. Esténként kidumáljuk a melós dolgokat, a barátainkat, a pasiügyeit. Nyüzsög, pörög, türelmetlen jön-megy. (Ő már csak ilyen, teszünk-veszünk, intézkedünk figura)
Páromnak most sincs időben fizetése, csak kis részletekben és idén már kevesebb hivatalosan is, mint tavaly.Viszont a bankkölcsönünk jól kinyújtózkodott, a fránya. Családi életem se nem javult, se nem romlott, csak időnként nincs türelmem bólogatni, vagy hallgatni, időnként kihallatszanak a gondolataim, sőt még mások is meghallják. Munkahelyemre elvileg szeretek bejárni, gyakorlatilag szeretném, ha kissé rendezettebb lenne a helyzet, több odafigyelés, kevesebb fúrás.
Manócskám már elmúlt 13 éves, alig tudatosodik bennem, hogy az én kisbabám maholnap már nagylány, miközben reggelente arra ébredek, hogy kúszik-mászik fel mellém, átöleli a nyakam, belekönyököl bármilyen testrészemben, ami útjában van, és már mantrázza is a szemembe nézve: kéééjekkk. Ennyi . Az én dolgom továbbra is, hogy kitaláljam, mit szeretne, illetve mi a jó, és hogyan. Mint ahogy az én dolgom az is, hogy ezen a mi puha burok-létünkön változtassak.
Aztán időnként van egy-egy szabad nap, amikor azt hiszem, no, most ezt az időt magamra szánom, persze, nem mindig úgy sikerül teljesen, ahogy szeretném. De nem kell nagyon tervezgetni, akkor tuti, nem borul a rendszer. Viszont a lényeg az, hogy a barátokkal jó kissé összeülni, csak úgy, együtt lenni, egy-egy batyut kipakolni, lerakni. Ráeszmélni újra és újra, hogy a felhők csak ideiglenesen takarják el a kék eget, és hogy bizony ott lapul a kulcs a kezünkben, vagy a zsebünkben. Bár az is lehet, hogy a telefontöltőm mellé raktam, azért nem találom egyiket sem.
Ne felejtsetek el mosolyogni!
Kedvem lenne világgá menni. Pedig nincs nagy okom kiborulni, semmi extra, tavaly sem volt jobb, sőt most már a fiamnak megszűnt ott a munkahelye, ahol nagyon nem szerettem, hogy dolgozott. Kisebb pánik után, viszonylag hamar, alig 2 hét alatt sikerült újat, inkább nekivalót találnia.
Nagylány diákmelóskodik, ott, ahol én, többnyire melegváltásba hajtjuk egymást. Esténként kidumáljuk a melós dolgokat, a barátainkat, a pasiügyeit. Nyüzsög, pörög, türelmetlen jön-megy. (Ő már csak ilyen, teszünk-veszünk, intézkedünk figura)
Páromnak most sincs időben fizetése, csak kis részletekben és idén már kevesebb hivatalosan is, mint tavaly.Viszont a bankkölcsönünk jól kinyújtózkodott, a fránya. Családi életem se nem javult, se nem romlott, csak időnként nincs türelmem bólogatni, vagy hallgatni, időnként kihallatszanak a gondolataim, sőt még mások is meghallják. Munkahelyemre elvileg szeretek bejárni, gyakorlatilag szeretném, ha kissé rendezettebb lenne a helyzet, több odafigyelés, kevesebb fúrás.
Manócskám már elmúlt 13 éves, alig tudatosodik bennem, hogy az én kisbabám maholnap már nagylány, miközben reggelente arra ébredek, hogy kúszik-mászik fel mellém, átöleli a nyakam, belekönyököl bármilyen testrészemben, ami útjában van, és már mantrázza is a szemembe nézve: kéééjekkk. Ennyi . Az én dolgom továbbra is, hogy kitaláljam, mit szeretne, illetve mi a jó, és hogyan. Mint ahogy az én dolgom az is, hogy ezen a mi puha burok-létünkön változtassak.
Aztán időnként van egy-egy szabad nap, amikor azt hiszem, no, most ezt az időt magamra szánom, persze, nem mindig úgy sikerül teljesen, ahogy szeretném. De nem kell nagyon tervezgetni, akkor tuti, nem borul a rendszer. Viszont a lényeg az, hogy a barátokkal jó kissé összeülni, csak úgy, együtt lenni, egy-egy batyut kipakolni, lerakni. Ráeszmélni újra és újra, hogy a felhők csak ideiglenesen takarják el a kék eget, és hogy bizony ott lapul a kulcs a kezünkben, vagy a zsebünkben. Bár az is lehet, hogy a telefontöltőm mellé raktam, azért nem találom egyiket sem.
Ne felejtsetek el mosolyogni!
